A kormány továbbra is támogatja a mikrocégek energetikai költségeit - mondta a technológiai és ipari miniszter szombaton Felsőrajkon, a nemzetközi térségi kiállítás és vásáron.
Fatih Birol, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) ügyvezető igazgatója szerint energiahiány ütheti fel a fejét Európában a téli időszakban, amennyiben a hideg időjárás egybeesik a kínai kereslet megemelkedésével – írja az Index.
Májusban átlépte az 51 ezret, ezzel 2020 óta két és félszeresére nőtt a zöld rendszámmal ellátott autók száma Magyarországon - közölte a TIM. A kormány célja, hogy az ország a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiában foglaltak szerint 2050-re elérje a teljes klímasemlegességet, anélkül, hogy a gazdasági növekedés vagy a jólét veszélybe kerülne. Ebben fontos szerepet játszik a közlekedés zöldítése is, ami a teljes szén-dioxid-kibocsátás ötödéért felel.
Fontos mérföldkőhöz érkezett Paks II. építésének előkészítése, ugyanis a projekt megkapta az egyik legfontosabb engedélyt az Országos Atomenergia Hatóságtól, az úgynevezett talajszilárdítási engedélyt – mondta szombaton közzétett Facebook-videójában Szijjártó Péter.
Az ukrajnai háborúra való általános hivatkozás nem lehet indok az Európai Uniós állampolgárok diszkriminációjára - mondta az Európai Bizottság szóvivője a magyarországi benzikutakon bevezetett kettős árazásra reagálva.
Lehetetlen, hogy a földgáz embargója a következő európai szankciós csomag része legyen – mondta Szijjártó Péter a CNBC-nek. A magyar külügyminiszter szerint, ha ezt meglépnénk, akkor leállna a gazdaság, nem tudnánk fűteni, erre a problémára pedig senki nem ajánlott megoldást.
Egy minden körülményekre kiterjedő gázpiaci, illetve egy áramellátási megállapodást írt ma alá Belgrádban Szijjártó Péter külgazdasági külügyminiszter, és így egy minden eddiginél jelentősebb és széleskörűbb energetikai együttműködés alakult ki Szerbia és Magyarország között – derült ki a tárcavezető belgrádi sajtóeseményén.
Legkésőbb az évtized végéig a hazai földgázimportot a negyedével, a teljes éves magyarországi gázfelhasználást pedig ötödével lehetne csökkenteni a lakásállomány energetikai felújításával a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) szerint.
Az OMV pénteken közölte, hogy új ellátórendszert vezet be, hogy pótolja a keletkezett hiányt, miután a schwechati finomítójában a múlt héten bekövetkezett balesetet során megrongálódott a finomító desztilláló egysége - számolt be róla a Reuters.
2022. június 8-án (június 9-ei szállítási nappal) sikeresen elindult a tágabb közép-európai (Core) régió villamosenergia-piacainak egységes másnapi időtávú, áramlásalapú kapacitásszámítás melletti piac-összekapcsolása (Flow-Based Market Coupling – FBMC). A piac-összekacsolás hozzájárul a határkeresztező kereskedési lehetőségek bővüléséhez, a regionális árak kiegyenlítődéséhez és az ellátásbiztonság erősítéséhez – emelte ki Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese az Energiaszabályozók Európai Uniós Együttműködési Ügynökségének (ACER) igazgatósági ülése alkalmával.
Oroszországnak most több bevétele származhat fosszilis energiahordozókból, mint az ukrán háború előtt, mivel az energiaárak emelkedése ellensúlyozza az értékesítés korlátozására irányuló nyugati erőfeszítések hatását - mondta Amos Hochstein amerikai energiabiztonsági megbízott egy csütörtöki meghallgatáson a törvényhozóknak.
Megújította a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságokkal kötött együttműködési megállapodásait az Opus Tigáz. A Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságokkal meghosszabbított együttműködések célja a földgázellátással összefüggő tevékenységek összehangolása és hatékonyságának növelése, valamint a lakossági kármegelőzés és a biztonság fenntartása.
Egyre több szakember hívja fel a figyelmet az orosz-ukrán háború okán fokozódó energiapiaci bizonytalanságra és volatilitásra, most a világ egyik legnagyobb nyersanyagkereskedő vállalatának a vezetője szólalt fel - Jeremy Weir szerint kritikus helyzetben vagyunk, mivel a meredeken emelkedő olajár keresletcsökkenést fog okozni, ami végső soron a gazdasági növekedést veszélyezteti.
Az orosz gázról való leválással összefüggésben Egyiptommal és Izraellel készül aláírni egy gázvásárlási megállapodást az Európai Unió – rajzolódik ki abból az egyetértési megállapodástervezetből, amelybe a Reuters nyert betekintést és amely az aláírásától kezdve 9 éven át rögzítené az együttműködés kereteit.
Mivel működik a tavasszal létrehozott rubelfizetési szisztéma, ezért az eddigieken túl más uniós tagállamok és gázkereskedőik felé nem fogja leállítani le a Gazprom az orosz gázszállításokat – jelentette ki egy csütörtöki sajtóeseményen Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
A külföldi rendszámmal, illetve forgalmi engedéllyel rendelkező gépjármű tulajdonosok számára diszkriminatív lehet a magyarországi üzemanyagár-rendszer, ezért annak felfüggesztését kérte szerdai levelében az indokok tisztázásáig Palkovics László technológiai és ipari minisztertől Thierry Breton uniós ipari biztos – tudta meg a Reuters, amely betekintést is kapott a levélbe.
Jó hangulatban folytatódott délután Balatonfüreden a Portfolio Property X konferencia. A déli networking és ebédszünetet több párhuzamosan induló szekció követte, ahol olyan területek kerültek elő, mint az energiaárak és az épületüzemeltetés, a fenntarthatóság, a globális folyamatok és a digitalizáció.
Az elmúlt hónapokban jelentős esést szenvedtek el a tőzsdék, a befektetők korábbi kedvenceinek számító növekedési részvényekbe kegyetlenül beleadtak, azonban jó lehetőségek mindig vannak a piacon - a shortoláson kívül is. Az olajár például töretlenül ralizik tovább, és sok Wall Street-i profi szerint a mostani szintek még messze nem jelentik a csúcsot, tekintve, hogy a növekvő kereslettel nem tud lépést tartani a kínálat. Legújabban a Goldman Sachs emelte meg az olajárra vontakozó célárát és több kereskedési ötletet is megosztott, amivel meg lehet játszani az olajár emelkedését - közülük egy olyan pozíciót is, amelyet épp a héten nyitottak.
Az áprilisi 9,5%-ról májusban 10,7%-ra emelkedett az infláció Magyarországon, ami meghaladta az elemzői várakozásokat. A maginfláció 12,2%-ra emelkedett a KSH adatai szerint, ami azt mutatja, hogy a mélyben meghúzódó folyamatok alapján még nagyobb az árnyomás Magyarországon, mint ahogy azt a fő inflációs index sugallja. A gyors áremelkedést kommentálva az elemzők úgy vélik, hogy tartósan magas áremelkedés lesz Magyarországon. Vannak, akik felfelé módosítják az inflációs előrejelzésüket.
Az orosz földgázszállítások leállítását, ennek a hetedik uniós szankciócsomagba foglalását szorgalmazta Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter kedden Varsóban, az osztrák hivatali partnerével közösen tartott sajtóértekezleten. Alexander Schallenberg szerint a tengerrel nem rendelkező országok nem válhatnak le gyorsan az orosz földgázról.