földgáz

Bejelentette a kormány: télen már termelhet az első kút a békési gázmezőn

Bejelentette a kormány: télen már termelhet az első kút a békési gázmezőn

Az energiaválság hatásait egyebek mellett a hazai földgázkitermelés jelentős növelésével enyhítené a kormány. A Békés megyei Nyékpuszta nem hagyományos földgázmező további kutatását, fejlesztését célzó Corvinus projektet kiemelt beruházássá nyilvánították. A gyorsított hatósági engedélyezés mellett így az első, már lefúrt kút 2023 januárjáig termelésbe állhat - olvasható a TIM közleményében.

Megszólalt az Energiahivatal, hogy miért emelkedik egyszer 20 forinttal októberben a gázár

Megszólalt az Energiahivatal, hogy miért emelkedik egyszer 20 forinttal októberben a gázár

Azért emelkedik a gázév kezdetétől, október elsejétől 20 forinttal 752,5 forintra az átlagfogyasztás feletti részre a gáz ára a lakosság számára, mert ekkor követi le a tarifa a rendszerhasználati díjak változásait – jelezte a Portfolio kérdésére a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Azt is rögzítette a Hivatal, hogy bár a rezsicsökkentés módosításáról szóló rendeletek a kedvezményes gázmennyiség kapcsán köbmétert és megajoule-t is említenek, de az egyetemes szolgáltatónak az elhasznált hőmennyiség alapján, tehát a megajoule értékek alapján kell kiállítania a számlákat.

Megérkezett az első LNG-szállítmány Magyarországra

Megérkezett az első LNG-szállítmány Magyarországra

Megérkezett az első cseppfolyósított földgáz (LNG) szállítmány a horvát import terminálból Magyarországra, így új szállítási móddal és útvonallal bővült a hazai gázellátási lánc, amely jelenleg elsősorban közlekedési célokat szolgál; rövidesen megnyílhat az út az ipari felhasználás előtt is - közölte az ARELGAS Kft. az MTI-vel szerdán.

Még egyszer drágulhat októberig a gáz a rezsicsökkentés módosításával

Még egyszer drágulhat októberig a gáz a rezsicsökkentés módosításával

Egy minapi kormányzati közlemény arra hívja fel a figyelmet, hogy nem egységesen 747 forint/köbméter lesz augusztus és december között az átlagfogyasztás feletti részre a lakossági gáztarifa, mint ahogy az a kormany.hu július 21-i cikkében volt és Németh Szilárd rezsicsökkentési kormánybiztos is bejelentette aznap, hanem két részre oszlik ez a periódus az ár szempontjából. Előbb augusztusban és szeptemberben 732,4 forintra ugrik a gáz köbméterének ára az átlagfogyasztás felett, majd ehhez képest októbertől további 20 forintos emelés várható az átlagfogyasztás feletti részre. Ez azt jelenti, hogy ahogy megyünk bele a télbe, úgy lehet egyre magasabb a gázszámla az érintetteknek.

Brutális gázdrágulás Németországban, oda is megérkeznek a magyarországi árak

Brutális gázdrágulás Németországban, oda is megérkeznek a magyarországi árak

Európa szerte emelkednek az energiaárak, nincs ez másként Németországban sem, ahol az egyik nagy szolgáltató, a RheinEnergie október 1-jétől jelentősen megemeli a földgáz árát. Ennek oka az, hogy a cég szerint a földgáz beszerzési költségei közel 450 százalékkal növekedtek a 2022/23-as időszakban a 2021/22-es beszerzési időszakhoz képest, ami a hosszú távú folyamatos beszerzési rendszer ellenére jelentősen emelkedő árakhoz vezet.

Brutális emelkedés a műtrágyapiacon, beszakadt az értékesítés

Brutális emelkedés a műtrágyapiacon, beszakadt az értékesítés

A második negyedévben 44 százalékkal csökkent a műtrágya-értékesítés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest, miközben az értékesítési árak 2,2-3,8-szeresére emelkedtek - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett negyedéves jelentésben. A növényvédő szereknél hasonló mértékű áremelkedést mértek a második negyedévben, miközben az értékesítés ötödével esett vissza.

Mire számíthatunk a gázpiacon és hogyan készülhetnek fel a vállalkozások a közelgő télre?

Mire számíthatunk a gázpiacon és hogyan készülhetnek fel a vállalkozások a közelgő télre?

Az orosz földgázszállítások megszakítása miatt a magyar gazdaság a GDP 1–6,5%-ával zsugorodhat az IMF modellszámításai szerint. Ennek fényében különösen indokolt minél szélesebb körben szót ejteni a hazai földgázellátás lehetőségeiről, az esetleges korlátozásokról és a vállalkozások által adandó válaszokról. A kialakult hazai földgázhelyzet értékelése alapján pedig a következő megállapításokra juthatunk:

  • A tárolók kulcsszerepet játszanak a hazai földgázkereslet kielégítésében, de tartósan nem képesek pótolni a kieső importforrásokat.
  • Számos forgatókönyv szerint az elkövetkezendő tél végére a földgáz mennyisége kritikus mértékre csökkenhet.
  • A vállalkozásoknak fel kell készülniük arra, hogy az elkövetkezendő télen a földgázellátásban fennakadások lehetnek.
  • A vállalkozásoknak javasolt cselekvési tervet készíteni a válsághelyzetre, valamint a gázfogyasztásukat a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni. Becslésünk szerint ennek a csökkenésnek a százalékos mértéke akár két számjegyű is lehet, amely több százmillió m3 megtakarítást jelenthet.

Jöhet az 1000 forintos gázár? - Megszólalt a szakértő

Jöhet az 1000 forintos gázár? - Megszólalt a szakértő

A rezsicsökkentéssel is összefügg, hogy a magyar kormány gyorsan és bármi áron gázt szerezne Oroszországtól, a készletezéshez rendelkezésre álló keret alapján még a jelenlegi piaci árnál is jóval magasabb ár adódhat. Holoda Attila korábbi, energetikáért felelős helyettes államtitkár nyilatkozott a 24.hu-nak.

Rezsicsökkentés: tíz- vagy akár százezreket is bukhat, aki nem figyel erre az apró részletre

Rezsicsökkentés: tíz- vagy akár százezreket is bukhat, aki nem figyel erre az apró részletre

Sokan várták a rezsirendeletet, az azonban nem tartalmaz új részleteket arról, hogy vajon érdemes-e még augusztus elseje előtt fixen rezsicsökkentett áron elszámolni az eddigi fogyasztásunkat a szolgáltatóval, ha átalányban fizetünk. Az MVM GYIK oldalára felkerült tájékoztatásásból azonban már kiderült, hogy lehetőség van a július 31-ei óraállások rendkívüli bediktálására, így nem szükséges külön elszámolást kérni, mégis tiszta lappal lehet nekifutni a rezsirendelet utáni időszaknak. Ha a július végi óraállást nem adja meg a fogyasztó, a szolgáltató becslés alapján számol, ez esetben azonban léteznek olyan extrém esetek, amikor a becslés miatt tíz- vagy akár százezreket is elbukhatunk.

Ursula von der Leyen a Portfolio-nak: csak az európai szolidaritás védi meg a magyarokat, igenis fájnak az oroszoknak a szankciók

Ursula von der Leyen a Portfolio-nak: csak az európai szolidaritás védi meg a magyarokat, igenis fájnak az oroszoknak a szankciók

A kedden Brüsszelben elfogadott gázpiaci rendelet „döntő lépés ahhoz, hogy szembenézzünk azzal a putyini fenyegetéssel, hogy a gázszállítások teljesen leállhatnak” – hangsúlyozta a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság elnöke arra is rámutatott, hogy a magyar kormány energiahordozókra tervezett exporttilalma helyett inkább a tagállamok közötti szolidaritás az igazi megoldás, mert az európai léptékű válság „európai léptékű választ érdemel. Ez az egyetlen módja annak, hogy megvédjük a magyar állampolgárokat”. A Bizottság elnökét a magyar rezsicsökkentés átalakításáról, a 480 forintos üzemanyagár sapka kilátásairól, a klímavédelmi célokhoz ragaszkodásról, illetve arról is kérdeztük, hogy az oroszokkal szembeni uniós szankciós politika az EU-nak, vagy Oroszországnak fog-e jobban fájni egy-két éves távon. Az energiapiaci témákra fókuszáló írásos interjú a múlt hét pénteken összeállított kérdések alapján készült.

Megszólalt a Gazprom a gázszállítás csökkentéséről: a Siemenst hibáztatják

Megszólalt a Gazprom a gázszállítás csökkentéséről: a Siemenst hibáztatják

A Siemens nem teljesíti az Északi Áramlat meghibásodott turbináinak javítására vonatkozó kötelezettségeit, emiatt a portovajai kompresszorállomáson csak egy turbina maradt működőképes, és a gázvezetéken csökkenteni kellett a szivattyúteljesítményt - közölte Vitalij Markelov, a Gazprom helyettes vezetője a Rosszija-24 tévécsatornán.

Olaszország 2024 közepéig függetleníti magát az orosz gáztól

Olaszország 2024 közepéig függetleníti magát az orosz gáztól

Olaszország 2024 közepéig függetleníti magát az orosz gáztól - jelentette be az ökológiai átmenetért felelős miniszter szerdán. Roberto Cingolani közölte: az ország elegendő gázzal rendelkezik majd ahhoz, elkerülje az ellátási válságot a télen.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.