Mobilfizetési rendszert dob piacra a PayPal
27 piacon indul el QR-kódos fizetéssel a PayPal – írja a Finextra.
27 piacon indul el QR-kódos fizetéssel a PayPal – írja a Finextra.
Horvátország a koronavírus-járvány ellenére valószínűleg hamarosan megnyitja határait a turisták előtt, s mobiltelefonos alkalmazást vezet be beutazásuk meggyorsításának elősegítése érdekében.
Digitálistananyag-fejlesztő pályázatot hirdet tanárok számára a Telenor a társaság HiperSuli programja keretében - jelentette be a mobilszolgáltató vállalati kommunikációs igazgatója csütörtökön online háttérbeszélgetésen.
Komoly vita alakult ki arról a nyugati világban, hogy szabad-e az 5G-hálózatok kiépítésénél a Huawei eszközeit is használni, sokan ugyanis komoly adatbiztonsági kockázatokra figyelmeztetnek a kínai gyártó bevonása miatt. A Handelsblatt úgy tudja, hogy a legnagyobb európai távközlési vállalat, a Deutsche Telekom is együttműködik a hálózat kiépítésében a Huaweijel.
Érintésmentes, áthajtásos koronavírus tesztelőállomást létesített elsőként a budapesti Groupama Aréna felszíni parkolójában a DriveCell Systems Zrt. A magyar cég által kidolgozott megoldásnak köszönhetően online regisztrációt és visszaigazolást követően, bárki az autójában ülve elvégezheti a nukleinsav-alapú (PCR) koronavírus tesztet. A mintavétel az orr- és garat nyálkahártyából történik, az eredményeket pedig akár 24 órán belül megkaphatják a tesztelésen résztvevők - derül ki a társaság közleményéből.
A veszélyhelyzet első nagyobb elemi csapása, a hétvégi szélviharok nyomán több százmilliós kárkifizetésre számítanak a biztosítók. A társaságok az adott helyzetben telefonon és online várják a kárbejelentéseket, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Több mint egymillió ausztrál töltött le azt a mobilalkalmazást, amelynek a kormányt és az egészségügyi dolgozókat segíti a koronavírus-betegek nyomom követésében – számol be a Reuters. Az ausztrál miniszterelnök támogatottsága kilőtt.
A koronavírus-járvány további terjedésének megelőzése érdekében Karácsony Gergely főpolgármester az április 25-26-i hétvégére is elrendelte a Margitsziget lezárását. A rendelkezéshez kapcsolódóan szombaton és vasárnap módosul a 26-os, a 34-es, a 106-os autóbusz, valamint a 4-es és a 6-os villamos közlekedése - írja a BKK sajtóközleményben.
A koronavírus-járványnak valószínűleg több olyan hatása is lesz az emberiség mindennapjaira nézve, ami örökre velünk marad. A pénzügyi szektor digitalizációjának például hatalmas löketet ad a járvány: rohamosan terjedhet el az online ügyintézés és az elektronikus fizetési megoldások, hosszabb távon pedig még akár az alapjövedelem ötlete is előtérbe kerülhet. Megnéztük, milyen hosszú távú hatásai lehetnek a pénzügyeinkre a koronavírus-járványnak akkor is, ha egyszer véget ér az egész.
A koronavírus elleni küzdelem „csak az első csata”, amit tapasztalunk – mondta el Orbán Viktor legfrissebb, a Facebookon közzétett videójában, melyben a Kiskunhalason felállított mobilkórházat látogatja meg. „A járványok kora jön” – fogalmaz a miniszterelnök.
Két nagyobb hullámban terjedhet idén a koronavírus az Egyesült Államokban, amik közül az elsőben többen halnak meg, a másodikban viszont többen fertőződhetnek meg, nyár elejéig az iskolák, az éttermek és bárok, és a nem létfontosságú gazdasági egységek is nagyrészt zárva lesznek, a nagyobb rendezvények pedig idén egész évben jelentős korlátozás alá esnek. Ez áll a Morningstar szakembereinek elemzésében az Egyesült Államokra az alap forgatókönyvben, amelyben a lakosság 20 százalékának megfertőződésével számolnak. És ez csak az alap szcenárió, a pesszimista forgatókönyvben nem két, hanem egy nagy hullámban terjedhet a járvány, arra az egész év rámenne.
Március 25-től már elhelyezhető a Billingo számlákon az azonnali fizetés indítására alkalmas, MNB-útmutatónak megfelelő QR-kód. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem kell kitölteni az átutalási megbízás mezőit, a QR-kód ugyanis tartalmazza mindazt ami szükséges: a számlakibocsátó nevét, bankszámlaszámát, a számla végösszegét, a közlemény rovatban pedig a számla azonosító adatait - tájékoztatta a Portfolio-t a Billingo.
Több mobiltornyot is felgyújtottak az Egyesült Királyságban, a mobilszolgáltatók munkásait pedig verbálisan támadni kezdték egy olyan összeesküvés-elmélet terjedése miatt, mely szerint az 5G terjedése összekapcsolható a koronavírussal - írja a CNBC.
A MaVíz mai közleményében fontos dolgot kér a magyar emberektől: fizesse be mindneki a vízszámlát időben, ezzel is segítve a járvány fékezését.
Április 1-től a Raiffeisen Bank ügyfelei is küldhetnek és fogadhatnak fizetési kérelmeket, legyen szó akár bankon belüli, vagy bankon kívüli megbízásról - írja a Raiffeisen sajtóközleményben. Az Erste után ez a második pénzintézet Magyarországon, amely a fizetési kérelmeket bevezeti és az első, ahol a bankon kívül is működik.
Csehország dél-morvaországi területén hétfőn elkezdték az úgynevezett intelligens karantén rendszerének próbaüzemét, a rendszer alkalmazását országos szinten húsvéttól tervezik. Közben az elvégzett tesztek száma már bőven meghaladta a 43 ezret, és a jó hír, hogy néhány cseh városban már a karantént is feloldották.
Egyre több ügyfél használja az online banki megoldásokat, és a bankautomatáknál kevesebb a készpénzfelvétel a koronavírus-járvány miatt - közölték a bankok az MTI megkeresésére szerdán.
A mikrohullámú sütő használatának mellőzését javasolja a brit Ofcom a lakosságnak olyan esetekben, amikor videohívást folytatnak, HD-minőségű videót néznek vagy más fontos online tevékenységet végeznek, mert a sütők lelassíthatják a wifijeleket.
A Vodafone Magyarország ötpontos tervet készített arról, hogy miként segíti Magyarországot a koronavírus miatt kialakult helyzetben - olvasható a társaság közleményében.
Mikhail Mishustin orosz miniszterelnök 5 napot adott arra a hatóságoknak, hogy kifejlesszenek egy olyan rendszert, amelynek segítségével a mobiltelefonokon keresztül tudnák lekövetni azokat az embereket, akik koronavírusos fertőzöttel érintkeztek – írja a Reuters.
Hamar kivezethetik a kedvezményeket.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
Véleményt mondott a Moody's.
Döntött Fővárosi Törvényszék.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eljött a kicsik ideje.