otp

Hogyan kezdi a hetet a magyar tőzsde?

Hogyan kezdi a hetet a magyar tőzsde?

Iránykereséssel indul a nap a magyar tőzsdén, a BUX 0,1 százalékos mínuszban van. A hazai blue chipek közül egyedül az OTP emelkedik.

Elfáradtak a tőzsdék a történelmi csúcsok után, lekanyarodtak az amerikai indexek

Elfáradtak a tőzsdék a történelmi csúcsok után, lekanyarodtak az amerikai indexek

Pozitív hangulatban érkeztek meg a hét végéhez a tőzsdék, viszont ma már az európai piacokon csak iránykeresés látszott, az amerikai tőzsdék pedig lefordultak a kereskedés végére, a napközben felállított történelmi csúcsok után. Itthon kiemelten figyelt a piac az OTP-re, hiszen éjjel tette közzé negyedik negyedéves számait a bankcsoport, melyekre első körben pozitívan reagáltak befektetők, de délutánra esésbe kapcsolt a bankpapír árfolyama, lefelé húzva ezzel a magyar tőzsdét. Eközben makrofronton sem unatkoztunk, itthon megérkezett a februári inflációs adat és a meglepő az államháztartási adat, délután pedig a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak létszámának változása jött meg az USA-ból.

Megbillent az OTP

Megbillent az OTP

A reggeli nyitást követően még pozitívan reagáltak a befektetők az OTP negyedik negyedéves eredményeire, de délutánra lefordult a bankpapír árfolyama, lefelé húzva ezzel a magyar tőzsdét.   

Romokban a költségvetés – Ilyet még nem láttunk

Romokban a költségvetés – Ilyet még nem láttunk

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsorban három témával is foglalkoztunk. Elsőként azzal, hogy soha akkora februári költségvetési hiány nem volt még Magyarországon, mint amiről a kormány ma számot adott. Sőt, a valaha volt második legmagasabb deficit ez. Vendégünk volt Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója, makroelemzője. A második rész témája az infláció, amely alacsonyabb volt februárban annál, mint amit az elemzők vártak és ezzel folytatódott is a fogyasztóiár-növekedés ütemének lassulása Magyarországon. A témával kapcsolatban Virovácz Pétert, az ING Bank közgazdászát kérdeztük. A harmadik blokkban az OTP friss, tavaly negyedik negyedéves jelentéséről beszélgettünk Nagy Viktorral, a Portfolio vezető részvénypiaci elemzőjével.

Az OTP húzza a magyar tőzsdét

Az OTP húzza a magyar tőzsdét

Miközben a hazai blue chipek közül kettő gyakorlatilag stagnál, egy pedig esik, az OTP határozott pluszban indította a napot a várakozásokat mérsékelten meghaladó negyedik negyedéves eredmények közzététele után - ez húzza felfelé a BUX indexet.

Erős negyedéven van túl az OTP

Erős negyedéven van túl az OTP

Közzétette a tavalyi negyedik negyedéves számait az OTP, a bankcsoport kifejezetten jól teljesített, a bevételek új csúcsra emelkedtek, a negyedév eredményét azonban több egyszeri tétel is nyomás alatt tartotta. A menedzsment optimista a 2024-es kilátásokkal kapcsolatban.

Új történelmi csúcson zárt az amerikai S&P 500 index

Új történelmi csúcson zárt az amerikai S&P 500 index

Európában kis csökkenésekkel kezdődött a csütörtöki kereskedés, de napközben olvadtak a mínuszok, az EKB kamatdöntését követően pedig pluszba fordultak az indexek, miután fontos üzeneteket küldött a jegybank. Az amerikai részvénypiacokon is emelkedéssel indul a nap, a technológiai papírok vezetésével. Ma a jegybankároké a főszerep, Lagarde mellett Powell is megszólal délután.

A Telekom és a Mol hátán emelkedett a BUX

A Telekom és a Mol hátán emelkedett a BUX

Lendületet kapott a nap végén a Telekom árfolyama, és a Mol is több mint 1 százalékot emelkedett ma, ennek köszönhetően a BUX kis pluszban zárta a napot.

Bizonytalankodnak a tőzsdék

Bizonytalankodnak a tőzsdék

Vegyesen állnak az irányadó európai indexek a kereskedés felénél, a magyar piacon hasonlóképp bizonytalanság érződik, a BUX minimális pluszban áll.

Na, ilyen se történt mostanában az OTP-nél

Na, ilyen se történt mostanában az OTP-nél

Ma éjfélkor jön az OTP gyorsjelentése a tavalyi negyedik negyedévről, a bankcsoport összes bevétele új rekordot érhetett el, a negyedéves profitot viszont sok egyszeri tétel torzíthatta, ez pedig az elemzőket is megzavarta, profitvárakozásaikból az OTP nem is készített konszenzust.

Nem tudja a BUX, merre induljon

Nem tudja a BUX, merre induljon

Az európai tőzsdéken kis csökkenésekkel indul a nap, eközben a BUX stagnálással kezdi a kereskedést, miután a blue chipek felemásan teljesítenek.

Rossz hír érkezett egy nagybanktól, alábbhagyott a lelkesedés a tőzsdéken

Rossz hír érkezett egy nagybanktól, alábbhagyott a lelkesedés a tőzsdéken

Ma Jerome Powell Fed-elnök beszélt a Kongresszusban: többek között azt hangoztatta, hogy a jegybankárok megítélése szerint az infláció még nincs azon a szinten, hogy a kamatláb csökkentésének lehetősége felmerüljön, azonban nem kizárt a kamatcsökkentési ciklus megkezdése az év hátralévő részében - jelenleg a határidős piac azt árazza, hogy júniusban lesz az első kamatcsökkentés. Kifejezetten pozitívan reagáltak Powell szavaira a piacok, mindhárom vezető amerikai részvényidex pluszban van, a hangulatot azonban némileg rontotta az egyik regionális bankkal kapcsolatos legújabb fejlemény, ami után nagyot zuhant a New York Community Bancorp részvénye. Ezen felül ma kijött a Fed Bézs Könyve, amiből kiderült, hogy bár az amerikai gazdaság aktivitása január elejétől február végéig növekedett, de az infláció és a munkaerőpiac ellentmondásos jeleket mutatott, ami bonyolítja a jegybank helyzetét.

Mínuszban zárt az elmúlt napok sztárja a magyar tőzsdén

Mínuszban zárt az elmúlt napok sztárja a magyar tőzsdén

Óvatos mozgások jellemezték a kereskedést a magyar tőzsdén szerdán. Ennek megfelelően a blue chipek is alig mozdultak, az emelkedést a Richter vezette. Az elmúlt napok emelkedését követően korrigált az AutoWallis, 4,7 százalékos mínuszban zárt a jegyzés.

A Richter húzza a magyar tőzsdét

A Richter húzza a magyar tőzsdét

Kisebb pluszban van a BUX a kereskedési idő felénél, a blue chipek pedig a Magyar Telekom kivételével emelkednek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Főpolgármester-választás: Karácsony Gergely győzött, de új választás jöhet Budapest vezetéséért
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.