Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőre Kijevbe hívta az uniós külügyminisztereket, hogy Ukrajna támogatásáról tárgyaljanak. 27-ből 23 ország külügyminisztere vesz részt a tanácskozáson, Magyarország képviselteti magát a legalacsonyabb szinten, Bunford Zsolt biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkárral.
Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei hétfőn Ukrajna támogatásáról tanácskoznak Kijevben – jelentette be Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki történelmi jelentőségűnek nevezte a találkozót.
Ma nem Brüsszelben, hanem Kijevben üléseznek az uniós külügyminiszterek és ukrán tisztviselők azt jelezték a Politico hétfő reggeli hírlevelének, hogy közel az előzetes alku a magyar és ukrán kormány között az Európai Békekeret 500 millió eurós részletének kifizetéséről, amelyet eddig egyedül Magyarország blokkolt az OTP ukrajnai listázása miatt.
Legalább hatan megsérültek, miután a helyi hatóságok korábbi közlései szerint vasárnap délután az orosz erők tüzérségi támadást hajtottak végre Herszon ellen, ezt követően pedig két orosz bomba is eltalálta a várost. Egy ukrán drón célzott támadással eltalálta az oroszországi Kurszk központjában az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) épületét. Lengyelország jól tette, hogy nemzeti hatáskörben meghosszabbította az ukrán gabonafélék behozatali tilalmát – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap, a lengyel közszolgálati televízió első csatornájának (TVP1) adott nyilatkozatában. Ugyanakkor leszögezte: növelni kell az ukrán gabona tranzitját. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök lengyelországi látogatása során két lengyel önkéntesnek állami kitüntetést adott át, de nem találkozott hivatalos személyekkel. A két ország közötti kapcsolatok a gabonaimport miatt feszültté váltak, miután Lengyelország a közelmúltban meghosszabbította az ukrán gabonaimport tilalmát. Megérkeztek az első amerikai Abrams-tankok Ukrajnába. Cikkünk folyamatosan frissül.
Az amerikai lakosság már nem támogatná minden áron Ukrajnát: egy friss CNN poll szerint az amerikaiak többsége úgy látja, hogy Washington már eleget tett a megtámadott ország védelméért.
Úgy néz ki, sikerült elérni a fegyverszállítmányok megszüntetésének bejelentésével azt, hogy Kijev békülékenyebb, engedékenyebb állásfoglalást vegyen fel a Lengyelországgal való gabonavita során. Olyan közlemény jött most Kijevből, amely azt mutatja: az ukránok békülnének Lengyelországgal, Varsó pedig hajlandó velük tárgyalni.
A 2022 februári orosz invázió megindításának egyik legfontosabb indoka az volt Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint, hogy „megvédjék a Donbaszban a lakosságot az ukrán népirtástól”. Ukrajna most Hágában próbálja bizonyítani igazát, koholt vádaknak nevezve Moszkva állításait.
Az Európai Unió külügyminiszterei a következő hetekben Kijevben találkoznak - jelentette be hétfőn Josep Borrell, az EU vezető diplomatája. Mindez azt is jelenti, hogy Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter is Ukrajna háború sújtotta fővárosába kell, hogy látogasson, ami az első útja lehet ide a háború kitörése óta. A katonai segítségnyújtás bővítése és a szankciók esetleges szigorítása lehet a legfontosabb téma.
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) megnyitotta kijevi irodáját, amely a legnagyobb a hágai után – jelentette be csütörtökön Andrij Kosztyin ukrán főügyész az X-en (korábbi Twitter).
Regionális és helyhatósági választásokat tartottak a hétvége során Oroszországban, illetve a megszállt ukrán megyékben. Kijev arról számolt be, hogy a Donyecki frontszakasz több pontján is előrehaladást értek el, az oroszok ugyanakkor újabb nagyszabású dróntámadást indítottak az ukrán főváros ellen. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Több mint húsz orosz drónt semmisített meg az ukrán légvédelem Kijev fölött vasárnapra virradóra, a drónokból származó törmelékek egy embert megsebesítettek - közölte a kijevi katonai közigazgatás a Telegramon.
Elkezdődött a harmadik világháború. Sőt, már régóta tart, de csak az Ukrajna elleni invázióval lépett át aktív szakaszba – jelentette ki mindezt a mai Kijevi Biztonsági Fórumon Olekszij Danyilov, Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsának elnöke.
Az Egyesült Államok korábban is jelentős mértékben támogatta Kijev céljait az ukrajnai háborúban, fegyveres és gazdasági eszközökkel is segítette az ukránokat. Egy friss jelentés szerint Washington egyes célpontok megsemmisítésénél is segédkezik, ami az elemzés szerint a konfliktus eszkalációjával fenyeget.
Szerda hajnalban Kijevet lőtték az oroszok. A légitámadásokban két ember meghalt és egy megsebesült - számolt be Vitalij Klicsko kijevi polgármester Telegram-posztjában.
Három ukrán pilóta vesztette életét, mikor két L-39-es kiképző repülőgép összeütközött a levegőben Ukrajna középső részén – számoltunk be róla a hétvégén. A Bloomberg cikke szerint az ukrán hatóságok vizsgálni fogják "a repülőgépek műszaki állapotát, a repülésre való felkészülés szabályainak betartását", valamint a repülőgépek fekete dobozait.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök visszautasította azokat a nyugati bírálatokat, hogy az ukrán ellentámadás azért halad olyan lassan, mert nem elegendő erőt vetnek be az adott frontszakaszon.
A BBC több ukrán állampolgárral készített interjúja alapján arra hívja fel a figyelmet, hogy Kijev újabb sorozással kénytelen pótolni a fogyatkozó katonákat, miközben az ukrán társadalom egy része nem akar a frontra kerülni.