Orbán Viktor nagy bejelentésre készülhet
Egy héttel a nagy esemény előtt már elkezdték megszellőztetni a kormány legújabb terveit. Nem kizárt, hogy napirendre kerül a közeljövőben a bérmegállapodás, legalábbis a munkaadói oldal nagyon szeretné.
Egy héttel a nagy esemény előtt már elkezdték megszellőztetni a kormány legújabb terveit. Nem kizárt, hogy napirendre kerül a közeljövőben a bérmegállapodás, legalábbis a munkaadói oldal nagyon szeretné.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint nem kizárt, hogy a kormány nyitott további járulékcsökkentésre, így a tavalyi bérmegállapodást újra lehetne nyitni és egy nagyobb lépésben gondolkozni.
A novemberben megkötött országos bérpaktum értelmében 2017-ben és 2018-ban összesen legalább 7 százalékponttal csökken a munkáltatói járulék kulcsa Magyarországon, azonban a bérköltségre rakodó állami elvonások aránya, közgazdasági nevén az adóék, így is az élbolyban marad Európában. Sőt, a szegények egyedülállóan erőteljes adóztatása miatt az alacsony jövedelműek terhelése a harmadik legmagasabb maradhat Európában.
Ünnepélyes keretek között írták alá csütörtökön a béremelésről és a munkáltató terhek csökkentéséről szóló megállapodást, amelyről kedden született egyezség. A nyilvánosságra hozott dokumentum hét pontból áll.
Épp a választások előtti két évben tapasztalhatnak a munkavállalók jelentős béremelkedést, ha minden a kedden megkötött megállapodás szerint megy végbe és a hazai munkaerőpiaci helyzet miatt a munkáltatók a járulékcsökkentés előnyét átadják. A kormány cserébe 600 milliárd forintot pakol át a költségvetésben.
A kormány kompromisszumkész, így lehet szó arról, hogy az eredeti 4+2 százalékpontos járulékcsökkentésből 5+1 legyen, vagyis már jövőre nagyobb legyen a könnyítés - mondta Varga Mihály pénteken az M1 műsorában. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy Kanadából máris érkezett megkeresés, hogy valóban 9 százalék lesz-e a magyar társasági adó januártól.
Garanciákat és szigorú ellenőrzést vár a kormánytól a tervezett munkáltatói járulékcsökkentésekkel, valamint a cefeteriát érintő jövő évi adóváltozásokkal kapcsolatban a vegyipari szakszervezet. A VDSZ ugyanis attól tart, hogy mindkét módosításnak a munkáltatók lesznek a nyertesei, ha a kormány nem épít be olyan kötelezettségeket, amelyekkel ezt megakadályozhatja, s a munkavállalókat helyezheti előtérbe.
A kormány megfelezné a munkáltatói járulékokat hat év alatt, és a program már jövőre indulna. Megnéztük, mennyibe kerülhet ez a költségvetésnek és hogy mit jelent ez az emberek zsebében, ha a munkaadók a kormány elvárásainak megfelelően átadják a járulékcsökkentésből fakadó hasznot a munkavállalóknak.
2017-től 4 százalékponttal csökkenhet a munkaadói járulék, majd ez 2018-ban további 2 százalékponttal csökkenhetne - mondta pénteken Varga Mihály a munkaadók és a munkavállalók képviseleteivel való egyeztetés után. Ez még csak a kormány javaslata, az egyeztetések folytatódnak.
A járulékcsökkentés jelentős mérséklésére lenne szükség Magyarország versenyképességének javítása érdekében az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.
Jövő januártól elindul a több éves járulékcsökkentési program, a Figyelő információja szerint azonban ennek valamiképpen feltétele lesz, hogy a cégek emeljék a foglalkoztatottak bérét. Vagyis nem nyelhetik le az alacsonyabb közteherrel náluk maradó összeget.
A Raiffeisen Bank elemzői szerint idén 2,3, jövőre 2,7 százalékos gazdasági növekedés várható Magyarországon - mondta Török Zoltán, a pénzintézet vezető elemzője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A szakember szerint a kormány által belengetett nagymértékű járulékcsökkentés is csak enyhítene a munkaerőpiaci problémákon, a valódi megoldáshoz komolyabb reform kellene.
Bár a tárgyalások a tervezett járulékcsökkentésről csak szeptember végén kezdődnek a kormány és az érdekképviseletek között, a Magyar Idők már most közölt részleteket az asztalon fekvő javaslatokról.
Jó iránynak tartja a belengetett járulékcsökkentést Csaba László közgazdász, viszont arra is figyelmeztet, hogy ezzel párhuzamosan az állami kiadásokat érdemben kellene csökkenteni.
A Munkahelyvédelmi Akcióterv keretében nyújtott járulékkedvezményt már több mint 900 ezer munkavállaló után vették igénybe - ismerteti a Magyar Idők a legfrissebb adatokat.
Ismét határozott álláspontot fogalmaz meg Zsiday Viktor befektetési szakember blogjában a kilátásba helyezett magyar járulékcsökkentésről. Szerinte ha nem csökkentjük idehaza a járulékokat, akkor tovább tart majd a munkaerő kivándorlása. Azt is hangsúlyozza: aprólépéses maszatolásnak sok értelme nincs.
Szükség van az őszre beígért növekedésösztönző csomagra és ennek a gazdaságfejlesztési programnak a része lehet a járulékok kérdése is - nyilatkozta a Portfolio-nak adott interjúban Lepsényi István. A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára egyébként személy szerint egyetért a járulékcsökkentéssel, jelenleg azonban még az elemzői és egyeztető munka zajlik a tárcánál. A munkaerőhiány kezelésével kapcsolatban kifejtette, hogy a távmunkában, a részmunkaidőben, vagyis a rugalmas foglalkoztatásban vannak még tartalékok idehaza. Az államtitkári pozícióba a járműiparból tavaly érkezett szakember azt is elárulta, hogy a hazánkba települő kínai elektromos-busz gyártó cégnek azt javasolta a kormány, hogy gyártsanak elektromos személygépjárműveket.
Újabb információkat tudhattunk meg csütörtökön a belengetett járulékcsökkentéssel kapcsolatban. Közben pedig a vállalkozói érdekképviseletek is egyre erőteljesebben szólalnak fel a tehercsökkentés mellett.
Üdvözlendő és szükséges a kormány által belengetett járulékcsökkentés - vélekedtek egybehangzóan a Portfolio által megkérdezett szakértők. A közgazdászok szerint ennek köszönhetően javulna a magyar gazdaság versenyképessége, akár új befektetőket is szerezhetne az ország és a munkaerőhiány bizonyos vetületeire is megoldást jelentene a lépés. Megoszlanak a vélemények ugyanakkor arról, hogy mindezt radikális egyszeri lépésben kellene végrehajtani vagy fokozatosan.
Már a 2006-os országgyűlési választások előtt jelentős járulékcsökkentést ígért a Fidesz, de abból a választási vereség miatt nem lett semmi. Akkor a magas hiányt akarta ezzel lefaragni a párt, most viszont épp az alacsony hiány adna lehetőséget a járulékcsökkentésre a kormánynak.
Egy teherhajó volt a célpont a Vörös-tengeren.
Locsolási tilalmat is bevezettek már.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Elítélték az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásait.
Az utóbbi tíz napban 761 erdőtüzet regisztráltak.
A vasúti közlekedést is korlátozták biztonsági okokból.
Az invazív szúnyogfajok megjelenésével új kórokozók is felbukkanhatnak.
10 milliárd forintos támogatással mentenék meg a nyarat.
Így termelj, tárolj és válj le a hálózatról egyszer és mindenkorra!