technológia

Végképp lemaradhat, aki túl sokat halogatja a fejlesztéseket

Végképp lemaradhat, aki túl sokat halogatja a fejlesztéseket

Általános tapasztalat, hogy a jelenleg fennálló gazdasági helyzetben a hazai cégek a fejlesztések helyett sokkal inkább arra koncentrálnak, hogy egy centiméterrel a víz felett tartsák a fejüket. Ez a hozzáállás természetesen érthető, azonban egyáltalán nem biztos, hogy hosszabb távon is kifizetődő. Szerencsére ezzel a legtöbb cégvezető is tisztában van, és az átmeneti helyzet egyáltalán nem azt jelenti, hogy a vállalatok ne lennének nyitottak az innovációkra. A legtöbben csupán kivárnak és terveznek - ez pedig alapvetően egy pozitív dolog, hiszen tudatos hozzáállásról tanúskodik. A fejlesztések ugyanis hosszútávon csak akkor lehetnek kifizetődőek, és csak akkor szolgálhatják a vállalat egészének érdekeit, ha nem ugrunk meggondolatlanul fejest az ismeretlenbe. Kérdés persze, hogy hogyan segít a változásmenedzsment az új technológiák integrálásában és abban, hogy egy vállalat a jelenlegi válsághelyzetben is képes legyen megtartani a pozícióját, vagy épp előnyhöz jusson a piaci versenyben. A témával kapcsolatban Poór Károllyal, a Dataxo Group Zrt. egyik alapítójával és igazgatósági tagjával beszélgettünk.

Itt vannak a bizonyítékok: Amerikáig érnek a szálak az orosz drónbizniszben

Itt vannak a bizonyítékok: Amerikáig érnek a szálak az orosz drónbizniszben

Az orosz Orlan 10 UAV egy viszonylag alacsony technológiai színvonalú és olcsó drón, amely fontos szerepet játszik az orosz tüzérségi fegyverek koordinációjában. A Reuters és az iStories, egy orosz médiaorgánum, a londoni Royal United Services Institute (RUSI), egy védelmi agytröszt együttműködésével végzett vizsgálat olyan logisztikai útvonalat tárt fel, amely a világ minden táján húzódik, és az Orlan gyártósorán, az oroszországi Szentpéterváron található Speciális Technológiai Központban végződik. Az orosz vámnyilvántartások és banki nyilvántartások alapján a vizsgálat az első alkalom, hogy az amerikai technológia szállítási útvonalát egészen egy orosz gyártóig nyomon követték, melyeket Ukrajnában használnak.

Felfedezték a Föld legkeményebb anyagát

Felfedezték a Föld legkeményebb anyagát

A króm, a kobalt és a nikkel fémötvözete rendkívül erős, ellenáll a tartós deformációnak, ugyanakkor képlékeny és könnyen alakítható maradt. Utóbbi két tulajdonsága teszi a CrCoNi-t a Föld legkeményebb anyagává - írja a IFL Science.

Kimondták a tudósok: erre van szükséged a stressz és a fáradtság legyőzéséhez

Kimondták a tudósok: erre van szükséged a stressz és a fáradtság legyőzéséhez

A világjárvány következtében fokozódott a hibrid, vagy teljesen digitális munkavégzés lehetősége, a munkavállalók új kihívással szembesültek: a munkanapok digitális intenzitásának növekedésével. A Microsoft most közzétett kutatása szerint a kutatók tanulmányozták a lehetőségét annak, hogyan lehetséges a digitális munkavégzés esetén is alacsonyan tartani a stresszszintet és növelni az emberek munkavégzési hajlandóságát.

Az egyik legsúlyosabb globális krízis megoldását célozza ez a technológia

Az egyik legsúlyosabb globális krízis megoldását célozza ez a technológia

Egy nemrég bemutatott hullámhajtású prototípus célja, hogy ivóvizet nyerjen közvetlenül az óceánból; az eszközt fejlesztő Ocean Oasis szerint ez a technológia lehetővé teszi az édesvíz sótalanításon keresztüli előállítását az óceán vizéből, a hullámok energiájának hasznosításával  A prototípus kifejlesztése számos szervezettől kapott már pénzügyi támogatást, többek között az Innovation Norvégiától és a Gran Canaria Economic Promotion Society-től is. A technológiai megoldás egy olyan környezetben kerül tesztelésre, amikor világszerte mintegy 1,1 milliárd ember nem jut ivóvízhez, és összesen 2,7 milliárd ember az év legalább egy hónapjában vízhiánnyal küzd, miközben drasztikusan csökken a kínálat és nagy mértékben nő a kereslet a tiszta ivóvíz iránt mind az iparban, mind a lakosság körében.

Napelemek, akkumulátorok, elektrolizátorok: tovább kell fokozni a tempót

Napelemek, akkumulátorok, elektrolizátorok: tovább kell fokozni a tempót

Hogyan alakulnak az energiaátmenet szempontjából kulcsfontosságú technológiák jelenlegi kapacitásai, mi várható a következőkben, és hogyan viszonyul mindez a 2050-es karbonsemlegességi cél eléréséhez szükségesnek tartott bővülési pályákhoz? A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legfrissebb éves jelentésében (World Energy Outlook, WEO 2022) vizsgálta meg a kérdést.

Nagyobb mértékben támaszkodna geotermikus energiára a kormány

Nagyobb mértékben támaszkodna geotermikus energiára a kormány

A magyar kormány úgy döntött, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja a hazai geotermikus energia térnyerését, amely az évtized végére akár évi 1-1,5 milliárd köbméter földgáz kiváltásával tudja csökkenteni az ország kiszolgáltatottságát - írja közleményében a Technológiai és Innovációs Minisztérium.

Malcolm Gladwell: Történelmi átalakulást látunk, radikális reformok kellenek az oktatási rendszernek

Malcolm Gladwell: Történelmi átalakulást látunk, radikális reformok kellenek az oktatási rendszernek

Malcolm Gladwell kanadai származású történész, számos magyarra is lefordított nagy sikerű könyv szerzője, nemrégiben Budapesten járt a Brain Bar jövőfesztiválon. A világ nagy problémáira összefüggéseiben rávilágítani tudó Gladwell-lel  elsősorban az oktatás jelene, jövője és a társadalomra gyakorolt hatásáról kapcsán beszélgettünk. Milyen hatása lehet az online oktatásnak? Milyen egyetemek kellenek a fejlődő országokban? Milyennek kellene lennie a jövő könyvtárainak? Ezekre és hasonló kérdésekre kerestük a választ.

Így ér véget a chiphiány? Zuhan a kereslet

Így ér véget a chiphiány? Zuhan a kereslet

Egyre több jel utal arra, hogy a technológia iparág lefordulása a korábban vártnál mélyebb és tartósabb lehet. A chipgyártók, akik a közelmúltban a chiphiányos időszakban rekordméretű kapacitásbővítésekbe kezdtek, most heti szinten figyelmeztetnek a kereslet visszaesésére - írja a Bloomberg.

Mennyi pénzt ér meg egy szívdobbanás? - van aki már ad hozzáférést a szívveréséhez

Mennyi pénzt ér meg egy szívdobbanás? - van aki már ad hozzáférést a szívveréséhez

A Ludwig Múzeum szeptember 16-án nyílt „Nem vagyok robot! A szingularitás határán” című kiállítása az ember-gép, az emberi és mesterséges intelligencia új relációit mutatja be művészeti eszközökkel, és igyekszik rávilágítani a szingularitás, azaz a technológia és ember közötti viszony drasztikus és gyors megváltozására, az „irányítói szerep” átrendeződésére. A kiállítás egyik leglátványosabb eleme a megnyitón látható performansz volt, amelyet egy valódi kiborg, Neil Harbisson tartott. A született színvakságát egy technológiai megoldással ellensúlyozó művész a hangok és színek reflexióit mutatta be egy speciális zongorán. A Portfolio a művésszel és alkotótársával, Pol Lombarte-ral készített interjút a saját kiborggá válásukról, a művészi nyilatkozatukról, és a technológia-emberi test viszonyáról.

Baktériumok és gombák készítik a jövőben a ruháinkat?

Baktériumok és gombák készítik a jövőben a ruháinkat?

Baktérium által készített cellulózkalap, gombafonalakból készült lámpa, hagyományos gyártás helyett „termesztett” használati tárgyak, és gyökeresen új technológiák jelentek meg a közelmúltban megrendezett Future Materials konferencián. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Innovációs Központjának szervezésében megrendezett, nemzetközi előadókat és hallgatóságot vonzó eseményen kiderült: a műanyag-korszak után a jövő a biológiailag lebomló, mikroorganizmusok segítségével előállítható anyagoké és eljárásoké lehet, amelyek a divatiparban és a dizájn világában még kísérleti fázisban vannak, a csomagolóipar és a járműgyártás azonban már napi szinten használja ezeket.

Hogyan tudnánk dönteni a technológia jövőjéről, ha a jelenét sem értjük?

Hogyan tudnánk dönteni a technológia jövőjéről, ha a jelenét sem értjük?

A Ludwig Múzeumban szeptember 16-án nyílt „Nem vagyok robot. A szingularitás határán” című kiállítás az ember és technológia, a humán- és mesterséges intelligencia közötti viszony rohamos változását, és a teljesen új, az emberiség létét meghatározó új dimenziókat mutatja be nemzetközi és magyar műalkotásokon keresztül. Legfőbb állítása, hogy a 21. századot meghatározó digitalizációs fejlődés észrevétlenül is egyre közelebb ér, egyre mélyebben kúszik be az emberek leghétköznapibb tevékenységeibe, és hamarosan eljöhet az a pont, amikor a technológia irányítása kikerül az ember kezei közül. Az emberiség a szingulartiásnak nevezett határállapot szélén bolyong, csak nüánszok választhatják el a disztópikus összeomlást az utópisztikus jövőképtől. A döntés felelőssége az ember kezében van, a kérdés csak az, hogy mit kezd a merőben új lehetőségekkel?

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.