mol

2015. október 26. 06:05 | Portfolio

Hiába a jókedv - A halálkereszt betehet a magyar blue chipnek

Múlt pénteken a sorozatos jó híreknek köszönhetően raliztak az európai részvénypiacok, a magyar tőzsde viszont zárva volt, így a befektetőknek hétfőn lesz először lehetőségük arra, hogy reagáljanak a külföldi eseményekre. Éppen ezért megnéztük, hogy a hazai nagypapíroknál mely szintekre lesz érdemes odafigyelni, illetve melyik papír az, amelyik az általánosan jó hangulatban is okozhat negatív meglepetést.

2015. október 20. 08:43 | Portfolio

Visszavonulót fújt Szlovákiában a Mol

Nem veszi meg a Mol a Szlovák Villamos Művek 66 százalékos részvénycsomagját - mondta el az Origónak adott interjújában Fasimon Sándor, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója. Az interjúból többek között az is kiderül, hogy a Mol a következő években lassú olajár emelkedéssel számol.

2015. október 19. 07:59 | Portfolio

Célárcsökkentés érkezett a Molra

Rossz hírt kapott ma reggel a Mol, a Goldman Sachs ugyanis 11 690 forintra csökkentette a papírokra vonatkozó célárát. Az új célárfolyam jelentősen alulmúlja a tőzsdei árfolyamot és a Reuters jelenlegi medián elemzői célárát is.

2015. október 19. 06:05 | Portfolio

Molt vagy Richtert érdemesebb venni a héten?

Múlt héten az OTP és a Mol lendülete megtört, míg a Richter árfolyama fontos szinthez érkezett. Ezért megnéztük, hogy a következő napokban mire számíthatunk a nagypapírok piacán.

2015. október 15. 15:38 | MTI

Berágtak a horvátok Hernádi kiruccanása miatt

Horvátország tiltakozó jegyzéket küld Ausztriának és Németországnak Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatójának ottani útjai miatt - közölte Ranko Ostojic horvát belügyminiszter csütörtökön.

2015. október 12. 06:00 | Portfolio

Ralizott a Mol és az OTP - De mi vár ránk ezen a héten?

Múlt héten kisebb ralit láthattunk a magyar részvénypiacon, az összes nagypapírunk erősödni tudott. A kérdés most az, hogy vajon folytatódik-e a menetelés, vagy a fontos szintek elérése, áttörése után pihenő következik.

2015. október 07. 05:45 | Portfolio

Ők nyerhetnek igazán nagyot a Volkswagen-botrányon

Egyre csak dagad a Volkswagen-botrány, ami nem csak az európai autóiparra, hanem a finomítói ágazatra is jelentős hatást gyakorolhat, ha a jövőben a dízel iránti kereslet jelentősen visszaesik. Elsősorban azok lehetnek ennek a folyamatnak a legnagyobb nyertesei, ahol a finomítói termelésen belül kimagasló a benzin aránya. A Mol finomítói nem tartoznak ide, az utóbbi években rohamosan terjedő európai dízelizáció következtében itt a hangsúly a dízel kihozatalra terelődött, ahogy a legtöbb régiós finomítónál is. Kérdés, hogy a Volkswagen-botrány után ez mennyiben fog változni.

2015. október 05. 06:05 | Portfolio

Az OTP-ben vagy a Molban lehet a héten nagyobb fantázia?

A hét nagy kérdése a magyar részvénypiacon az lehet, hogy a Mol tud-e tovább erősödni vagy a 12 500 forintos szint megakasztja az emelkedést. Az OTP-re is jó lesz odafigyelni, az 5 200 forintos támasz elesése esetén csak az 5 000 forintos szint szabhat gátat a gyengülésnek.

2015. október 02. 16:41 | Portfolio

Több 10 milliárd forintot költhet a Mol finomítójára

Üzembe állásának 50. évfordulóját ünnepelte a Mol százhalombattai finomítója, az eseményen Hernádi Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója elmondta, további beruházásokat terveznek az üzemben az elkövetkező években.

2015. szeptember 29. 05:50 | Portfolio

Nagy remények, majd fájdalmas kijózanodás

Kurdisztán sokáig a legígéretesebb olajkitermelő térségek közé tartozott, a Molnál is fontos növekedési sztoriként tekintettek rá, aztán az utóbbi negyedévekben a cég kommunikációja mintha megváltozott volna, egyre nagyobb kockázatokról beszéltek a kurd projektek kapcsán. Hetekkel ezelőtt pedig hidegzuhanyt kaptak a befektetők, a Mol ugyanis az általa operált Akri-Bijeel blokknál az eddigi kutatási ráfordításokat leírja, miután a terület geológiai potenciálja jelentősen lecsökkent. Az alábbiakban a Mol kurdisztáni kalandját mutatjuk be a kezdetektől, illetve azt, hogy mire számíthat még itt ezek után a vállalat.

2015. szeptember 27. 21:00 | Portfolio

Az OTP és a Telekom megúszta - De mi lesz a Mollal?

Az OTP és a Telekom árfolyama is fontos támaszhoz érkezett múlt héten, a szintek jól vizsgáztak, a két cég árfolyama pattanni tudott a közelükből. Éppen ezért a hét első felében az lesz inkább érdekes, hogy a Richter és a Mol hogyan teljesít a nagyobb egyirányú elmozdulásokat követően.

2015. szeptember 21. 20:04 | Portfolio

Olajipari nagyágyú távozik a Moltól

A Mol bejelentette, hogy Alexander Dodds, a vállalat kutatás-termelési igazgatója személyes okokból a mai nappal távozik pozíciójából. Értesüléseink szerint a távozás egészségügyi okokkal függ össze.

2015. szeptember 20. 21:00 | Portfolio

Meddig ralizhat a Richter a héten?

Múlt héten a várakozásokkal ellentétben a Fed bejelentése nem okozott komolyabb mozgásokat, az árfolyamokra az egyedi sztorik nagyobb hatással voltak. A kérdés most az, hogy merre tovább?

2015. szeptember 20. 06:10 | Portfolio

20 dollárig esik az olaj? - Ilyenkor is lehet pénzt csinálni

Az energiaszektor tavaly nyár óta a leggyengébben teljesítő ágazat volt, a részvényeket az olajhoz hasonlóan valósággal kivégezték. Ráadásul a Goldman legutóbbi, 20 dolláros olajár előrejelzése alapján a kilátások sem éppen kedvezőek. Mindezek ellenére vannak most is ígéretes lehetőségek az olajkapcsolt részvények között: a finomítóknak nagyon is jól megy, melyek értékeltség szempontjából is vonzónak számítanak.

2015. szeptember 18. 08:16 | Portfolio

Újabb olajtalálat Pakisztánban a Molnál

A Mol bejelentette, hogy a pakisztáni Karak blokkban új kőolaj, kondenzátum és földgáz találatot ért el. A blokk operátora, 60 százalékos tulajdoni hányaddal a Mari Petroleum Company Limited, a Mol leányvállalatán keresztül 40 százalékos részesedéssel rendelkezik.

2015. szeptember 16. 08:17 | Portfolio

Elszállt a Mol kurdisztáni partnerének árfolyama

A Mol kurdisztáni partnere, a Gulf Keystone újabb híreket közölt a Shaikan mezőről, a rövid beszámoló szerint a mező kitermelése jelenleg napi 40 ezer hordó felett van, az eddigi teljes kitermelés pedig meghaladja már a 15 millió hordót. A Gulf Keystone azt is jelezte, mostantól csővezetéken szállítja az olajat az export piacokra.

2015. szeptember 16. 07:58 | Portfolio

7 hír, amiről tudnod kell ma reggel

Jó a hangulat a világ tőzsdéin, a befektetők egyértelműen az amerikai jegybank holnapi kamatdöntésére figyelnek. Egyre valószínűbb egyébként, hogy a Fed szeptemberben még nem emel kamatot.

2015. szeptember 15. 08:07 | Portfolio

Új befektetői kapcsolattartója van a Molnak

A Mol bejelentette, hogy a befektetői kapcsolatok osztályának új vezetője, Réthy Róbert, 2015. november 1-jétől tölti be a pozíciót (elérhetőségek a hatálybalépést követően lesznek elérhetők). Mától a november 1-jéig tartó átmeneti időszakban a befektetői kapcsolatok irányítását Pandi Zoltán helyettes vezető látja el.

2015. szeptember 14. 08:10 | Portfolio

Csak megtérülő beruházások jöhetnek szóba a Molnál (2.)

Nem indít olyan beruházásokat a Mol, melyek nem térülnek meg a jelenlegi és a középtávra előrejelzett olaj-és gázár környezetben - mondta a Világgazdaságnak a társaság magyarországi kutatás-termelési igazgatója.

Részletes keresés