Milyen ügyekkel foglalkoznak jelenleg a csomagolási iparágon belül, és hogyan jelenik meg a fenntarthatóság, illetve a körforgásos gazdaság a folyamatokban?
Nagyon sokat változott a csomagolóipar az elmúlt 25-30 évben, ahogy a fogyasztói társadalom is. Korábban az X generáció a termékeket hosszú ideig használta, egyrészt azért, mert ezeknek az élettartama is jóval hosszabb volt, másrészt nem volt könnyű hozzájutni. Majd jött a fogyasztói társadalom, az eldobható termékek időszaka, most pedig jó pár éve már az látható, hogy az egyre tudatosabb a vásárlók korát éljük. A Z generáció már fizetőképes keresletet jelent, a vásárlási szokásaik, nekünk, mint gazdasági, gyártó vállalatoknak meghatározóak. Ez a generáció kifejezetten környezettudatos és nemcsak foglalkozik a fenntarthatósággal, hanem gyakorlatilag a teljes életük e köré összpontosul. Az ellátási lánc szereplőjeként ehhez alkalmazkodnunk kell, hiszen olyan vevőket szolgálunk ki, akiknek a tudatos fogyasztók a végfelhasználóik, meghatározva ezáltal, hogy milyen alapanyagokat, milyen formában és mennyi ideig kell használhatóvá tennünk a piacon.
A körforgásos gazdaság jegyében arra törekszünk, hogy termékeink hosszú ideig és többször felhasználhatóak legyenek. Ez már az alapanyag-kiválasztásnál kezdődik, fenntarthatóbb forrásokból származó anyagokkal dolgozunk.
A konstrukció- és dizájntervezésnél is figyelembe vesszük a fenntarthatósági és környezettudatossági szempontokat, de emellett számos szabályozásnak is meg kell felelni a csomagolóanyagok gyártása során. Ez egy komplex folyamat, ami a végfelhasználótól indul, és végiggyűrűzik az egész ellátási láncon, beleértve a vevőinket, a vállalatunkat és a beszállítóinkat is.

A termékátalakítás vagy akár az új anyaghasználat tehát részben fogyasztói elvárás. A szabályozás miként kapcsolódik be az termékinnovációk indukálásába?
Alapvetően három oldalról jöhet igény a csomagolóanyagok megváltoztatására, és ezek szoros szinergiában működnek: a mi javaslatunkra, a vevőinktől, valamint a piaci szabályozásból. A szabályozás mellett a piaci trendeket látva, sok esetben mi magunk javaslunk újításokat, de az ügyfeleink is kérhetnek fenntarthatóbb megoldásokat. Amikor felmerül az igény egy csomagolóanyag lecserélésére, komoly fejlesztési csapattal dolgozunk, nemcsak Magyarországon, hanem globális szinten. A csapatok figyelik a trendeket, az alapanyagokat, és szorosan együttműködnek a vevőkkel az új konstrukciók kidolgozásában. Az elmúlt 3-4 évben számos műanyag terméket cseréltünk le, a zsugorfóliától a raklapfólián át, olyan alternatívákra, amelyek funkciójukban megfelelnek annak, amit a műanyag biztosított.
A partnerségek fontosságát újra kiemelném, hiszen az alternatív termékeket a vevőink tesztelik a saját gyártósoraikon, vannak olyan paraméterek, termelési mutatók, termelékenységi elvárások, amelyeknek meg kell felelnie egy-egy újításnak, illetve a végfelhasználóknál a vásárlói élményt is meg kell tartani, vagy épp fokozni azt.
Voltak már nagyon gyors lefutású változtatásaink, amelyek 1-3 hónapon belül megvalósultak, de léteznek olyan fejlesztések is, amelyek 1-2 évet vesznek igénybe a komplexitás, az átfogó tesztelések miatt.
A Csomagolási és Csomagolási Hulladékról Szóló Rendelet (PPWR) hogyan érinti a működést, a gyártást?
A PPWR rendelet 2030-ig tiltja bizonyos anyagok használatát, amelyek helyett új alternatívát kell találni. Az ezzel összefüggő átalakítási folyamat nem most kezdődött - már évekkel ezelőtt találkoztunk hasonló igényekkel, jóval a rendelet megszületése előtt. Emellett olyan alapanyagokat használunk a gyártás során, amelyek már eleve megfelelnek a rendeletben szereplő elvárásoknak. Például az egyszer használatos műanyagot 2030-ig kell lecserélni - amelyre mind fejlesztési, mind gyártói oldalon választ kell tudnunk adni, úgy, hogy a végtermék megfeleljen a funkcióinak és az új elvárásoknak is.
A Csomagolási és Csomagolási Hulladékról Szóló Rendelet (PPWR) célja, hogy csökkentse a csomagolás környezeti hatását, miközben harmonizálja a csomagolási szabályokat az egész EU-ban. Ennek egyik pillére a csomagolási hulladék keletkezésének megelőzése, a kiváló minőségű újrahasznosítás ösztönzése, valamint a harmonizált szabályok alkalmazása. A rendelet 2025. február 11-én lépett hatályba, az általános alkalmazása pedig 18 hónappal később kezdődik.
Milyen innovációt valósítottak meg a csomagolásoknál a közelmúltban?
Függetlenül a piaci szabályozásoktól vagy változásoktól az innovációra mindig is nagy hangsúlyt fektettünk vállalati szinten. Míg 20-25 éve a vásárlói élmény fokozása például a látványosabb csomagolásokkal volt elérhető, addig mostanra a tudatos és környezettudatos vásárlás kap nagy hangsúlyt, ahogy már korábban is említettem. Így a fejlesztéseink az egyszerűségre és a nagyszerűségére törekednek. Egyszerűen oldunk meg tehát olyan feladatokat, mint például térkitöltés, vagy célzottan leegyszerűsítjük a csomagolásokat, annak érdekében, hogy a vevő és a végfelhasználó könnyebben újrahasználhassa ezeket.
Egy jó dizájn vagy az említett egyszerűség hatással van a fogyasztók vásárlási döntéseire?
Vannak olyan termékek, ahol számít a csomagolóanyag kinézete, mert az adja el a terméket, ezzel hozzájárulva vevőink értékesítési mutatóinak növeléséhez. De olyanok is léteznek, ahol a csomagolóanyag kevésbé a szépséget tükrözi, inkább a funkcionalitásában jelenik meg, és a termék lényegében saját magát eladná, nekünk a szerepünk a szállítás során a biztonság, a minőség megőrzésében van.
Új anyagokkal is kísérleteznek?
Igen, kísérletezünk. Vannak olyan kihívások a műanyag és egyéb termékanyagok terén, amelyeknek a papír nem feltétlenül tud megfelelni funkcionálisan. Ebből kifolyólag elsősorban olyan anyagokkal kísérletezünk, amelyek az ilyen jellegű extra kihívásoknak meg tudnak felelni, akár a műanyagot vagy a fémet is ki tudják váltani. Ilyenek például a papírbevonatok, az extrém könnyű, alacsony grammsúlyú papírok, vagy a többrétegű hullámkarton megoldások.
Sok olyan termék létezik már, ami kisebb mennyiségnél, - amennyit egy átlagos fogyasztó egyszerre megvesz - csomagolásmentes alternatívákkal szolgál. Főleg a fiatalok nyitottak az ilyen termékeket kínáló boltokra. Ez befolyással van az üzletpolitikájukra, a csomagolóiparra?
Fontos látni, hogy mi nem csupán csomagolóanyagot gyártunk, hanem komoly partneri együttműködésben állunk a stratégiai vevőinkkel. Nemcsak a csomagolóanyag minőségét, konstrukcióját, alapanyag-összetételét határozzuk meg a környezettudatosság és fenntarthatóság függvényében, hanem azt is, hogy ezt hogyan és mekkora mennyiségben gyártjuk le, azokat tároljuk-e, milyen időszakonként és hogyan szállítjuk. A legyártott szállítódobozok a saját és az ügyfeleink gyárai között szolgálnak szállításra, míg a végfelhasználók szokásváltozásaira abból a szempontból tudunk reagálni, hogy olyan csomagolási megoldásokat biztosítunk, amelyek többször használhatók, vagy visszaszolgáltathatók, így nem kell, hogy rögtön a szemetesben végezzék.

Ha Magyarországot összehasonlítjuk bármelyik más európai országgal, van olyan terület, ahol nagyobb különbség látható, valahol nyitottabbak az alternatív csomagolási megoldásokra?
A vevői portfóliónk 60%-a, ha nem több, nemzetközi vállalat, így ebben nem látunk különbséget. Mivel nemzetközi cég vagyunk, Magyarországról szállítunk Németországba, Szlovákiába, Olaszországba, Spanyolországba, Angliába és még sok más helyre. Mivel ugyanazoknak az elvárásoknak kell megfelelni, a dobozaink ugyanolyanok itt Magyarországon, mint más országokban, és a vevők elvárása is ugyanaz.
Milyen trendeket lát a jövőre nézve a csomagolóiparban?
A tudatos vásárlók egyre előtérbe kerülésével inkább a funkcionalitás lesz fontos és az, hogy a doboz, amiben a terméket kiszállították, minimálisan járuljon hozzá a környezet terheléséhez. Ennek megfelelően egyre inkább előtérbe kerülhetnek majd a többutas dobozok.
A vállalat jövőjét illetően mit lát, milyen fejlesztésekre készülnek?
Komoly paradigmaváltás kell, ha az újabb generációk vásárlási igényeit magas szinten ki akarjuk szolgálni, és ez nem csak a termékportfóliónkban, a szolgáltatási szintünkben, hanem a vállalati kultúrában is meg kell, hogy jelenjen.
Az újabb generáció már nem csak azt nézi, hogy mit vesz meg, hanem azt is, honnan, és milyen forrásból. A teljes ellátási lánc előtérbe kerül, és minden szereplőjétől felelősségteljes, környezettudatos, fenntartható gazdasági magatartást várnak el. Ez az az irány, amelyet mi is meghatároztunk a jövőre nézve, és amely alapvetően meghatározza a működésünket.
Célunk volt 1 milliárd műanyagot kiváltani, melyet tavaly nyárra már el is értünk, egy évvel hamarabb, mint a kitűzött dátum. Az elmúlt éveket a fejlesztés jellemezte, tavaly ősszel jelentettünk be egy 34,4 millió eurós stratégiai befektetést, melyet gyáraink fejlesztésérére fordítunk. Az International Paperrel egyesülve hiszünk benne, hogy az eddigieknél is nagyobb eredményeket tudunk elérni partnereinkkel közösen. A fenntarthatóság mindannyiunk számára kiemelt fontossággal kell, hogy bírjon, és bár egyéni szinten is sokat tehetünk, távolról sem annyit, mint a nagyvállalatok. Ezt sokan felismerték már, és reméljük ez a szám csak nőni fog.
A cikk megjelenését a DS Smith támogatta.
Címlapkép és képek forrása: Berecz Valter/Portfolio
A cikk elkészítésében a magyar nyelvre optimalizált Alrite online diktáló és videó feliratozó alkalmazás támogatta a munkánkat.
Új képességet villantott Kína, újabb stratégiai szektort hódítana meg
Cél a teljes önellátás.
Megjelent a rendelet: ezekben a városokban lesz újabb rozsdaövezeti lakásprojekt
Budapest III. és XI. kerületeiben, illetve Pécsett lehet újabb barnamezős lakóingatlan-fejlesztés.
Európa drasztikus lépésre készül: nagyszabású programmal szabadulna meg a kínai csapdából
Nem akarják ugyanazt a hibát elkövetni, mint az energiával.
Drámai pillanatok a Fekete-tengeren: így végződött a kamikazeakció
Már a harmadik hasonló eset történt a napokban.
Komoly csávában Putyin barátja: egyik napról a másikra két amerikai légibázis is megjelent a hátsókertjében
Öt hónapra kérte kölcsön Washington a repülőtereket.
Látványos szintet ért el az orosz hadsereg leépülése: elképesztő állapotok uralkodnak a csapatoknál
Mindegy mi történik, csak előre.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!




