Ha áremelkedésre nem is, a dízel benzinnel szembeni prémiumának újabb rekordszintjére készülhetünk, miután pénteken csökkenni fog a piaci áron kapható benzin ára, a dízelár pedig marad a jelenlegi történelmi csúcson.
Történelmi csúcsra emelkedett ma a gázolaj ára a magyar benzinkutakon, ráadásul sosem volt ennyivel drágább, mint a benzin. Magyarországon is tehát egyérelműen érezteti a hatását az egész régióban tapasztalható dízelhiány.
A nyári csúcsok után számos energiapiaci termék ára meredeken csökken, az olaj, a benzin, a földgáz, és az áram ára is jóval lejjebb van, mint néhány hónappal ezelőtt. Ez egyrészt az energiaszámlák, másrészt az infláció elleni harc szempontjából is jó hír, viszont azért árnyalja a képet, hogy a néhány évvel korábbi szintekhez képest például a csúcsról közel 74 százalékot zuhanó német másnapi zsinóráram még most is több mint háromszor annyiba kerül, mint 2019-ben. Hasonló a helyzet az európai földgáznál is, ahol a jegyzés már 64 százalékot zuhant a csúcsról, mégis hatszor annyiba kerül a gáz, mint a tavalyi év elején.
Folytatódik az üzemanyagárak drágulása a magyar kutakon, ráadásul az európai gázolajhiány hatásai hozzánk is begyűrűztek, ezért a gázolaj ára masszívan emelkedik szerdától.
Begyorsult az üzemanyagárak emelkedése a magyar kutakon, a mai napon a benzin nyár eleje óta nem látott mértékben emelkedett és pénteken további drágulás jön.
Bár a szeptember még jellemzően az üzemanyagárak csökkenéséről szólt, az október ezzel szöges ellentétben indul, ugyanis a benzin és a gázolaj ára is rögtön jelentősen emelkedik a mai naptól.
Bár a szeptember még jellemzően az üzemanyagárak csökkenéséről szólt, az október ezzel szöges ellentétben indul, ugyanis a benzin és a gázolaj ára is rögtön jelentősen emelkedik szerdától.
A szeptember jellemzően a csökkenésről szólt a hazai üzemanyagárak esetében, viszont a hónap utolsó napján emelkedni fog a benzin és a gázolaj ára - írja a holtankoljak.hu.
Nyáron jelentősen kitágult a benzin és a dízel ára közti olló a magyar benzinkutakon, a héten viszont ennek megfordulása látszik. Már ma is jelentősen csökkent a két üzemanyagtípus ára közti különbség, péntektől pedig ez a tendencia folytatódik, ugyanis a piaci áron vásárolt gázolajért kevesebbet kell majd fizetni.
Szeptember eleje óta folyamatos csökkenést lehetett tapasztalni itthon a piaci üzemanyagárakban, szerdától azonban ez a tendencia megtörik, ugyanis a benzin drágulni fog. A gázolaj ára ezzel szemben tovább csökken, vagyis a két üzemanyagtípus közti, rekordközeli különbség jelentősen csökkenni fog.
Néhány nappal ezelőtt jelentették be, hogy a kormány a kis benzinkutak megsegítésére 18,5 milliárd forintot különített el, azonban a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint ebből még egy forintot sem láttak az érintettek - írja az ATV.
Pénteken folytatódik az elmúlt időszakban elindult trend, vagyis tovább drágulnak az üzemanyagok a hazai kutakon - persze azok számára, akik nem hatósági áron tankolnak. A benzin esetében még visszafogott léptékről beszélhetünk, összevetve a gázolajjal, amelyik már a harmadik egymást követően alkalommal drágul kétszámjegyű mértékben.
Arra a kérdésre, hogy visszatérte-e az üzemanyag importőrök a magyar piacra, határozott nemmel válaszolta Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke a Népszavának.
Az elmúlt hetekben ismét emelkedni kezdett a benzin és a gázolaj piaci ára Magyarországon, ez a tendencia a héten is folytatódik, hiszen a holtankoljak.hu információi szerint mindkét üzemanyagtípus esetében drágulás jön szerdától a hazai kutakon.
Egyénileg döntik el a kiskutak, hogy nyitva lesznek-e az augusztus 20-ai ünnepek alatt - olvasható a Független Benzinkutak Szövetségének közleményében.
A Holtankoljak.hu ügyvezetője az ATV Start című műsorában úgy fogalmazott: eddig is azt lehetett látni, hogy sokan túlvásárolják magukat és inkább otthon tárolják az üzemanyagot, ez azonban veszélyes is lehet. Bujdos Eszter elmondása szerint a forgalom rekordokat dönt és a magyar lakosság olcsónak tartja a 480 forintos árat, szerinte egy sokkal tudatosabb tankolási rutinra kellene átállni.
Azt javasolják a kis benzinkutak és a nagy hálózatok is az autósoknak, hogy augusztus az 20-i hétvégére teli tankkal induljanak útnak - írja az RTL Híradó.
A Független Benzinkutak Szövetségéhez tartozó és azt támogató benzinkutak augusztus 19-20-án az üzemanyagkiszolgálást szüneteltetni kényszerülnek - olvasható a szövetség lapunkhoz eljuttatott közleményében.