Ma Magyarországon szinte kivétel nélkül minden cég a saját kiadásain érzi az energiaátmenet és az energiafüggőség kettős hatását. Míg az energiaátmenet a vállalkozások hagyományos energiafelhasználási mixének radikális megváltoztatását teszi szükségessé – ennek minden előnyével és nehézségével –, addig az energiafüggőség közvetlenül is megjelenik az energiaszámlákban hiszen
a gáz, az áram és az üzemanyagárak drasztikus növekedése mindenkit érintett és érint.
A dekarbonizáció, bár óriási kihívás minden vállalat számára, mégis rengeteg üzleti lehetőség rejlik az energiaátmenet megvalósításában, már rövid távon is jelentős energiaköltség-megtakarítás érhető el, alacsonyabb energiabeszállítói kitettség mellett. Bár vonzó lehet az üzleti stratégia megalkotásánál a jó előre látható fix energiaköltség, és egyben riasztó a folyamatosan változó ár, mégis utóbbi csak akkor jelent igazi kockázatot, ha nincs a beszerzési forrásoknak alternatívája.
A földgáz és az üzemanyag kiváltása villamosenergiával nemcsak egy energiahatékonysági ugrást, kibocsátás csökkentést (és költségcsökkentést) jelent, hanem kockázatcsökkentést is.
Egyrészt a hőszivattyúk és az elektromotorok hatásfoka jelentősen jobb, mint a gázkazánoké és a belső égésű motoroké, másrészt villamosenergiát a napi piaci áraktól függetlenül többféleképpen is elő lehet állítani. Az elérhető épületmenedzsment- és okostöltési megoldások segítségével pedig úgy lehet felhasználni az energiát, ahogy az a vállalatnak a lehető legköltséghatékonyabb legyen - tudtuk meg a Schneider Electric szakértőitől. Arról nem is beszélve, hogy az okoselosztás és a mérés garantálja a láthatóságot, és ezáltal a még nagyobb energiahatékonyságot.
A villamosenergia innovatív beszerzése kapcsán érdemes megjegyezni, hogy míg az egyszerű piaci beszerzés esetén mindig a legdrágább használt technológia diktálta árat fizeti ki a felhasználó, addig a hosszú távú árambeszerzési megállapodások (vállalati PPA szerződések) illetve a saját napelemes termelés, és még inkább egy erre épülő mikrogrid megoldások esetén
a jelenleg elérhető legolcsóbb technológia bekerülési költségéhez fér hozzá.
Hasonló a helyzet az energiahatékonysági beruházásoknál, ahol a megtakarított energia „ára” teljesen független a piaci energiaáraktól.
Ebből a szempontól például a vállalati gépjárműflotta lecserélése elektromos autókra egyben energiabeszerzési döntés is, hiszen olajfüggőségét áramfelhasználásra cseréli a vállalat, amit akár saját termeléséből is biztosíthat.
Egy ilyen váltásnál ugyanakkor elengedhetetlen a körültekintő eljárás, hogy nehogy az egyik függőséget egy másikra cseréljük.
Az okostöltési megoldások épp ebben segítenek, vagyis, hogy az elektrifikáció minden előnyét kihasználhassa a vállalat. A telephelyi okostöltőrendszerek lehetővé teszik a telephelyi termelés maximális felhasználását csakúgy, mint a fogyasztás összehangolását egy vállalati PPA szerződés biztosította olcsó tarifákkal, de akár egy szolgáltató által biztosított sávos árazással is, így az energia akkor kerülhet felhasználásra, amikor a legolcsóbb. Emellett biztosítják a meglévő hálózati kapacitás optimális kihasználását, hogy a vállalatnak ne keletkezzen emiatt többletköltsége, és ne legyen szükség fejlesztésre a hálózatüzemeltető oldaláról.
Hasonlóképp a kollégák otthoni okostöltői garantálják, hogy a meglévő elektromos kapacitást maximálisan kihasználhassák és mégse kapcsoljon le soha a megszakító, ezáltal biztosítva az egyszerű otthoni töltést. Az egyszerű és olcsó telephelyi, illetve otthoni töltés pedig együtt minimalizálja a közterületi töltésigényt, drasztikusan csökkentve a vállalat üzemanyagköltségét, és nagyon gyors megtérülést biztosít a flotta elektrifikációhoz, ami cserébe szignifikánsan csökkenti a vállalat szén-dioxid kibocsátását. Ráadásul ezek a megoldások képesek nyomon követni az energiafelhasználást, megkönnyítve az flottamenedzsmentet, az adminisztrációt és az esetleges elszámolásokat is.
A fenti megoldásokat a Schneider Electric már saját gyakorlatában is aktívan alkalmazza, hiszen hazai 300 darabos vállalati flottájának közel negyede már elektromos meghajtású.
Budapesti központjukban az energiahatékonyság jegyében és az elektromos hálózat túlterhelésének elkerülése érdekében az általuk fejlesztett EV-Charging Expert töltést menedzselő rendszert (LMS) használják, amelynek itt történik a hazai tesztelése. Ennek segítségével úgy biztosítják a folyamatos töltési lehetőséget, hogy közben az irodaház számára elérhető villamos teljesítmény költséges bővítésére nincs szükség. Globálisan a vállalat 2030-ra tervezi, hogy az összes robbanómotoros járművét elektromosra cseréli.
Az energiabeszerzést a közelmúltig a vállalatok többsége rutinszerű feladatnak tekintette, amelyben, mint vásárlónak minimális mozgástere van, és végső soron kiszolgáltatott a piac napi változékonyságának.
Az elektrifikáció és az okosmegoldások azonban ezt megváltoztatják,
hiszen a vállalatok képesek aktívan befolyásolni a saját fogyasztásukat, és ehhez igazodó innovatív beszerzési stratégiával nagyban csökkenteni az energiaköltségüket, valamint a piaci kitettségüket is.
Címlapkép forrása: Getty Images
A cikk megjelenését a Schneider Electric támogatta.
Katonai puccsot jelentettek be az állami televízióban, ám máris jött a csavar
Beninben a kormány szerint néhány órán belül visszaszerezték az irányítást az ország felett.
Közel lehet a béke, ez a két kulcsonfosságú kérdés maradt nyitva
Állítólag a tárgyalások az "utolsó tíz méternél" járnak.
Extrém időjárás közelít Magyarország felé: ritka jelenségnek lehetünk szemtanúi, íme a térképek
Súlyos következményekkel is számolhatunk.
Karácsonyi Signature PRO akció: két hónapig féláron
Mélyebb összefüggések, exkluzív tartalmak, kevesebb zaj – most 50% kedvezménnyel.
Forint, euró, dollár – hogyan lovagold meg a devizapiac hullámait?- Interaktív, díjmentes online előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
Egymásnak feszült a NATO két erős állama: régi ügy bukott a felszínre – Mi lesz így a kulcsfontosságú viszonnyal?
Mélyponton a lengyel lakosság szimpátiája a németek iránt.
A háború egyik legnagyobb légicsapását hajtotta végre Oroszország, ebből nehéz lesz felállni
Hetekig is eltarthat a javítás.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Vasárnap
Ma hangzik el Krasznahorkai Nobel-beszéde. Kertész stockholmi beszédét 2002-ben közvetítette a köztévé. A beszéddel egy időben az egyik kereskedelmi adón egy reality show ment, Lacit kiszavazt
Az el nem költött pénz (és annak elköltése) - könyvajánló
"...nem létezik elköltetlen pénz. Minden egyes centet elköltesz, amit valaha megkerestél. Minden dollárt elköltesz a bankszámládról, akár tudsz róla, akár nem. Az el nem költött... The post
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
