Viszlát Tátra? Fedett sípálya épül Győr mellett

Viszlát Tátra? Fedett sípálya épül Győr mellett

Úgy tűnik, mégis megvalósulhat a szlovákiai Galántára tervezett Sport Park International, a 34 hektáros sportkomplexum, amelyen számos sportpálya mellett egy fedett sípálya is helyet kapna. A Győrtől alig egy órára fekvő beruházás az előzetes tervek alapján nagyjából 98 milliárd forintba fog kerülni, derült ki a Síelők.hu cikkéből.

Hatalmas múzeum épülhet a Városligetben

Hatalmas múzeum épülhet a Városligetben

A 2012 óta tartó Liget projekt keretein belül a közelmúltban már átadásra került a Magyar Zene Háza, és a Néprajzi Múzeum. Vannak azonban olyan épületek, amelyek sorsa még nem dőlt, ilyen például az általunk is sokat vizsgált Biodóm, illetve az Új Nemzeti Galéria. A 24.hu most az utóbbi épülettel kapcsolatos fejleményekről számolt be.

60 milliárd dollárból építene új fővárost a világ egyik legszegényebb országa

Zimbabwe egy új, 60 milliárd dolláros "kiberváros" építésével próbálja újjáéleszteni küszködő gazdaságát, derült ki a Bloomberg cikkéből. A Hararétól 17 kilóméterre északkeletre fekvő Mount Hampdenben tervezett fejlesztés a tervek szerint a parlament, a központi bank, a legfelsőbb bíróság, az ásványkincsárverési központok, a tőzsde, az elnöki palota és luxusvillák kapnak helyet.

Megújul Magyarország egyik legnagyobb várnegyede (képek)

Megújul Magyarország egyik legnagyobb várnegyede (képek)

A veszprémi várnegyed felújírásával kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót 2022. november 30-án Veszprémben. Az eseményen részt vett dr. Udvardy György, veszprémi érsek, Pém Attila, a Castellum Vagyonkezelő Igazgatóság igazgató-helyettese, valamint Vörös Tamás DLA, a Veszprémi Főegyházmegye főépítésze is.

Újabb látványtervek kerültek elő a szaúdi gigaprojektről - Nehéz megmondani, hogy utópikus vagy ijesztően disztópikus

Újabb látványtervek kerültek elő a szaúdi gigaprojektről - Nehéz megmondani, hogy utópikus vagy ijesztően disztópikus

Újabb látványtervek kerültek elő a Szaúd-Arábiába tervezett "The Line" projektről (esetenként Mirror Line-nak címkézve), mely valójában egyetlen épületkomplexum. A lineáris városról még hétfőn számoltunk be, azóta viszont frissült a projekt weboldala, ahol új látványtervek is napvilágot láttak - ezúttal a város belsejéről is. A képek egy elérhetetlennek tűnő utópiát festenek le, de van olyan is, mely inkább a Szárnyas fejvadász disztópiáját idézi (csak kicsit világosabb, melegebb színekkel).

Szemfényvesztés vagy valós igények kiszolgálása? Miről is szól valójában a digitális látványtervezés?

Szemfényvesztés vagy valós igények kiszolgálása? Miről is szól valójában a digitális látványtervezés?

Mindannyian találkoztunk már a jelenséggel, hogy egy új ingatlan fejlesztésénél az előzetes, meseszerű látványtervek végül köszönőviszonyba se kerülnek a valósággal - mindezt úgy, hogy közben a mai szoftverek már olyan látványterveket képesek generálni, amik teljesen megkülönböztethetetlenek a valóságtól. A látszólagos ellentmondás feloldásáról Massányi Tiborral, a DVM Group ügyvezető partnerével és Meszes Csanáddal, a cég vizualizációs igazgatójával beszélgettünk. A beszélgetésből kiderül, hogy a vizualizáció nem csak a közvélemény felé forduló szemfényvesztés, hanem fontos döntés-támogatói eszköz is, a szakmai kérdéseken túl. De az egyre kikerülhetetlenebb metaverzumok világa is szóbakerült a technológia kapcsán.

Képeken a Nyugati pályaudvar melletti cirkuszprojekt

Képeken a Nyugati pályaudvar melletti cirkuszprojekt

Látványterveken mutatták be, hogy milyen lesz a Nyugati pályaudvar mellett épülő Nemzeti Cirkuszművészeti Központ, az Artistaképző Intézet iskolaépületén túl, az üveggömb formájú cirkuszépületről is jelentek meg fotók.

Ilyen lesz az MNB alapítvány budavári épülete

A felújítást követően angol nyelvű PhD iskola és kiállítótér nyílik a Budai Városháza egykori, Úri utca 21. szám alatti épületében. A Magyar Nemzeti Bank által alapított Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány tulajdonában álló ingatlanban oktatási helyiségek, előadótermek valamint kutatóterek kapnak helyet. Emellett a földszinten és a pinceszinten az épület történetét bemutató kiállítás nyílik a turisták számára. Az ingatlant az alapítvány az MNB-től kapta, így ezért nem kellett fizetnie.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.