FONTOS Ha Izrael nyerésre áll, miért is olyan fontos, hogy Amerika beszálljon a háborúba? Itt van a válasz

tőkeemelés

Óriási összeget pumpálnak a magyar Erste Bankba

A CIB 15 milliárd forintos tőkeemelése után az Erste Bank is bejelentette: jelentős tőkeemelést hajt végre nála osztrák anyabankja. A hitelintézet 95 milliárd forintos tőkejuttatást kap. Korábban (még az MNB szigorú képletének megjelenése előtt) azt jelezte a hitelintézet, hogy 93 milliárd forintba kerül neki a devizahiteles csomag, a tőkeemelés tehát ezzel lehet szoros összefüggésben.

Itt az első magyar banki tőkeemelés

A CIB anyabankja, az Intesa Sanpaolo több mint 15 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre magyar leányánál - derül ki a társaság közleményéből.

Megújul a Széchenyi Bank igazgatósága

A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. részvényesei, elfogadva a magánbefektető előterjesztését 9,562 milliárd forint tőkeemelésről döntöttek a bank közgyűlésén. Az igazgatóság közgyűlés által delegált tagjai pedig június 30-i hatállyal lemondanak igazgatósági tisztségükről.

Botrány és rendzavarás a nagybank közgyűlésén

Bekiabálásokkal és kemény kritikával illették a részvényesek a Deutsche Bank menedzsmentjét a társaság csütörtöki közgyűlésén. Az indulatokat a bank vasárnapi bejelentése váltotta ki, miszerint 8 milliárd eurós összegben tőkét emelnek júniusban - számolt be a Financial Times. Az elmúlt 5 évben 5 milliárd euróra rúgó, és azóta sem enyhülő peres költségek, bírságok is kiverték a biztosítékot egyes tulajdonosoknál. A hígító hatású tőkeemelés hírére nem estek a bank papírjai, most azonban igen: az árfolyam jelenleg 1,8%-os mínuszban tartózkodik.

Várva várt bejelentés: arabok segítik meg a Deutsche Bankot

8 milliárd eurós tőkeemelést tervez a Deutshe Bank, hogy kikerüljön Európa legrosszabb tőkehelyzettel rendelkező bankjai sorából. Az összeg 6,3 milliárd eurós, júniusra tervezett részvénykibocsátásból és a katari királyi család 1,75 milliárd eurójából állhat össze - írja a Financial Times. A tőkeemelés hígító hatásával szemben jó hír a részvényeseknek, hogy a bank megerősítette 2015+ névre hallgató stratégiai tervét. A hírekre összességében eddig 1,6%-ot gyengült a bank árfolyama.

Tőkeemeléssel menekül meg az Astra biztosító

Tőkeemelésről döntöttek a román Astra Asigurari biztosítótársaság részvényesei, miután a román hatóságok kötelezték őket erre - adta hírül szerdán a román Mediafax hírügynökség.

Kiszivárgott, mekkora lesz a Deutsche Bank tőkeemelése

Öt milliárd eurós részvénykibocsátására készül a Deutsche Bank - értesült a német Handelsblatt lap az ügyhöz közel álló forrástól. A részvénykibocsátásra idén nyáron, vagy legfeljebb a negyedik negyedévben kerülhet sor.

Kiderült, mennyire nagy a baj a világ legrégebbi bankjánál

A világ legrégebbi bankjának, a Monte Paschi di Sienának igazgatótanácsa elfogadta a tervet, amely szerint az eredeti 3 helyett 5 milliárd eurós tőkeemelést hajtanak végre - számolt be a Reuters. A részvényesek egy május 20-án tartandó rendkívüli közgyűlésen mondhatnak áment az előterjesztésre.

Félelmek a Deutsche Banknál, nyugtat a vezér

Valószínűleg nem lesz szükség tőkeemelésre a Deutsche Banknál - nyilatkozta a hétvégén Anshu Jain társvezérigazgató a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.

Nem hétköznapi tőkeemelés volt az MKB-nál

Több lépcsőben, kombinált eszközöket alkalmazva rendezte magyarországi leánybankja tőkehelyzetét a BayernLB - közölte az MKB a Portfolio.hu-val. Hogy ez a talányos megfogalmazás mit takar, egyelőre nem árulták el a banknál, annyit azonban igen, hogy a tőkemegfelelési mutató a lépéssorozattal meglehetősen magasra, 16 százalék fölé emelkedett.

250 millió forintos tőkeemelés a CIG EMABIT-nál

5 millió forint névértéken és 250 millió forintos kibocsátási értékben emel tőkét vagyonbiztosító leányvállalatában a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. - közölte a társaság.

55 millió eurót pumpált anyabankja a Raiffeisenbe

A Raiffeisen Bank International 55 millió euróval növelte magyar leánybankjának tőkéjét a tavalyi negyedik negyedévben - írja a Reuters. A bankcsoport a politikai és gazdasági kockázatokat és az árfolyamgát miatt adódó veszteségeket figyelembe véve hozta meg döntését.

80 milliárd forintos tőkeemelés az MKB-nál (2.)

Több mint 80 milliárd forintos zártkörű részvénykibocsátás keretében történő tőkeemelést jelentett be az MKB Bank - olvasható a pénzintézet közleményében.

Tőkét emelt az OTP az egyik leányában

Az OTP tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket arról, hogy a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága bejegyezte a Bank Center No. 1. Kft.-ben az OTP Bank Nyrt. által végrehajtandó, ázsióval történő tőkeemelést.

Szárnyal a Raiffeisen árfolyama a bejelentésre

3,8%-os pluszban a Raiffeisen árfolyama, miután a bank bejelentette: megkezdődött az új részvények kibocsátása. 97,47 millió új részvényt bocsátanak ki, az intézményi befektetők körében ma be is fejeződhet a könyvépítés, a meglévő részvényesek pedig január 24-e és február 7-e között jegyezhetnek a papírokból. Az akcióval megnyugtató módon rendeződhet a bank tőkehelyzete.

Így vásárol egy profi autógyártót magának

A Peugeot részvényei a nyitást követően 10 százalékos zuhanást szenvedtek el azt követően, hogy megerősítették, a cég tőkeemelést hajt végre a kínai Dongfeng autógyártó és a francia állam segítségével - írja a Reuters. A szegény embert az ág is húzza, tartja a mondás, igaz ez a franciákra is, ugyanis az esésben az is szerepet játszik, hogy a vállalat értékesítése közel 5 százalékkal esett 2013-ban. A kínaiak viszont könnyen lehet, hogy jó üzletet csinálnak, ugyanis az európai autópiac a fordulat jeleit mutatta már tavaly.

Elhalasztja a tőkeemelést a világ legrégebbi bankja

A Banca Monte dei Paschi di Siena, amelyet a világ legrégebben működő bankjaként tartanak számon, legalább májusig elhalasztja a korábban 2014 első negyedévére tervezett tőkeemelést - írja a Bloomberg.

Megerősítették: jön a tőkeemelés a világ legrégebbi bankjánál

A világ legrégebbiként számon tartott bankja megerősítette, hogy 3 milliárd eurós tőkeemelést hajt végre annak érdekében, hogy vissza tudja fizetni állami kölcsönét és elkerülje az államosítást - írja a Reuters. A hírre tovább esett a bank árfolyama.

Újabb nagy tőkeemelés a CIB Banknál

Négy hónap után ismét nagy összegű, 37,5 milliárd forintos tőkeemelést jelentettek be a CIB Banknál. Az első félévben 58 milliárdos veszteséget szenvedett el a társaság, és mivel a működési környezet azóta nem javult, a bejelentés várható volt.

Tőkeemelés és új felügyelőbizottsági elnök a CIG leánycégénél

A CIG Pannónia döntött leánycége, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító (EMABIT) Zrt. 200 millió forintos tőkeemeléséről, és Bayer Józsefet jelölte ki Járai Zsigmond távozásával a leánycég felügyelőbizottsága új elnökének.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.