Kiderült, mit ért a kormány méltányolható lakásigény alatt a magáncsődbe belépő adósok esetében. A mostani rendelet ezzel lényegében meghatározza, milyen feltételekkel kell rendelkeznie a lakásnak, hogy az adós benne maradhasson.
Életünk egyre több területén jelenik meg valós alternatívaként egyes szolgáltatások "közösségi" módon történő igénybevétele, azaz megosztása. A helyhiánnyal küzdő városban közösségi kertekben termelhetünk, közösségi irodaházakban dolgozhatunk, idegeneknél szállhatunk meg (Airbnb), A-ból B-be más autóját megosztva juthatunk el különböző alkalmazások (pl. Uber, BlaBlaCar) használatával, sőt már közösségi konyha mozgalom (Yummber) is elindult Magyarországon. A digitális platformokon elérhető közösségi szolgáltatások elsőre általában a kedvező árral győzik meg az érdeklődőket, de egy-egy próba után sokan rákapnak a közösségi életérzésre és még többet akarnak.
Az idei év legerősebb hónapjának bizonyult a júliusi a magyarországi lakáspiacon, 2012 januárja óta nem kötöttek ilyen sok adásvételi szerződést. A második nyári hónapban összesen 12 355 lakóingatlan cserélt gazdát - derül ki a Duna House havi Tranzakciószám Becsléséből.
Gyakorlatilag az önerőt csökkenti a Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK), ha valaki hitelből vesz lakást - tisztázta az MNB a sajtóban megjelent korábbi értelmezésekre reagálva. Ez azt jelenti, hogy egy 10 millió forintos lakás hitelből való megvásárlásához nagyjából 1 millió forint önerő is elég, ha 1 millió forintnyi CSOK-ot kapunk.
Májusban országszerte ismét 12 ezret megközelítő darabszámban cseréltek gazdát lakóingatlanok a Duna House becslése alapján. Tavaly ugyanebben az időszakban 8500-at megközelítő mennyiségről beszélhettünk, vagyis több mint 40%-kos forgalomnövekedést láthatunk éves szinten. Az idei év eddigi hónapjaihoz képest viszont minimális csökkentés tapasztalható, ami szembemegy a szokásos szezonalitással, az előző években ugyanis május rendre nagyobb forgalmat mutatott áprilisnál.
Naponta több mint 3 milliárd keresés történik a Google-ön és nem is sejtjük, hogy egy egyszerű keresőkifejezés bepötyögésével mennyi mindent árulunk el magunkról. A Google-nek már régóta létezik olyan szolgáltatása, melynek segítségével megvizsgálhatjuk, hogyan alakultak időben az egyes keresések népszerűsége, így következtetéseket vonhatunk le a netezők gazdasági tevékenységével kapcsolatban is. Mi is éltünk a lehetőséggel és megvizsgáltuk, a Google mennyire tudja számszerűsíteni lakásvásárlási vágyainkat.
Az előző hónapokhoz képest valamivel alábbhagyott a lelkesedés a lakáspiacon. A Duna House havi tranzakciószám becslése szerint 2015 májusában, országosan 11 934 lakóingatlan adásvétele bonyolódott le, kevesebb mint áprilisban, de közel másfélszer annyi, mint egy évvel korábban.
Mik a lakásvásárlás jogi buktatói? Hol érdemes ma lakás vásárolni? Hogyan adózunk a lakásunk után? Tényleg elkezdtek nőni már a lakásárak? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ a következő, rendhagyó Portfolio Klub is.
A lakáspiac fellendülésével jelentősen lecsökkent az alku aránya, sőt egyre gyakrabban előfordul, hogy verseny alakul ki a potenciális vevők között, akik egymásra licitálnak a kiszemelt ingatlan megszerzése érdekében. Egy ilyen keresleti piac rég nem látott kihívást jelent az ingatlanközvetítők számára, akiknek óriási hangsúlyt kell fordítaniuk az adatbázis bővítésére. Farkas Ádámmal, a Duna House hálózathoz tartozó REIF 2000 Kft. értékesítési vezetőjével beszélgettünk, aki 16 budapesti és agglomerációs ingatlaniroda működését felügyeli.
Mára kezd egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy hosszú évek mélyrepülése után beindult a lakáspiac. Egyre többen vesznek már lakást, de még többen vannak azok, akik közvetlenül a nagy döntés előtt állnak. Hol vannak új építésű lakások? Kitől vegyek fel hitelt? Melyik ügynökség tud nekem a legtöbbet segíteni álmaim lakásának a megtalálásában? A Portfolio hiánypótló lakossági rendezvénye ezekre a kérdésekre ad választ.
Milyen finanszírozási helyzetben vannak jelenleg a lakásvásárlók? Milyen változásokat hozhat a hitelközvetítők számára a devizahiteles elszámolást követő hitelkiváltási verseny, valamint az "új szocpol", a CSOK? Többek között ezekre a kérdésekre válaszolt Fülöp Krisztián, a Duna House Hitel Centrum divízióvezetője.
A Duna House kiállítóként vesz részt a Portfolio május 15. és 17. között megrendezésre kerülő lakossági rendezvényén, a Lakás 2015 kiállításon és vásáron.
Bill Gates-nek nem csak sok pénze van, de hatalmas ingatlanvagyon is a birtokában van. Villák, hotelek, lovas farmok. Ráadásul ezek nem csak szépek, de még befektetésnek is kiválónak bizonyultak a jelentős értéknövekedés miatt. Nézze meg hol és hogyan él egy milliomos!
A korai "tagadás" fázisában van a budapesti lakáspiac a fellendülési folyamatban - írta Zsiday Viktor, a Concorde Alapkezelő portfóliómenedzsere blogbejegyzésében. A fundamentumok a lakásárak emelkedésének irányába hatnak, bár még sokan szkeptikusak a felívelést illetően.
Míg a lakáspiacon egyre nagyobb számban megjelenő vevők a szűkös kínálat legjobb darabjaiért harcolnak, az ingatlanközvetítők között rég nem látott verseny alakult ki az ingatlanok behozataláért. Ambrus Tamással, a Duna House országos értékesítési vezetőjével beszélgettünk az ingatlanközvetítői szakma átalakulásáról és az új belépők aktuális kihívásairól.
A Duna House kiállítóként vesz részt a Portfolio május 15. és 17. között megrendezésre kerülő lakossági rendezvényén, a Lakás 2015 kiállításon és vásáron.
Kevesebb új lakásépült ugyan az idei első negyedévben, mint tavaly, de a lakásépítési engedélyek száma jelentősen, 44 százalékkal növekedett 2014. január-márciushoz viszonyítva - derül ki a KSH által közzétett legfrissebb adatokból.
Jelentős fellendülés tapasztalható a lakáspiacon, amit nem csak az eladók és a vevők, hanem az ingatlanközvetítők is éreznek. Szirtes Bernadett marketing vezetővel beszélgettünk az ingatlanközvetítői piac aktuális kihívásairól, valamint a Portfolio lakossági rendezvényén, a Lakás 2015 kiállítás és vásáron résztvevő Duna House stratégiájáról.
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló...
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a "Fotózza...
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát...
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi...
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak...
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési...
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!