Az OpenAI bejelentette, hogy nonprofit szervezete megtartja az irányítást a vállalat felett, miközben a nonprofit leányvállalata közhasznú társasággá alakul át. A döntés a kaliforniai és delaware-i főügyészekkel folytatott egyeztetések után született meg - közölte a Cnbc.
A Wells Fargo Securities elemzője, Christopher Harvey továbbra is kitart optimista előrejelzése mellett, miszerint az S&P 500 index 7007 ponton zárja majd az évet, ami 24%-os emelkedést jelentene a jelenlegi szintről - írja a Bloomberg. Harvey szerint a Trump-adminisztráció kereskedelmi háborúval kapcsolatos hozzáállása változóban van, úgy gondolja, hogy túl vagyunk a bizonytalanság csúcspontján.
A kedvező nemzetközi részvénypiaci hangulatban is felülteljesítő volt ma a magyar tőzsde, a BUX végül 0,9 százalékos pluszban zárta a napot, ezzel meglett az új zárócsúcs. A hazai blue chipek közül az OTP szintén soha nem látott zárószintet ért el.
Már hallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy mit tanulhatunk Warren Buffett-től, a Berkshire Hathaway hétvégén leköszönő vezérigazgatójától. A témában itt volt velünk Nagy Viktor a Portfolio vezető részvénypiaci elemzője. A műsor második részében Donald Trump elmúlt négy napban tett bejelentéseinek lehetséges hatásait vizsgáltuk meg Huszák Dániellel, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzőjével.
Gyorsan maguk mögött hagyták a világ tőzsdéi Trump vámháborúját: az elmúlt hetekben ritkán látott raliba kezdtek a piacok. Az S&P 500 index több mint húsz év után először zárt zsinórban kilenc egymást követő napon pluszban. A befektetők fókuszában most a Federal Reserve szerdai kamatdöntése és Jerome Powell szavai állnak — de nem ez az egyetlen ok, amiért érdemes most különösen résen lenni. A kép ugyanis kísértetiesen hasonlít arra, amit legutóbb egy közel 30 százalékos piaci zuhanás előtt láthattunk. Vajon most is így lesz?
Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Most érdemes jelentkezni! Információ és jelentkezés
Warren Buffett neve egybeforrt a hosszú távú, értékalapú befektetéssel , az omahai bölcsként ismert milliárdos több mint hat évtized alatt a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát építette fel, miközben végig megőrizte egyszerű életvitelét és sajátos, morális alapokon nyugvó szemléletét. Mutatjuk, mi áll a befektetési cége, a Berkshire Hathaway legendás sikere mögött, és mi várható a 94 éves Buffett visszavonulása után.
Jó hangulatban telik a kereskedés a magyar tőzsdén, a nagypapírok közül egyedüliként a Mol van mínuszban féltávnál.
Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Most érdemes jelentkezni! Információ és jelentkezés.
A nemzetközi trendekkel összhangban nagy kilengéseket hozott az április a magyar tőzsdére is, a BUX a nagy bizonytalanság ellenére azonban képes volt új történelmi csúcsra emelkedni. A forgalom is megugrott a hónap során, több szempontból is eseménydús volt az április: a Gránit Bank a BUX és BUMIX indexbe is bekerült, a Glia Nova Nyrt. csengetéssel debütált a BÉT Xtend platformon, a Goodwill Pharma papírjai pedig szintet léptek a Standard kategóriába.
Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Most érdemes jelentkezni! Információ és jelentkezés.
A csütörtöki és pénteki szünnapot követően újraindult a kereskedés a magyar tőzsdén. Mind a négy hazai nagypapír pluszban nyitott, az emelkedést az OTP vezeti.
Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Most érdemes jelentkezni! Információ és jelentkezés
Donald Trump jelezte, hogy a jövőben hajlandó lehet csökkenteni a Kínával szemben bevezetett vámokat, mivel a jelenlegi magas vámtételek miatt a két gazdasági nagyhatalom közötti kereskedelem gyakorlatilag leállt - közölte a Bloomberg.
Május 8-án jön a Portfolio Investment Day 2025, ahol a legizgalmasabb befektetési témákat járjuk körül. A rendezvényen többek között szó lesz arról, hogy Donald Trump vámháborúja hogyan mozgatta meg a tőkepiacokat, hogy melyik lakossági állampapír most a legvonzóbb, hogy még mindig érdemes-e magyar és régiós részvényekbe fektetni, hogy meddig lesz még biztos menedék az arany, és hogy érdemes-e befektetési céllal lakást venni Olaszországban. Jelentkezz még ma!
Warren Buffett szombaton bejelentette, hogy Greg Abel veszi át a Berkshire Hathaway vezérigazgatói posztját az év végén, ami a vállalat első vezetőváltása lesz 1970 óta. A 62 éves Abel lesz a Berkshire történetének második vezérigazgatója - számolt be a Bloomberg.
Warren Buffett 60 éve vezeti a Berkshire Hathaway vállalatot, amely a részvénypiacok idei volatilitása ellenére is jól teljesít. A befektetők a hétvégi közgyűlésen megnyugtatást vártak a 94 éves milliárdostól a vámháborúk okozta gazdasági bizonytalanság közepette, Buffett ugyanakkor élesen kritizálta az amerikai kormányzat vámpolitikáját, majd bejelentette visszavonulását.
Magyarországon nem volt pénteken a tőzsdén kereskedés, de szinte az összes többi jelentősebb tőzsde nyitva volt. A globális részvénypiacok jelentősen erősödtek azután, hogy Kína jelezte: nyitott a kereskedelmi tárgyalásokra az Egyesült Államokkal, ami javította a befektetői hangulatot az Apple és az Amazon gyenge eredményei ellenére. A vártnál kedvezőbb amerikai foglalkoztatási adatok hatására Európában és a tengerentúlon is még tovább emelkedtek a vezető indexek. Szintén a ralit támogatta, hogy kiderült: szép csendben már meg is hátrált Kína az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi háborúban, és az amerikai import negyedét mentesítette a vámfizetés alól.
A vámkáosz, a gyors felpattanás, és az ellentmondásos gazdasági adatok személyében egy igazán nehéz rejtvényt kell most megfejtenie a befektetőknek. Április legvégére ismét rosszra fordult a hangulat, a grafikonok, illetve a múlt pedig meglehetősen borús képet üzennek most. Sok minden eldőlhet, mutatjuk, mire figyelj!
Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Most érdemes jelentkezni! Információ és jelentkezés
A McDonald's vegyes negyedéves eredményeket jelentett, miközben az amerikai üzleteinek forgalma jelentősen visszaesett, ami a Covid-járvány kezdete óta a legnagyobb hazai csökkenést jelenti.
Nagyot robbant a Donald Trump által április elején ledobott gazdaságpolitikai bomba, a tőkepiacok viselkedését azóta is nagy volatilitás jellemzi – írják a magyar portfóliómenedzserek az áprilisi ajánlóikban. Az alapkezelők vélekedése szerint az aktuális helyzetből elsősorban az alternatív befektetések profitálhatnak, többen is felülsúlyozzák az abszolút hozamú kitettséget, mások az aranyban látnak most fantáziát. A bizonytalanságok miatt továbbra is indokolt az óvatosság, a részvénykitettség aránya enyhén csökkent a modellportfólióban. Devizakitettség szempontjából főként a forintos és eurós befektetésekre fókuszálnak a profik.
A General Motors csökkentette 2025-ös nyereség-előrejelzését, arra hivatkozva, hogy a Donald Trump által kivetett vámok akár 5 milliárd dolláros terhet is jelenthetnek a vállalat számára - számol be a MarketWatch.
Elsősorban a gyenge amerikai makroadatok miatt romlott ma el a nemzetközi hangulat a piacokon, ebbe illett bele a magyar tőzsde is, bár itthon azért az is rontotta a hangulatot, hogy reggel a vártnál jóval gyengébb GDP-adatot közölt a KSH.
A szerdai piaczárást követően teszi közzé első negyedéves számait a Fantasztikus Hetes részvénycsoport két tagja, a Microsoft és a Meta is. Megnéztük, hogy a mostani meglehetősen turbulens piaci időszak közepette mit várhatunk az esti jelentésektől.
Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Információ és jelentkezés.