Szegeden már bankkártyával is vehetsz jegyet a villamoson
Szegeden holnaptól már tesztüzemben működik az a villamosokra telepített bankkártyás jegyautomata, amely a sofőröknél történő jegyváltást válthatja ki - derül ki a Délmagyar beszámolójából.
Szegeden holnaptól már tesztüzemben működik az a villamosokra telepített bankkártyás jegyautomata, amely a sofőröknél történő jegyváltást válthatja ki - derül ki a Délmagyar beszámolójából.
Kevesebb jegyet sikerült eladni idén elővételben a Sziget Fesztiválra, mint tavaly - mondta el a Világgazdaságnak Kádár Tamás, a Sziget Kft. cégvezetője. Ez egyrészt annak tudható be, hogy tavaly nagyon erős volt a program és elképzelhető, hogy idén nem sikerült a közönség igényét eltalálni, ráadásul ketten is lemondták a fellépést nem sokkal a fesztivál kezdete előtt.
Jövő héten indulhat a BKK online jegy- és bérletértékesítési rendszere, a mobilokon tárolt digitális bérletekkel és jegyekkel utazhatunk hamarosan - írja az Index.
Csökkentik a költségvetést, de a tervek szerint mind a 22 sportágban megrendezik a versenyeket a szeptemberi, riói paralimpián - jelentette be pénteken a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke. A büdzsé karcsúsítására azért kerül sor, mert a jegyeladásból származó bevételek messze elmaradnak a várakozásoktól, s a szervezők sem jutnak hozzá bizonyos, előre kalkulált forrásokhoz.
Az utóbbi hetekben a riói olimpia alatt sokan megdöbbentek azon, hogy gyakran látni több ezer üres széket a stadionokban. Pedig előzetesen azzal dicsekedtek a szervezők, hogy az összes belépő majdnem 90%-a gazdára talált. De akkor miért nem mennek ki az emberek?
Több légitársaság, így a magyar hátterű Wizz Air, a Ryanair és a Lufthansa-csoport is ingyenes átfoglalást, vagy jegytörlést biztosít a Brüsszelbe utazóknak.
Februárban öt nap alatt, a Budapest-Szob és a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalak 170 elővárosi vonatán tartott fokozott jegyellenőrzést a MÁV-START. A jegybevétel mindkét vasútvonal esetében 35 százalékkal emelkedett 2015 azonos időszakához képest - olvasható a társaság csütörtöki közleményében. Tavaly összesen 68 ezer esetben szabott ki utólag befizetendő büntetést a cég, van olyan utas, aki már kétmillió forinttal tartozik.
A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer (NMFR) első teljes üzemi évében, tavaly január-decemberben az egységes mobilfizetési megoldással több mint 19,7 milliószor vettek igénybe szolgáltatást, 18,6 millió parkolás, illetve 1,1 millió autópálya-matrica és jegy értékesítése történt a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-n keresztül - derül ki a társaság közleményéből.
December 13-tól, vasárnaptól új típusú, korszerű fedélzeti leolvasóeszközöket is használnak majd a magyar jegyvizsgálók a vonatokon, így nem fordulhat elő az, hogy kétszer fizettessék meg az utazás költségeit az Ausztria felől érkezőkkel - számol be a Magyar Nemzet szombati száma a MÁV tájékoztatása alapján.
Alig másfél év alatt megszokták és megkedvelték az utazók a Budapesten felállított háromszáz tömegközlekedési jegyértékesítő automatát, a jegyárbevétel mintegy fele az automatákból származik - közölte a berendezéseket gyártó Scheidt&Bachmann.
Indul a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform, az ehhez szükséges know-how beszerzése már megtörtént, az első pilotok már jövő tavasszal várhatóak. A közösségi közlekedés egységesítését célzó projekt részeként országos szintű integrált utastájékoztatási rendszert, elektronikus jegyet, intelligens kártyát és mobilapplikációt hoznak létre. A mindennek alapját szolgáltató rendszert jövő év végéig adják át - derült ki a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. sajtótájékoztatóján.
A MÁV lecseréli jegyértékesítési rendszerét: a kalauzok új eszközöket kapnak, bankkártyával is lehet náluk fizetni, okostelefonnal is válthatunk jegyet és újfajta jegypapír is lesz - írja a Népszabadság.
Olcsóbb lehet a hiteltörlesztő, mint a bérleti díj.
Érzékeny célpontokat választottak.
Elbizonytalanodtak a befektetők.
Nagyon komoly támogatásra számíthat a német ipar.
Hetek óta készül a terv, ami felboríthatja az európai gazdaságpolitikát.
Az invazív szúnyogfajok megjelenésével új kórokozók is felbukkanhatnak.
10 milliárd forintos támogatással mentenék meg a nyarat.
Így termelj, tárolj és válj le a hálózatról egyszer és mindenkorra!