ngm

2014. június 20. 14:32 | Portfolio

Itt is a költségvetés első módosítása! (2.)

Ahogyan arra már hetek óta számítani lehetett, a költségvetés módosítására készül a kormány. Ez derül ki a Költségvetési Tanács honlapjára felkerült véleményből. A Nemzetgazdasági Minisztérium 152 milliárd forinttal emelné meg a kiadásokat, ami a pénzforgalmi deficitet GDP-arányosan 0,5 százalékponttal növeli. A kiadások növekedését állami tulajdonvásárlások magyarázzák.

2014. június 11. 19:56 | MTI, Portfolio

Itt vannak Varga nagy tervei

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter felfedte a tárca következő négy évre szóló terveinek legfontosabb részleteit. A ma tartott sajtótájékoztatón bemutatta a tárca államtitkárait is. Pontokba szedtük, mit ígért a gazdasági miniszter.

2014. június 11. 14:54 | Portfolio

Megvan Orbán Viktor csapata (2.)

A harmadik Orbán-kormány miniszterei sorra nevezik meg, hogy kik és milyen feladatért lesznek felelősek államtitkári pozícióban. A Portfolio gyűjtéséből kiderül, hogy a Lázár János vezette Miniszterelnökség rendkívül fontos feladatokat kap, ezen belül pedig Németh Lászlónéra fajsúlyos területeket bíznak. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is változtatott csapatán.

2014. június 10. 23:54 | MTI

Ők lesznek Varga Mihály emberei

Negyvenegy államtitkár kinevezését javasolta Orbán Viktor miniszterelnök Áder János államfőnek - derül ki abból a dokumentumból, amelyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatott el az MTI-hez kedden.

2014. június 10. 18:31 | Portfolio

Ma egyeztettek a devizahiteles mentőcsomagról

A Nemzetgazdasági Minisztérium képviselői Orbán Gábor adó és pénzügyekért felelős államtitkár vezetésével ma délután a Magyar Bankszövetséggel egyeztettek a devizahitelek kivezetéséről. A tárca többféle javaslattal készül a Kúria jogegységi döntésére azért, hogy a határozat megszületése után a lehető legrövidebb időn belül lépni tudjon - derül ki az NGM közleményéből.

2014. június 05. 16:05 | Portfolio

Nem volt még ekkora májusi büdzsétöbblet (2.)

A Nemzetgazdasági Minisztérium gyorstájékoztatója szerint 269,4 milliárd forintos többlet alakult ki májusban a költségvetésben. Adataink szerint eddig nem volt még ekkora szufficit az év ötödik hónapjában. A többletben kiemelt szerepet játszott, hogy a május elsejei munkaszüneti napok miatt a költségvetés a bér- és családi juttatásokat már április végén átutalta. A minisztérium szerint az erősebb gazdasági növekedés már érezteti hatását a költségvetési bevételeken is.

2014. június 03. 17:26 | Portfolio

Beolvasztaná az MNB az ÁKK-t?

A Portfolio.hu értesülései szerint a Magyar Nemzeti Bank szeretné "beolvasztani" intézményi keretei közé az Államadósság Kezelő Központot, amelynek felügyelete jelenleg - a világ legtöbb országához hasonlóan - az illetékes minisztérium, a magyar esetben a Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartozik. A nagy horderejű témával kapcsolatos kérdéseinket elküldtük mindhárom intézmény számára és várjuk a hivatalos álláspontjukat.

2014. június 03. 10:32 | Portfolio

Tényleg Magyarországra jön az indiai multi? - Megszólalt az NGM!

A szlovák sajtó napok óta tényként kezeli a hírt, hogy Magyarország került ki győztesen Szlovákiával szemben az Apollo gumiabroncs-gyártó vállalat beruházásáért folytatott harcban. Itthonról azonban még nem érkezett megerősítés, ezért kérdéseinkkel megkerestük a Nemzetgazdasági Minisztériumot.

2014. június 02. 19:31 | Portfolio

Itt a lista! - Ezt ajánlja Brüsszel a magyaroknak

Az Európai Bizottság ma elfogadta az egyes tagállamoknak szóló gazdaságpolitikai ajánlásokat, amelyek a tavaly megindult gazdasági élénkülés megerősítését hivatottak biztosítani - olvasható a bizottság közleményében. Összefoglaltuk, mit kellene tennie Magyarországnak Brüsszel szerint. Hosszú a lista, szektorális adókat, költségvetést, államadósságot, bankokat, hitelezést, munkanélkülieket és romákat is érintő javaslatokról van szó. Brüsszelnek a rezsicsökkentéshez is van néhány keresetlen szava. Az NGM máris reagált az ajánlásokra.

2014. június 02. 07:46 | MTI, Portfolio

Nyugtat az NGM: átmenetileg magas a deficit

Átmeneti a magas hiány, tartható a költségvetés - nyugtatta a 2014-es költségvetésért aggódókat a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek nyilatkozva. A lapnak adott interjúban Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a központi költségvetés általában "orrnehéz", ami azt jelenti, hogy a hiány teljesülése nem időarányos, a bevételek jelentős része az év végén jelentkezik.

2014. május 22. 18:03 | Portfolio

Nagybevásárlást tart a kormány, elszáll a hiány

Idén sem kerüli el a költségvetés a módosítást - ez volt a fő témája a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki - részletes államháztartási adatok közzététele után tartott - online sajtótájékoztatójának. Banai Péter, a tárca helyettes államtitkára a Portfolio.hu kérdésére ugyanis megerősítette: a legújabb cégvásárlások miatt emelkedik a pénzforgalmi deficit és ezt át kell vezetni a 2014-es költségvetésen. Az uniós módszertan szerint számolt egyenleg azonban nem változik.

2014. május 22. 15:26 | Portfolio

Rekorddeficit áprilisban! - Módosítják a költségvetést (2.)

A Nemzetgazdasági Minisztérium által közölt részletes adatok szerint áprilisban 250 milliárd forintos deficit alakult ki a költségvetésben. Ez a legmagasabb áprilisi deficit a korábbi évekkel összevetve. A rossz adat elsősorban egyszeri kiadási tételekkel magyarázható. Az államháztartás központi alrendszerének első négyhavi hiánya 951,1 milliárd forintra teljesült, ami hajszálra van az egész éves tervtől. Szerdán viszont már az is eldőlt, hogy a pénzforgalmi deficit idén emelkedni fog az újabb állami bevásárlások miatt. Az NGM érvelése szerint az idei költségvetési egyenlegre egymással ellentétes folyamatok fejtik ki hatásukat, ezért tarthatónak ítéli a 2,9%-os hiánycélt.

2014. május 15. 22:46 | MTI, Portfolio

Ettől fájhat Varga Mihály feje

Varga Mihály csütörtök este a Hír TV-nek nyilatkozott a vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adatról és a legutóbbi inflációs számokról. Szerinte a gazdaság kirobbanó formába került, a költségvetés jó állapotban van. Felhívta a figyelmet azonban arra is, hogy az inflációval, illetve az annak hiánya miatt várható költségvetési bevételcsökkenéssel az új kormánynak foglalkoznia kell. Azt is hozzátette: az MNB-nek még lehet mozgástere a kamatcsökkentésre.

2014. május 07. 16:00 | Portfolio

Nem volt még ekkora deficit! - 100%-nál a hiány

Áprilisban 250 milliárd forintos deficit alakult ki a költségvetésben, ilyen magas hiányra nem volt példa az év negyedik hónapjában a korábbi évekkel összevetve. A május elsejei hosszú hétvége miatt előrehozott kincstári kifizetések (bérek és családtámogatások) így megtették a hatásukat az áprilisi büdzsében. Ezzel az államháztartás központi alrendszerének első négyhavi hiánya 951,1 milliárd forintra nőtt, ami az egész évre tervezett pénzforgalmi hiányterv 97%-a.

2014. április 30. 12:58 | Portfolio

Ilyen az, amikor kijózanodik a kormány

Nem durran be a magyar gazdaság. Alig csökken az államadósság. Mérsékeltebben csökken a költségvetés hiánya. És nem lesz olyan acélos az államháztartás, mint eddig gondolta a kormány - első olvasatra ez a fő üzenete a 2014. évi konvergenciaprogram egyik legfajsúlyosabb elemének, az új kormányzati prognózisnak.

2014. április 30. 12:04 | Portfolio

Érdekes számok is vannak a friss konvergenciaprogramban!

Az Európai Uniónak szerda délelőtt elküldött 2014-es konvergenciaprogram 2017-ig tartalmazza a kormány hivatalos prognózisát. A 10 órakor elkezdődött sajtótájékoztatón kevés konkrét információt tudtunk meg, a főbb konkrét számokra a teljes dokumentum megjelenéséig várni kell. Annyi azonban kiolvasható belőle, hogy a kormány szerint sem fog bedurranni a gazdaság az előttünk álló években. Az elhangzottak alapján ez a dokumentum amolyan "gazdasági kivetítésnek" tekinthető, mivel az esetleges új intézkedések (devizahiteles mentőcsomag, újabb rezsicsökkentése, szja-kulcs csökkentése) hatásával nem számol, mivel az új kormány még nem állt fel.

2014. április 29. 14:24 | Portfolio

500 ezer ember érintett

A Magyar Államkincstár (MÁK) a május elejei szünnapok miatt már április végén átutalja a családtámogatások és a bérek kifizetéséhez szükséges fedezetet, hogy mindenki a szokásos időben megkaphassa a fizetését és a járandóságát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca azt is hangsúlyozta, hogy emiatt az áprilisi hiány a szokásosnál magasabb lesz, a májusi viszont ennyivel alacsonyabb.

2014. április 29. 08:45 | Portfolio

Jön a konvergenciaprogram!

Szerda reggel 10 órakor mutatja be a Nemzetgazdasági Minisztérium a konvergenciaprogramot. A sajtótájékoztatón jelen lesz Varga Mihály tárcavezető, valamint Orbán Gábor adó és pénzügyekért felelős államtitkár és Banai Péter Benő
költségvetésért felelős helyettes államtitkár.

2014. április 28. 13:06 | Portfolio

Módosítja finanszírozási tervét a magyar állam (2.)

Miután a Magyar Nemzeti Bank múlt csütörtökön a forintalapú állampapírpiac keresleti oldalát megtámogató intézkedéssorozatot jelentett be, az állam finanszírozását végző Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) felügyelő szerve, a Nemzetgazdasági Minisztérium az adósságfinanszírozási keretek módosítására utaló jelzést tett ma.

Részletes keresés