gki

Optimistán gondolnak a jövőre a magyarok

Továbbra is erős konjunktúrát ígérnek a historikusan magas szinten álló GKI bizalmi indexek. Novemberben még erősödtek is kissé a mutatók, de leginkább azt mondhatjuk, hogy bő két éve viszonylag szűk sávban hullámoznak.

Stagnálva került hároméves mélypontjára a magyar üzleti bizalom

Bár októberben nem sokat romlott a GKI konjunktúraindexe, mégis hároméves mélypontjára került. Az üzleti és a fogyasztói bizalom sem süllyedt sokat, de az, hogy az inkább stagnálásként felfogható trendben mindkét index kissé esett, elég volt a többéves negatív csúcshoz.

Már megint lanyhul a magyar gazdaság?

Historikusan továbbra is magas tartományban tartózkodnak a GKI konjunktúraindexei, ám augusztusban mégis idei mélypontjukon állnak. Az üzleti várakozások erőteljesebben, a fogyasztóiak kismértékben romlottak.

Bizakodás a magyar nyárban

Júliusban érezhetően emelkedett a GKI konjunktúraindexe. Az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti és fogyasztói várakozások is javultak, de még kissé elmaradtak az év elei magas szinttől.

Gyengülget a magyar konjunktúra

Május után lényegében júniusban is stagnált a GKI konjunktúraindexe. Az EU támogatásával végzett felmérés szerint júniusban az üzleti és fogyasztói várakozások is romlottak májushoz képest, a változás azonban, különösen a fogyasztók esetében, hibahatáron belüli.

Csúcsközelben a magyar gazdasági kilátások

Májusban megállt a GKI konjunktúraindex január óta tartó csökkenése, sőt még minimálisan emelkedett is. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti bizalmi index áprilishoz képest nem változott, a fogyasztói viszont megközelítette idei csúcspontját.

Romlanak az üzleti várakozások Magyarországon

Áprilisban az üzleti várakozások romlottak, a fogyasztóiak kissé javultak, de ez utóbbiak így sem érték el a februári szintet - derül ki a GKI felméréséből. Áprilisban a januári, igen magas szinthez képest minden ágazatban és a fogyasztók körében is valamivel kisebb lett a gazdasági bizalom.

Csúcsáról fordult le a magyarok optimizmusa

Februárban a januári, igen magas szinthez képest csökkent a GKI konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A felmérés szerint minden ágazatban és a fogyasztók körében is romlottak a várakozások, de így is meglehetően optimista hangulatot tükröznek.

Tízéves csúcs közelében a magyarok derűlátása

Januárban nagyon magas, csaknem másfél éve nem látott szintről indította az évet a GKI konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A felmérés szerint az üzleti várakozások 2015. évi, a fogyasztóiak pedig 2014. évi csúcspontjuk közelében voltak.

Karácsony előtt megjött a magyarok bizalma

Lényegében nem változott decemberben a GKI-Erste konjunktúraindex értéke, mely az év utolsó hónapjaiban is alig mozdult. Decemberben az üzleti várakozások változatlanok voltak, a fogyasztók várakozásai viszont minimálisan javultak, ezzel idei csúcsot értek el.

Csúcsközelben a magyar konjunktúramutatók

Novemberben négyhónapos emelkedés után kissé csökkent a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint a fogyasztói várakozások pontosan az októberi, idei csúcsot jelentő szinten maradtak, az üzletiek viszont szeptemberi tetőpontjukhoz képest év eleji szintjükre estek. A gazdasági várakozások idei alakulására egy viszonylag szűk sávon belüli, de mindvégig aránylag erős optimizmust sugalló hullámzás a jellemző.

Jelentősen javultak a fogyasztói várakozások októberben

Jelentősen javultak a fogyasztói várakozások Magyarországon, az üzletiek viszont romlottak, de az utóbbiak körében is megmaradt a korábban tapasztalt optimizmus - derül ki a GKI által, az EU támogatásával végzett felmérésből. A GKI-Erste konjunktúra-index értéke októberben tovább emelkedett, és ezzel megközelítette tavaly év végi szintjét.

Újra csúcsközelben a magyar üzleti bizalom

Szeptemberben idei csúcsára ért a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke, az optimizmus mértéke alig marad el a tavaly év végi, 17 éves rekordot jelentő értéktől. A fogyasztói várakozások viszont kétéves mélypontjukra estek.

Nyár végére sokat javult a magyar fogyasztói hangulat

A nyár első két hónapjához képest augusztusban számottevően javult a magyar fogyasztói hangulat, amivel párhuzamosan a GKI-Erste konjunktúra-index értéke idei csúcsára ért - derült ki a GKI által, az EU támogatásával végzett friss felmérésből. A vállalatok kilátásai lényegében az elmúlt két hónaphoz hasonló kedvező hangulatról árulkodnak.

Egyre jobban bízik a lakosság a magyar gazdaságban

Hetedik hónapja mutat szinte változatlan értéket a GKI és az Erste Bank által készített konjunktúra-index, mely továbbra is viszonylag optimista hangulatot tükröz a magyar gazdasággal kapcsolatban.

Húsz havi mélyponton a magyar fogyasztói várakozások

Az üzleti várakozások idei csúcsukra, míg a fogyasztói várakozások ez évi, sőt húszhónapos mélypontjukra kerültek júniusban - derül ki a GKI által, az EU támogatásával végzett friss felmérésből. Némi hullámzás mellett ugyan, de elmondható, hogy a GKI-Erste konjunktúra-index értéke már fél éve stagnálást mutat, ugyanakkor szintje továbbra is viszonylag optimista hangulatot tükröz.

Rég látta ilyen borúsan a jövőt a magyar ipar

A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti szektorban - a szolgáltató cégek kivételével - májusban minden ágazat érezhetően pesszimistább lett az áprilisinál, ugyanakkor a fogyasztói várakozások valamivel jobbak lettek az ápri-lisinál. A GKI-Erste konjunktúraindex értéke lényegében stagnált.

Lassan, de javulnak a magyar üzleti várakozások

Áprilisban kissé emelkedett a GKI-Erste konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke, és ezzel elérte januári szintjét. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti és a fogyasztói várakozások is valamivel jobbak lettek a márciusinál.

Egyre pesszimistábbak a magyar fogyasztók

Márciusban az üzleti várakozások kissé javultak hazánkban, bár nem érték el a januári szintet, ugyanakkor a fogyasztóiak érezhetően romlottak, és a 2013 őszi szintre estek vissza - számol be a GKI által és az EU támogatásával végzett felmérés. A GKI-Erste konjunktúra-index értéke lényegében változatlan maradt: miközben 2014 októbere óta jellemzően kis lépésekkel, de folyamatos a romlás, az index szintje továbbra is viszonylag optimista hangulatot tükröz.

Nagyon optimisták lettek a magyarok

Februárban nem változott a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke, s szintje továbbra is optimista hangulatot tükröz. Az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások kissé rosszabbak, a fogyasztóiak viszont valamicskével jobbak lettek a januárinál.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.