Ma reggel 9 órától megnyílik az úttörő uniós pályázat a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztésére, lényegében eszközbeszerzésére, ami abban különleges, hogy a fejlesztés eredményességétől függ majd a feltételesen visszatérítendő támogatás aránya. Így kapnak tehát ösztönzést a cégek a minél nagyobb hatékonyságra és odafigyelésre a projekt megvalósítása során.
A kutatás-fejlesztési célú támogatásban részesülő magyarországi cégek jelentősen nagyobb árbevétel- és EBITDA növekedést értek el a támogatást követő 5 évben, mint azok a cégek amelyek más típusú uniós, vagy magyar támogatáshoz jutottak, vagy egyáltalán nem kaptak támogatást – derült ki abból a nagy mintás magyar vállalati kutatásból, amelyet Via Credit végzett el a 10 és 100 millió forint közötti támogatási tartományban.
A pénzügyminiszter szerint cél a közösségi közlekedés dekarbonizácója, gyorstöltők támogatása is jöhet. A hazai ipar pedig válságálló az autóipar domináns szerepe ellenére is – erről a Trend FM Mozgásban című műsorában beszélt Varga Mihály. A nagycsaládos autóvásárlási támogatást elbírja a költségvetés.
Mintegy 150 vállalkozás összesen 2,4 milliárd forint támogatást nyert el a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtését segítő programban, ez 3000 munkahely létrehozásához vagy megőrzéséhez járul hozzá - jelentette be Varga Mihály.
Bár az ország jelentős részén akut a munkaerőhiány, de több régióban még van munkaerőtartalék és éppen az ő bevonásukat célozza egy olyan új EU-pályázat, amelynek társadalmi egyeztetése a minap jelent meg és e hét vasárnapig még hozzá is lehet szólni. A tervek szerint a 12 milliárd forintos pályázat jövő január végén nyílik majd meg, legalább 3, legfeljebb 15 főt kell felvenni az ország 4 régiójában és az egy főre jutó támogatás maximális mértéke a becsült 2 teljes éves bérköltség 70%-a lehet kisvállalkozás esetén, illetve 60%-a lehet középvállalkozás esetén.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a balatonalmádi frakcióülésen arról beszélt, hogy a következő években a legtöbb forrást a gyermeket nevelő családokra, a Magyar falu programra és a gazdaságösztönzésre fordítják.
A munkaerőpiac helyzete már nem indokolja az egyedi munkahelyteremtés közpénzből való további ösztönzését, helyette a – növekedési célokat szolgáló – tudásintenzív, magas hozzáadott értékkel bíró ipari és szolgáltatási területek támogatása célszerű – erre a következtetésre jutott elemzésében az Állami Számvevőszék. Az ÁSZ a 2010-2017 közötti időszak állami befektetésösztönzési és munkahelyteremtési intézkedéseit értékelte. Az elemzés feltárta, hogy a vonatkozó stratégiák és tervek tartalmazták a főbb célokat és eszközöket, ugyanakkor azokba számszerűsített eredménycélokat és monitoring rendszert jellemzően nem építettek be. Az értékelt időszakban a beáramló tőke mennyisége növekedett, a munkanélküliség pedig jelentősen csökkent, azonban a kutatás-fejlesztést célzó beruházások száma nem változott jelentős mértékben.
A várakozásokat jelentősen meghaladja az igény a 7 személyes, állami támogatással megvásárolható, nagycsaládos autók iránt - jelentette ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Már vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások építésére, illetve felújítására a Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb részeként - mondta Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatásért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán. Hozzátette: a kérelmek 2019. október 10-től 2020. május 15-ig nyújthatók be a megyei kormányhivataloknál.
Megkötötték az első szerződéseket a kisgyermekek bölcsődei elhelyezését megkönnyítő, uniós forrásból és magyar költségvetési pénzből együttesen finanszírozott támogatásra, és már az ezret is meghaladja a regisztrált érdeklődők száma - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
Leállította az Andrej Babis cseh kormányfő elleni büntetőeljárást a Gólyafészek nevű szabadidőközpont építésének ötvenmillió koronás európai uniós támogatása ügyében Jaroslav Saroch főügyész - jelentette a Deník N cseh hírportál hétfőn két jól értesült forrásra hivatkozva.
Mivel a 2014-2020-as ciklusra vállalt 20 ezer hektár új erdőtelepítésből eddig csak bő 6 ezer teljesült az elbírálásra váró pályázatokkal együtt, ezért a kormány az Európai Bizottsággal egyeztetve most az erdőtelepítéshez kapcsolódó támogatások igen jelentős emeléséről döntött - jelentette be ma Nagy István agrárminiszter egy budapesti sajtótájékoztatón.
Indoklás nélkül, több technikai jellegű módosítással együtt tették közzé a kormány hivatalos uniós pályázati oldalán azt a döntést, miszerint az eddigi 27,7-ről 13,73 milliárd forintra vágták vissza a budapesti ivóvíz ellátás fejlesztését célzó uniós pályázat keretösszegét.
A kormány várakozásainak megfelelően indult el július elsejével a családvédelmi akcióterv - mondta Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjúban.
A július 31-re ígért nyitáshoz képest legfeljebb két hetet csúszik a havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatási díjat ígérő uniós pályázat - derül ki a frissített szabályrendszerből, amely hivatalos uniós pályázati oldalon jelent meg.
Egy hét múlva nyílik meg az a havi 40 ezer forintos bölcsődei díjtámogatást nyújtó EU-s pályázat, amelyet tavaly ősszel már beharangoztunk és amelynek előzetes tájékoztatója különösebb hírverés nélkül bukkant fel a minap a Magyar Államkincstár oldalán. A kiírást az őszihez képest több ponton jócskán pályázóbaráttá tették, így például már az ország egész területén és 13 fővárosi kerületben is indulhatnak rajta a szülők, hogy a 3 év alatti gyermekeik családi, vagy munkahelyi bölcsődei elhelyezéséhez számla ellenében havonta adómentes díjtámogatást kapjanak. A fő kormányzati cél az, hogy amíg 2022-ig megépül sokezer új önkormányzati bölcsődei férőhely az országban, addig is kapjanak pénzt a szülők, hogy a kisgyermekük napközbeni elhelyezésével emelkedjen a munkaerőpiaci részvételük és ezáltal is enyhüljön a munkaerőhiány az országban.
Az Európai Bizottság ma új intézkedéscsomagot fogadott el annak érdekében, hogy a Törökországban élő menekültek és befogadó közösségek továbbra is támogatásban részesüljenek az Európai Unió részéről - derül ki a Bizottság közleményéből.
Elkészült a június 17-én délelőtt 10 órakor megnyíló 15 milliárd forintos keretösszegű céges napelemes pályázat kitöltőprogramja, azaz már el lehet kezdeni felvinni a támogatási kérelmek adatait a rendszerbe - derül ki a hivatalos pályázati oldalon megjelent rövid közleményben.
Összesen 167,5 milliárd forintot szán a kormány idén a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) erősítésére, ebből 90,84 milliárd forintot vissza nem térítendő és 76,7 milliárd forintot visszatérítendő formában - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) XXXVI. közgyűlésén, Budapesten.