Visszavonták az oroszországi akkreditációját a német ARD köztelevízió két újságírójának, felszólítva őket az ország elhagyására, válaszul az orosz Pervij Kanal állami tévécsatorna berlini irodájának bezárására – jelentette be szerdán Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Az osztrák légierőnek nem volt elég légiforgalmi irányítója a légtér felügyeletére a hétvégén, mert a túlórák miatt ki kellett venniük szabadnapot, így az Eurofigter harci repülők sem repülhettek - ismertette vasárnap az osztrák hadsereg egyik szóvivője. A friss nyilatkozatok és közlemények alapján az illetékesek egymásra mutogatnak a kialakult helyzetben.
Lövöldözés következtében két ember meghalt, két másik pedig súlyosan megsebesült csütörtökre virradó éjszaka a belga főváros Saint-Gilles negyedében - közölte a brüsszeli rendőrség szóvője.
Már csak 10 napig üzemelteti a közmédia a főleg határon túli magyaroknak szóló Duna World Rádiót - írja a Media1.
Az ukrán hatóságok vizsgálatot indítottak, mert - állításuk szerint - az orosz erők lelőttek hat fegyvertelen katonát Avdijivka városában, és még kettőt egy közeli faluban - írja a Reuters. Oroszország nemrég teljesen átvette az irányítás Avgyijivkában.
Ausztriában azt tervezik, hogy jelentősen megkönnyítik a helyi önkormányzatok dolgát az autósok szabályozásában. Ezentúl a testületek sokkal könnyebben rendelhetnek majd el 30 kilométer/órás sebességkorlátozást – jelentette az Infostart.
A kelet-indiai vonatszerencsétlenséget az elektronikus jelzőrendszer hibája okozta, amely miatt egy vonat tévesen váltott vágányt - közölte vasárnap az indiai vasútügyi miniszter.
A kormánytisztviselői béremelés tervezetéről egyeztetettek a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumon - adta hírül a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
A Kereszténydemokrata Unió (CDU) nagy arányú győzelmét jelzik a Berlinben vasárnap tartott tartományi törvényhozási választásról urnazárás után megjelent első adatok, a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll).
A közszolgálati dolgozók bérfejlesztéséről tartott keddi egyeztetésén a munkáltatói oldal és a kormány képviselői is egyetértettek abban, hogy meg kell tartani a fizetések reálértékét. Akár már a februárban érkező januári bérek is emelkedhetnek mintegy 200 ezer munkavállalónak - írja a vg.hu.
Elindult testvérlapunk, a Pénzcentrum Első Yard című podcast sorozatának második évadja. A nyitóepizód a korábbi Deloitte-vezér, ex-pénzügyminiszter, OXO Holdings-alapító Oszkó Péter karrierútját dolgozta fel.
A közfeladatok folyamatos ellátásának biztosítása érdekében 2022. szeptember 1-jétől 2023. augusztus 31-éig nem szüneteltethető azon személy öregségi nyugdíjának, korhatár előtti ellátásának, szolgálati járandóságának, átmeneti bányászjáradékának, illetve táncművészeti életjáradékának a folyósítása, aki a Magyar Közlöny listájának jogviszonyában áll.
Döntő, felőrlő fázisban van az ukrajnai háború, melyben sok múlhat azon, hogy a lakosság mennyire támogatja a hadműveleteket. Elképzelhető, hogy hamarosan olyan helyzet áll be, melyet Putyin jelentős győzelemként tud bemutatni, ugyanakkor vannak arra utaló jelek is, hogy elhúzódó harcokra készülhetünk, a konfliktus "palesztinizálódhat" – egyebek mellett erről beszélt Resperger István ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Nemzetbiztonsági Tanszékének vezetője a Portfolio Checklist szombati különkiadásában, mely a 150. napja tartó ukrajnai háborúval foglalkozott.
Új rekordot döntött a kórházba szállított betegek száma az Egyesült Államokban a koronavírus omikron-változatának rendkívül gyors terjedése miatt: a héten 145 982 amerikai fertőzöttet szállítottak kórházba - jelentette az NPR közszolgálati rádió kedden.
Az új év első napjaiban jelentősen megugrott az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban, míg egy héttel ezelőtt a térségben 24 óra alatt 3953 új fertőzöttet azonosítottak, szerdára 9576-ot vettek nyilvántartásba.
November 13-ára halasztja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete az október 10-ére tervezett közszolgálati sztrájkot, mert nem született megállapodás a még elégséges szolgáltatásokról - közölte a két érdekképviselet.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Semmi nem maradt belőle.
Ukrajna még mindig nem reagált, mi lesz hétfőn.
Csak átmenetileg akaszthatták meg a terveit.
Azonnal reagált a devizapiac is.
Az invazív faj agresszív fészekvédő viselkedése az emberre is veszélyes lehet.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?