Új tulajdonosa van a Yettelnek
Közel-keleti távközlési vállalat szerzett többségi tulajdont a Yettelben – írja a hvg.hu.
Közel-keleti távközlési vállalat szerzett többségi tulajdont a Yettelben – írja a hvg.hu.
Néhány napja még úgy tűnt, hogy elveszítette egyik legfontosabb európai szövetségesét, Aleksandar Vucic szerb elnököt Vlagyimir Putyin orosz elnök, ehhez képest a vasárnapi telefonbeszélgetés, ami 2,5 év után az első volt, Vucic szerint baráti hangulatban telt, és a szerb vezető hálálkodott Putyinnak az ország téli gázellátása miatt.
Az Európai Unióban újraindultak a tárgyalások a 15. orosz szankciós csomagról, miután a Magyarország soros elnöksége alatt megtorpant a folyamat. Brüsszelben emiatt már tűkön ülve várják Lengyelország soron következő elnökségét, amely várhatóan gőzhengerként próbálja keresztülvinni az újabb és újabb korlátozásokat.
A nyugat-szerbiai Loznicában több száz tüntető gyűlt össze szerdán, hogy tiltakozzon a Rio Tinto tervezett lítiumprojektje ellen. A demonstrálók szerint a fejlesztés súlyosan károsítaná a környezetet.
Sikerként könyvelte el a nyugat-balkáni államok uniós csatlakozásának az előkészítését szolgáló tízéves berlini folyamat eddigi eredményeit Olaf Scholz német kancellár Szerbia, Koszovó, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Észak-Macedónia állam- illetve kormányfőivel Berlinben tartott csúcstalálkozó kezdetén.
Az orosz és szerb sajtóban nagy visszhangot keltett a hír, miszerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök ellen merénylet készülhet, amelyről Alekszandr Vulin, Szerbia miniszterelnök-helyettese számolt be először. Később Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is nyilatkozott az ügyben, aki szerint ők nem tudnak ilyen tervekről. Egyszer már terjedtek álhírek egy támadási tervről.
Oroszországot elítélő és Ukrajnát támogató nyilatkozatot írt alá Aleksandar Vucic szerb elnök Horvátországban – írják orosz lapok.
A Nyugat-Balkán – Szerbia, Albánia, Észak-Macedónia, Koszovó, Montenegró és Bosznia-Hercegovina – válaszúthoz érkezett, mivel a szakképzett munkaerő akut hiánya a régió gazdasági versenyképességét és hosszú távú túlélését fenyegeti. A Világbank által 2021-ben megkérdezett cégek nagy része úgy nyilatkozott, hogy az oktatási rendszer nem biztosítja a jelenlegi munkaerőpiacon szükséges skilleket. A népesség elöregedése – Szerbia például 2050-re várhatóan elveszíti munkaképes korú lakosságának több mint 40%-át, míg a régió más országaiban 20% és 25% közötti ez az arány – és a folyamatos elvándorlás kettős hatása miatt csökken a munkaképes korú népesség, így sok a betöltetlen munkahely, a különböző iparágaknak pedig nehézséget okoz a termelékenység fenntartása. Ebben az összefüggésben a kiszolgáltatott csoportokkal, például a roma munkavállalókkal szembeni széles körű diszkrimináció súlyosbítja a problémát, csakúgy, mint a digitalizáció, amely sok alacsony keresetű munkavállalót nem szív fel, akik így olyan munkahelyeken rekednek, amelyek kevés lehetőséget kínálnak skilljeik fejlesztésére, miközben a hagyományos megközelítések, mint az olcsó munkaerő és az adócsökkentés, már nem elegendőek a probléma kezelésére.
Van hat ország a közvetlen szomszédságunkban, amely még nem tagja az Európai Uniónak. Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Albánia, Észak-Macedónia, Koszovó és Montenegró együtt alkotja a Nyugat-Balkánnak nevezett régiót. Meggyőződésem, hogy nem szabad elszalasztanunk a történelmi lehetőséget, amelyet ez a térség kínál Magyarország külpiaci fejlődése számára.
Egy évvel a tervezett határidő előtt, november 24-én átadják az Újvidék és Szabadka közötti vasútvonalat, és így a Budapest-Belgrád vonal teljes szerbiai szakaszán működik majd a vonatközlekedés – jelentette be csütörtökön Aleksandar Vucic.
Koszovóra vonatkozó jogi, gazdasági és szociális intézkedéscsomagot fogadott el a szerb kormány a szombati rendkívüli ülésén.
Visszaállíthatják Szerbiában a kötelező sorkatonai szolgálatot, az erről szóló jóváhagyást Aleksandar Vučić szerb elnök már alá is írta, de a kormánynak is jóvá kell hagynia.
Robbanóanyagokkal megrakott, a náci Németország hadiflottájához tartozó második világháborús hadihajók roncsai emelkedtek ki a nagy szárazság miatt a Dunából a szerbiai Prahovónál, illetve Mohácsnál is láthatóvá vált négy hajó – írja a Reuters.
A férfiak számára 75 napos kötelező sorkatonai szolgálatot vezetnének be Szerbiában, míg a nők önként jelentkezhetnének a kiképzésre - közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
Eltűnt az üzletek polcairól, gyakorlatilag hiánycikké vált a Plazma márkájú keksz Szerbiában, amely több mint fél évszázada a gyerekek és a családok legkedvesebb rágcsálnivalója, mert egy tűzben megrongálódott a gyártósora.
A rosszabb anyagi helyzetben lévők életkörülményeinek javítása érdekében a szerb kormány mintegy 700 termék árát csökkentette jelentősen, a bejelentések szerint a kijelölt élelmiszerek és tisztítószerek ára vasárnaptól október végéig marad alacsony.
Pozitívra módosította Szerbia kilátásait a Moody's, miközben megerősítette az ország Ba2-es hosszú távú adósságbesorolását. A döntés hátterében a gazdasági és költségvetési teljesítmény javulásának kilátásai állnak - írta meg a Moody's.
Razziát tartott a koszovói rendőrség a szerb kormány észak-koszovói szerveinek épületeiben péntek este, a szerb miniszterelnök határozottan elítélte Pristina lépését - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS). A helyszíni beszámoló szerint a koszovói rendőrség tagjai állig felfegyverkezve, páncélozott járművekkel vonultak az intézményekhez négy észak-koszovói településen, ahol többségében szerbek laknak.
Emmanuel Macron francia elnök a Rafale típusú, szuperszonikus vadászbombázó repülőgépek szerbiai megvásárlására vonatkozó megállapodás véglegesítéséről is tárgyal csütörtökön kezdődő, kétnapos belgrádi látogatásán, valamint energetikai együttműködésekről tárgyal Alekszandar Vucsics szerb elnökkel - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) a látogatás előtt.
A várakozás csökkentése érdekében szünetel a kiléptetés a röszkei közúti határátkelőhelyen - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vasárnap, kora délután a police.hu-n.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
A hétvégi elnökválasztás politikai hullámai nyomán.
Az India és Pakisztán közötti konfliktusban.
Súlyos veszélyt és költségvetési kihívásokat vázolt a kormányfő.
Három rakétát lőtt ki, általa terroristának nevezett célpontokra.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.