hadiipar

A háború nagy nyerészkedői napvilágra kerültek

2023. december 28. 11:17 | Portfolio

A háború nagy nyerészkedői napvilágra kerültek

A geopolitikai feszültségek – köztük az ukrajnai konfliktus – hozzájárultak a globális védelmi kiadások megugrásához. Tizenöt védelmi konszern összesített rendelésállománya 2022 végén 777,6 milliárd dollár volt, szemben a két évvel korábbi 701,2 milliárd dollárral. A lendület 2023-ban is folytatódott, már az év első hat hónapjában a rendelésállományok 764 milliárd dollárt tettek ki, de az évet akár rekord bevétellel és profittal is zárhatják a cégek – számolt be a Financial Times.

Szó sincs arról, hogy véget ért a tankok aranykora: ez most a világ 10 legjobb harckocsija!

2023. december 28. 06:00 | Huszák Dániel

Szó sincs arról, hogy véget ért a tankok aranykora: ez most a világ 10 legjobb harckocsija!

Ahogy az ukrajnai háborúban modern harcjárművek tömegeit semmisítik meg robbanószerrel felszerelt filléres kínai drónok, jogosan merülhet fel a szemlélőben az a feltételezés, hogy a tankok ideje leáldozott: egyszerűen nem éri meg ezeket az eszközöket a modern harctérre küldeni. A fegyvergyárak ezekkel a konklúziókkal láthatólag nem értenek egyet: gyakorlatilag az összes komolyan vehető katonai hatalom azon dolgozik, hogy modernizálja meglévő harckocsi-eszközparkját és új tankokat gyártson, melyek már megfelelnek a modern kor kihívásainak. Harckocsik egy teljesen új generációja van most a tervezőasztalon: olyan eszközök készülnek, melyek már képesek a drónok, irányított rakéták támadásainak kivédésére, közben a legénység munkáját a legmodernebb számítógépes eszközökkel segítik. Megnéztünk tizet a jelenleg folyamatban lévő, komolyan vehető harckocsi-modernizációk, új fejlesztések közül.

Sokasodnak a jelek: úgy tűnik, Oroszország kifogyott a T-80-asakból

2023. december 17. 18:48 | Portfolio

Sokasodnak a jelek: úgy tűnik, Oroszország kifogyott a T-80-asakból

Richard Vereker, OSINT-elemző egyik fő foglalatossága, hogy az orosz harcjármű-veszteségeket típus szerint listázza, és ez alapján von le hosszútávú következtetéseket. Legutóbbi idősoros grafikonja alapján úgy tűnik, hogy Oroszország kifogyóban van a bevethető T-80-as harckocsikból.

Medvegyev megdicsérte az amerikai védelmi minisztert, mert elismerte, hogy saját hadiiparukat támogatják Ukrajnán keresztül

2023. december 03. 16:39 | MTI, Portfolio

Medvegyev megdicsérte az amerikai védelmi minisztert, mert elismerte, hogy saját hadiiparukat támogatják Ukrajnán keresztül

Két frontszakaszon két ukrán támadást vertek vissza az orosz erők, a harcokban mintegy 815 ukrán katona esett el vagy sebesült meg az elmúlt nap folyamán - közölte vasárnapi hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium. Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese megdicsérte az amerikai védelmi minisztert, mert elismerte, hogy saját hadiiparuk miatt támogatják Ukrajnát.

Digitális katona, drónok, műholdak – Elmondta a 4iG, hogy mit tervez a Rheinmetall-lal

2023. november 21. 13:57 | Portfolio

Digitális katona, drónok, műholdak – Elmondta a 4iG, hogy mit tervez a Rheinmetall-lal

Befektetői napot tartott ma a Rheinmetall, amelyen szó esett a 4iG Csoporttal való együttműködésről, és friss számokat is közölt a két vállalat az egyes területeken várható bevételekről – derül ki a BÉT honlapján publikált prezentációból.  Az eseményen, amelyen 40 befektető és elemző vett részt, Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnöke és többségi tulajdonosa, Fekete Péter, a cégcsoport vezérigazgatója, valamint Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója ismertette az együttműködés részleteit, a terveket és célokat.

A legmagasabb szintről érkezett a lesújtó elemzés: lehet, hogy Ukrajna most tényleg nagy bajban van

2023. november 14. 11:25 | Huszák Dániel

A legmagasabb szintről érkezett a lesújtó elemzés: lehet, hogy Ukrajna most tényleg nagy bajban van

Nagyon érdekes elemzést tett közzé Volodimir Dacenko, az Ukroboronprom ukrán állami hadiipari konszern egyik tanácsadója Oroszország hadiipari képességeiről és a nyugati fegyverszállítmányok dinamikájáról. A Dacenko által közzétett számok több súlyos konklúziót is mutatnak: Oroszország hadiipara lényegesen gyorsabban szállítja az új harcjárműveket az orosz hadseregnek, mint ahogy a Nyugat Ukrajnát fegyverzi, a megtámadott országba érkező szállítmányok üteme ráadásul 2023 tavasza óta radikálisan visszaesett. Ha ez a trend hosszútávon fennmarad, Ukrajna súlyos problémával nézhet szembe.

Felrobbant Oroszország egyik legnagyobb fegyvergyára

2023. október 31. 16:28 | Portfolio

Felrobbant Oroszország egyik legnagyobb fegyvergyára

Robbanás történt Oroszország egyik legnagyobb lőszer- és robbanószergyárában, a Szolikamszk területén működő Rosztyek tulajdonú "Urál" hadiipari üzemben – írja több orosz és ukrán lap.

A NATO és az Európai Védelmi Alap a magyar kkv-k számára is rendkívüli finanszírozási lehetőséget kínál

2023. október 16. 12:00 | Szász Péter

A NATO és az Európai Védelmi Alap a magyar kkv-k számára is rendkívüli finanszírozási lehetőséget kínál

A NATO innovációs ökoszisztémájának magas rangú tagjai Budapesten találkoztak idén szeptemberben. A fórum fő témája az innováció növekvő jelentősége volt a polgári és katonai innovációk összekapcsolásában, valamint a védelmi képességek kialakításában és a jelenlegi geopolitikai környezetben. Ez utóbbiak jelentőségét talán nem is nagyon kell magyarázni és hogy miért keresik az európai országok azokat a kutatás-fejlesztési lehetőségeket, amelyek megerősíthetik a haderejüket. Ugyanakkor Magyarországon a kettős felhasználású megközelítés, amely a védelmi és a polgári szektorban egyaránt alkalmazható technológiák fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, kulcsfontosságú szerepet játszik az innováció, a gazdasági növekedés és a biztonság előmozdításában. Ez a megközelítés összhangban van az Európai Védelmi Alap (EFA) és a NATO Innovációs Alap célkitűzéseivel, és egyedülálló lehetőséget kínál a hazai kkv-k számára. Erről beszélgettünk két vendégünkkel, Dr. Petri Bernadett-tel, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda MFOI ügyvezetőjével és Dr. Porkoláb Imre dandártábornokkal, védelmi innovációért felelős miniszteri biztossal, aki egyben a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) ügyvezető igazgatója is.

Elképesztő felszerelést villantottak az oroszok: vége a drónok aranykorának?

2023. október 15. 07:58 | Portfolio

Elképesztő felszerelést villantottak az oroszok: vége a drónok aranykorának?

Rengeteg figyelmet kapnak az orosz-ukrán háborúban a pilóta nélküli repülőgépek vagy drónok, hiszen az orosz és ukrán erőknek is hatalmas veszteségeket okoznak; nem ritkán láthatjuk azt, hogy „filléres” kínai drónok értékes, sokmillió dolláros páncélozott járműveket, légvédelmi eszközöket likvidálnak egyetlen csapással. Az orosz PPS csoport most fejlesztett egy gyalogsági drónelhárító rendszert, amely elvileg képes teljes alakulatokat megvédeni az ellenséges UAV-k tevékenységétől.

Részletes keresés