kávé

2015. március 17. 11:14 | MTI

Kávéval csaltak, lebuktak

Az ügyészség szerint 890 millió forint kárt okozott a költségvetésnek egy 26 tagból álló bűnszervezet, amelynek tagjai ellen vádat emeltek Szegeden - tájékoztatta Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

2015. január 15. 10:11 | Portfolio

Kifutott a kávé?

A NAV pénzügyi nyomozói befejezték a nyomozást egy főként kávéval üzletelő bűnszervezet ügyében, 28 személlyel szemben javasolnak vádemelést a Csongrád Megyei Főügyészségnek. Az érintettek Szlovákiába, majd Ciprusra szállítottak a termékeket papíron, a látszat fenntartásáért az árukat hazánk és az északi szomszédunk között azonban valóban mozgatták. Közel 860 millió forint áfát csaltak el, az okozott kár azonban teljesen megtérülhet - olvasható az adóhatóság közleményében

2014. május 27. 09:18 | Portfolio

Brutálisan drágul a kávé - Ez már a braziloknak sem tetszik

Az év első felében rendkívül sokat emelkedett a kávé ára a brazíliai szárazság miatt. A kávéfogyasztóknak azonban nem kell további jelentős drágulástól tartani, ugyanis a világ legnagyobb kávétermesztő országának miniszterelnöke jelezte, hogy a hektikus mozgások megfékezése érdekében az év későbbi részében Brazília kész felhasználni a készleteit - írja a Reuters.

Részletes keresés