Elutasították a Vácnál tervezett új Duna-híd mindhárom nyomvonalváltozatát, a Pest Vármegyei Kormányhivatal május 16-i határozata szerint egyik tervezett útvonal sem felel meg a környezetvédelmi követelményeknek - írta meg a Váci Napló.
A főváros és a MÁV közel állnak ahhoz, hogy megállapodjanak Rákosrendező vasúti területének átmeneti használatáról – értesült a Népszava. Hamarosan minden részletkérdésben létrejöhet a megegyezés, azonban más körülmények is nehezítik az ingatlanfejlesztés előrehaladását.
Ukrán és orosz jelentések is arról számolnak be, hogy orosz drónok zaklatják a Kramatorszk-Dobropilja autópályát. A terület nagyjából 30-40 kilométerre található a frontvonaltól, a lehetséges magyarázatok között szerepel az orosz drónok fejlődése, vagy épp az orosz előretörés hatása.
Több mint 7500 embert kimenekítettek péntek óta Buenos Aires argentínai tartomány különböző városaiban, miután az elmúlt napok heves esőzései miatt áradások keletkeztek - közölték a hét végén a tartományi hatóságok.
Ahogy világszerte gyorsul az elektromos járművek terjedése, a trendnek egyre jelentősebb hatása van az energiafogyasztásra, az olajkeresletre és az állami költségvetésekre is. Az EV-k 2024-ben már több mint 180 TWh áramot fogyasztottak, és évente 1,3 millió hordó olajat váltottak ki – a tendencia 2030-ra megháromszorozódhat. Mindez komoly adóbevétel-kieséssel jár, különösen a benzin- és dízelfogyasztásra kivetett adók terén, amit a villamosenergia-adók csak részben kompenzálnak. A kormányok ezért világszerte új adóintézkedésekkel – például útdíjakkal, súly- és regisztrációs adókkal, vagy az elektromos járművekre is kiterjedő ÁFA-val – próbálhatnak egyensúlyt teremteni a bevételek fenntartása és az elektromobilitás ösztönzése között. A cél: fenntartható, méltányos átmenet a tiszta közlekedés felé, társadalmi elfogadottság mellett. Vajon sikerülhet? Az IEA elemzése.
A budai fonódó villamoshálózat II. ütemének megvalósítására kiírt közbeszerzési eljárást visszavonták, mindössze egy hónappal a bejelentés után - szúrta ki a Telex.
Az M7-es autópálya bővítésének előkészületei a tervek szerint haladnak, a kisajátítások még idén megkezdődhetnek, és ha minden a menetrend szerint alakul, 2027 harmadik negyedévében indulhat az építkezés – írta meg a Világgazdaság egy a birtokába került dokumentumok alapján.
Johann Wadephul német külügyminiszter amerikai kollégájával, Marco Rubióval történt törökországi találkozóján azt mondta, támogatja azt, hogy Donald Trump amerikai elnök elvárásainak megfelelően Németország GDP-jének 5 százalékát költse védelmi kiadásokra – írja a Tagesschau.de.
Az India és Pakisztán között múlt héten lezajlott négynapos katonai összecsapás volt a két atomhatalom közötti legsúlyosabb konfliktus az elmúlt fél évszázadban, műholdfelvételek alapján azonban limitált kárt okozott a háborús helyzet a két ország infrastruktúrájában és főleg Pakisztán szenvedte meg az összetűzéseket - számolt be a New York Times.
Megkezdte működését a Digital Realty új, szolgáltató-semleges adatközpontja Krétán, amely lehetővé teszi a nemzetközi, regionális és helyi tenger alatti kábelek összekapcsolását, segítve ezzel a felhő- és távközlési szolgáltatókat, valamint a tartalomszolgáltató hálózatok (CDN-ek) üzemeltetőit a környező régiók jobb kiszolgálásában. A HER1 megvalósításához a Schneider Electric megoldását használták fel - köölte a Schneider Electric.
Az elemzői várakozásokat meghaladó bevétel- és profitbővülésről számolt be a Siemens, a vállalat menedzsmentje megerősítette az egész éves várakozásokat.
Az Európai Bizottság új jogalkotási és szakpolitikai csomagot készít elő „European Grids Package” néven, amely a villamosenergia-hálózatok bővítését, korszerűsítését és engedélyezési folyamatainak gyorsítását célozza meg az energiabiztonság, a megfizethetőség és a klímacélok érdekében. Az elképzelésről a Bizottság most nyilvános konzultációt indított, amelyre minden érintett iparági szereplő visszajelzését várják.
Donald Trump amerikai elnök és Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg stratégiai gazdasági partnerségi megállapodást írt alá kedden Rijádban. A Bloomberg beszámolójából az is kiderült, hogy Donald Trump 600 milliárd dolláros befektetési ígéretekkel térhet haza a szaúd-arábiai csúcstalálkozójáról.
Egy titkos, 16 oldalas francia hírszerzési jelentés szerint Oroszország naponta hajt végre különböző támadásokat Franciaország ellen – fizikai és kibertámadások, kémkedés, szabotázs, dezinformáció és katonai fenyegetések formájában – számolt be a L'Express francia lap. Az ország titkosszolgálatai szerint egy francia területek elleni rakétacsapás veszélyes is valós.
Érdemben módosít az állami beruházási törvényen a kormány új rendelete, amely a költségellenőrzés részletszabályait fekteti le, és részben orvosolja azokat az aggályokat, amelyeket korábban az Európai Bizottság fogalmazott meg a közbeszerzési eljárások átláthatóságával, az összeférhetetlenségi szabályok hiányosságaival és az uniós források felhasználásának kockázataival kapcsolatban. Retorzióként újabb forrásfelfüggesztést is belengetett Brüsszel. A most kihirdetett szabályozás minden, az értékhatárt elérő állami vagy uniós támogatású építési beruházásra egységes költségellenőrzési mechanizmust ír elő, szigorú monitoring és dokumentációs kötelezettségek mellett.
Az amerikai légiközlekedési hatóságok rendkívüli munkacsoportot hoztak létre a Newark repülőtér légiforgalmi irányítását érintő technológiai meghibásodások kivázsgálására - írta meg a Bloomberg.