Nem javul a hangulat a magyar tőzsdén
A kereskedési idő felénél továbbra is kedvezőtlen a hangulat a hazai piacokon, a hazai blue chipek is mínuszban vannak.
A kereskedési idő felénél továbbra is kedvezőtlen a hangulat a hazai piacokon, a hazai blue chipek is mínuszban vannak.
A nyitást követően mind a 4 hazai blue chip mínuszban van.
Tegnap jelentős ralit produkáltak az amerikai tőzsdék, miután Jerome Powell amerikai jegybankelnök beszédében megerősítette, hogy lassít a kamatemelések ütemén az amerikai jegybank, még úgyis, hogy az infláció elleni küzdelemben elért eredményekkel nem elégedett. Ez a bejelentés meghozta a vevőket a kereskedés elején, és amerikai tőzsdék emelkedése után az ázsiai piacokon is jó volt a hangulat, ráadásul két nagyvárosban is enyhítettek a járvány miatti korlátozásokon, amit szintén kedvezően fogadtak a befektetők. Végül, ami Európát illeti, a kedvező globális hangulattal összhangban itt is erős volt a nyitás, bár délutánra elkezdték visszaadni az emelkedést a vezető indexek, azért az összkép így is pozitív volt. A tengerentúlon ehhez képest a kezdeti iránykeresés után lefordultak a tőzsdék, a nap végére egyedül a Nasdaq tudott enyhén pluszban zárni.
Összességében jó hangulatban telt a mai kereskedés az európai tőzsdéken, tegnap volt egy jelentősebb rali az USA-ban a jegybankelnök kamatemelésekkel kapcsolatos kommentárjai után, valamint Kínából is kedvező hírek érkeztek a járványügyi intézkedések lazításáról, elsősorban ezeknek a tényezőknek volt köszönhető, hogy ma pozitív volt a hangulat az európai piacokon. Azt viszont azért hozzá kell tenni, hogy a délutáni órákra az európai indexek elkezdték visszaadni a korábbi emelkedést az amerikai tőzsdék lefordulásával párhuzamosan, a BUX index viszont meg tudta tartani a maga 0,8 százalékos emelkedését a zárásig.
Saját részvényeket vásárolt tegnap a tőzsdei forgalomban a Richter.
Személyi változást jelentett be a Richter az igazgatóságában.
A kedvező nemzetközi hangulat a magyar tőzsdén is meglátszik, így a pozitív tartományban kezdte a napot a BUX, a hazai blue chipek pedig szinte kivétel nélkül emelkednek.
Magyarország szempontjából fontos brüsszeli bejelentés érkezett az uniós források ügyében, a bizottsági ügyvezető alelnök közlése szerint az előzetes várakozásoknak megfelelően a Bizottság elfogadta a magyar helyreállítási programot, de közben a felzárkóztatási forrásokból 7,5 milliárd eurónyi keret felfüggesztésére tesz javaslatot a Tanács felé. Ez azt jelenti, hogy mintegy 3000 milliárd forintunk ragadhat be legalább jövő nyárig, feltéve, hogy ezt a két bizottsági javaslatot változatlan formában hagyja jóvá a tagállamokat tömörítő Tanács a következő hetekben. A hét egyik legfontosabb nemzetközi eseménye az eurózóna novemberi inflációjának közlése: a vártnál nagyobb mértékben csökkent novemberben az infláció az euróövezetben az októberi rekordról az Európai Unió statisztikai hivatalának jelentése alapján. Ennek a kedvező fejleménynek is köszönhetően emelkedtek az európai tőzsdék. A tengerentúlon felemás hangulatban indult a kereskedés, Powell beszéde azonban lendületet adott az indexeknek.
A hazai blue chipek közül a Mol teljesített a legjobban.
A hazai blue chipek közül egyedül a Mol jegyzése emelkedik.
A hazai blue chipek közül az OTP teljesít a legjobban.
Ma reggel Ázsiában pozitív volt a hangulat, Európában pedig szintén emelkedéssel indult nap a tőzsdéken, bár délelőtt inkább vegyes mozgások alakultak. A tegnapi esést követően Amerikában iránykereséssel indul a nap. Az alapvető piaci hangulatot meghatározza, hogy Kína lazít zéró-Covid politikáján, a bejelentést követően emelkedtek a kínai tőzsdék, és az olaj is.
A hazai blue chipek közül emelkedett a Mol és a Richter, mínuszban zárta a napot az OTP és a Magyar Telekom
A Richter a BÉT oldalán tájékoztatta a befektetőket, hogy a vállalat november 28-án, hétfőn saját részvényeket vásárolt.
A kereskedési idő felénél egyedül a Magyar Telekom részvényei vannak kisebb mínuszban.
A nyitást követően a hazai blue chipek közül pluszban van a Mol és a Richter, stagnál az OTP és a Magyar Telekom.
A hazai blue chipek közül egyedül a Mol részvényei zárták mínuszban a hét első kereskedési napját.
A kereskedési idő felénél csak a Mol részvényei vannak mínuszban.
A nyitást követően emelkedik a Richter, stagnál az OTP, valamint kisebb mínuszban vannak a Magyar Telekom és a Mol részvényei.
Csütörtökön Hálaadás miatt tartottal zárva az amerikai tőzsdék, pénteken pedig Black Friday miatt volt rövidített kereskedés. A hét utolsó kereskedési napján alacsony volt a forgalom, a Dow Jones 0,5 százalékkal 7 havi csúcsra emelkedett, az S&P 500 értéke stagnált.
Grant Shapps védelmi miniszter szerint veszélyben vannak a nyugati országok.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Szlavjanszk-on-Kuban városában egy olajfinomítóra legalább hat drón csapott le.
Súlyos válsággal néz szembe a Kreml.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban indult az akció.
Elfogyott Párizs türelme a konfliktusban.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.