tőkeemelés

Megjelentek a részletek az FHB közgyűléséről

Közzétették az FHB Jelzálogbank december 28-ára meghirdetett rendkívüli közgyűlésének előterjesztéseit. Eszerint felhatalmazzák a menedzsmentet, hogy a korábban lehetővé tett 25% helyett 67,5%-kal, de - névértéken - legfeljebb 4,45 milliárd forinttal megemelhesse a társaság alaptőkéjét 2 éven belül. A közgyűlés általi felhatalmazás megnyitná annak a lehetőségét, hogy a szeptember végi saját tőkéhez viszonyítva egy maximális 67,5%-os tőkebevonással tőkeemelést hajtson végre a bank.

Tőkét emel az FHB Jelzálogbank

Az FHB Jelzálogbank közölte, hogy társaság igazgatósága november 27-én meghozott határozatával döntött a társaság rendkívüli közgyűlésének összehívásáról december 28-ára, délelőtt 10 órára. A közgyűlés a társaság alaptőkéjének felemeléséről dönt.

Tessék, csak tessék: banki részvénykibocsátásoktól hangos Európa

A karácsonyi vásárlási láz közeledtével Európa bankjai részvény-kiárusítást tartanak. A holland ABN Amro, négy görög bank, a svájci Credit Suisse és a brit Standard Chartered is részvénykibocsátásos tőkeemelést hajt végre ezekben a hetekben - hívja fel a figyelmet a Financial Times.

Suttyomban 1400 milliárdos mentőcsomagot kaptak a magyar bankok

Általában nem verik nagydobra a magyar bankok, ha tőkeemelést hajtanak végre náluk. Jellemzően a súlyos veszteségeik miatt kieső tőkéjüket pótolják ugyanis ezzel a csőd elkerülése és a működés zavartalan folytatása érdekében. A pénzt szinte kivétel nélkül egy külföldi anyabank adja oda, ez az összeg 2009 óta már az 1400 milliárd forintot is meghaladta. Ezzel ellentétes folyamatként eközben azonban 5300 milliárd forintot ki is vontak a külföldiek a magyar bankokból. Persze nem a nem létező nyereségükből, hanem az időlegesen nekik adott "hiteleiket" vonták vissza. Az előbbit tőkeemeléseknek, az utóbbit pedig forráskivonásnak hívjuk. Kilenc érdekes ábra segítségével most röviden feloldjuk a kétféle folyamat között feszülő ellentmondást.

Friss részleteket árult el akciójáról a svájci nagybank

Elindítja múlt héten bejelentett tőkeemelését a zürichi központú Credit Suisse. A svájci nagybank most annyit közölt, hogy a részvénykibocsátások zártkörű, 1,32 milliárd frankos részét a pénteki 24,22 frankos záróárfolyam alatti, 22,75 frankos szinten hajtja végre.

Nagy átalakulás küszöbén az olasz bankrendszer

Összeolvadásokat és felvásárlásokat szeretne látni az olasz kormány az ország bankrendszerében. Ezt célozta már egy márciusban elfogadott törvény is, a nagy konszolidáció azonban mindezidáig elmaradt - írja a Reuters.

200 milliárdos lyuk az amerikai bankoknál

Az amerikai jegybank által hozott új szabályok értelmében a nyolc legnagyobb amerikai banknak 200 milliárd dollárnyi plusz tőkét kell képeznie egy újabb pénzügyi válság elkerülése érdekében. A tegnap bejelentett módosítások azokra a bankokra vonatkoznak, amelyek rendszerkockázati tényezők lehetnek, a legnagyobb tőkeemelés pedig a JP Morganre vár - írja a Financial Times.

Pénz után kajtat a világ legrégebbi bankja

Három milliárd eurós tőkeemelés végrehajtásáról döntött a Monte dei Paschi olasz bank hétfőn. Ezzel kevesebb mint egy év alatt már a második tőkeemelését hajtja végre a világ legidősebb bankja, egyrészt a múlt évi európai stressz teszten kimutatott tőkehiány miatt, másrészt pedig az állami mentőcsomag visszafizetése érdekében - írja a Reuters.

Megbírságolták, most tőkét kell emelnie a német nagybanknak

Kicsivel több mint egy hónapja jelentették be az amerikai hatóságok, hogy pénzmosás gyanúja és a szankciók megszegése miatt 1,45 milliárd dollárra büntetik a Commerzbankot. Éppen a hatalmas bírság miatt megrendülő pénzügyi és tőkepozíciója miatt döntött úgy a bank, hogy 1,4 milliárd eurónyi tőkeemelést hajt végre - írja a Financial Times.

Informatikai cégbe száll be az FHB

Informatikai cégben szerzett közvetlen részesedést az FHB Jelzálogbank - derül ki a társaság csütörtöki közleményéből.

Mégiscsak adófizetői milliárdokból tömhetik meg az MKB Bankot

Az állami tulajdonú bankok, köztük az MKB további tőkeinjekcióra szorulnak annak érdekében, hogy a reprivatizációhoz egészségessé tegyék őket - jelentette ki Matolcsy György a Reuters beszámolója szerint a European Economics and Financial Centre eseményén Londonban. A kijelentés azért érdekes, mert a szeptemberi adásvétel környékén még 300 milliárd forint körüli tőke volt a bankban, ami több mint duplája lehetett a szükségesnek. Matolcsy a kamatcsökkentés és a forintárfolyam témájában is beszélt Londonban, erről külön cikkünk:

Sberbank: szükség esetén biztosított a tőkeemelés

A Sberbank Magyarország levélben reagált a Portfolio-n megjelent értesülésre, miszerint az orosz szankciók miatt a hitelintézet tulajdonosa nem képes tőkét emelni a társaságnál. A bank szerint az állítás valótlan.

Magyar bankot vesz a Coop?

Az Oroszország elleni szankciók miatt nem tud tőkét emelni az orosz tulajdonos a veszteségesen működő Sberbank Magyarországnál - értesült a Portfolio, amit aztán a Sberbank meg is cáfolt . A helyzetet kihasználva tőkeemeléssel többen is tulajdont szeretnének szerezni a rossz hitelei és veszteségei miatt kis üzleti értéket képviselő bankban, amelybe könyv szerinti értéken beszállni pénzkidobás lenne. Információink szerint egy bankszektoron kívüli szereplő, a Coop érdekeltségébe tartozó Co-op Hitel Zrt. áll most ehhez a legközelebb.

Óriási fordulat a Raiffeisennél: itt a bejelentés, szárnyal az árfolyam

Brutális lökést adott ma reggel a Raiffeisen árfolyamának, hogy tegnap késő este a menedzsment közleményben is megerősítette: nem terveznek tőkeemelést. Sőt, Oroszország bőven nyereséges náluk, február 9-én pedig fontos intézkedéseket fognak bejelenteni. Jelenleg 14%-os pluszban jár az árfolyam a tegnapi történelmi mélypont után.

Újabb tőkeemelés a CIB-nél

A CIB Bank ma 38 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre, amelyre részben minden bizonnyal a devizahiteles elszámolás várható veszteségei miatt volt szükség.

Még mindig nem oldódott meg az Astra biztosító ügye

Három-négy külföldi befektető érdeklődik a felügyelet alatt lévő Astra román biztosítótársaság feltőkésítése iránt - jelentette ki kedden Misu Negritoiu, a román pénzügyi felügyelet elnöke.

Megvan, hogyan menekül meg a világ legrégebbi bankja

A világ legöregebb bankja, az olasz Monte dei Paschi di Siena hat befektetési bank segítségét kérte egy 2,5 milliárd eurós tőkeemelés végrehajtásához. Ha a piac nem jegyzi le a kibocsátandó részvényeket, akkor egyedi megállapodások mentén a Citigroup és a UBS veszi meg az értékpapírokat - írja a The Wall Street Journal. A pénzre az európai stressztesztek által kimutatott tőkehiány miatt van szükségük.

Gyűlnek az esőfelhők a legidősebb bank felett

A világ legidősebb bankja, az olasz Monte dei Paschi 2,1 milliárd eurós tőkeemelésre szorul, miután a bank megbukott az Európai Központi Bank (EKB) múlt heti stressztesztjén. Nem kedvez a helyzetnek, hogy a pénzintézet részvényei a stresszteszt eredményeit követően közel 40%-ot estek. Nem zárták ki a banknál az UBI Banca-val való összeolvadás lehetőségét sem - írja a Reuters.

14 milliárd forintot kap tulajdonosától a CIB Bank

13,65 milliárd forintos tőkeemelést kap tulajdonosától a CIB Bank - derül ki a bank közleményéből. Nem ez az első idei tőkeemelés a társaságnál, és talán nem is az utolsó.

Tőkét emeltek az FHB Bankban

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tőkét emelt a tegnapi nap folyamán a tulajdonában levő FHB Bank Zrt.-ben, az új részvények kibocsátását követően az alaptőke 5,228 milliárd forintról 8,681 milliárd forintra emelkedik - áll a BÉT honlapján megjelent közleményben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.