usa

Megszólalt a Fed korábbi elnöke - Félreértelmezi a jeleket a piac?

Nem ért egyet a Fed volt elnöke, Janet Yellen azzal az értelmezéssel, hogy az inverz amerikai hozamgörbe ezúttal is recessziót jelezne előre. Márpedig ma ez a fő sztori a részvénypiacokon, többek között emiatt kezdtek el menekülni a befektetők a részvényekből.

Nagyot esett az OTP

Az amerikai-kínai kereskedelmi háborúról érkező újabb hírek hatására szárnyaltak kedden az amerikai tőzsdék, mára azonban ismét elromlott a hangulat. Az sem segített, hogy inverzzé vált a brit és az amerikai hozamgörbe, amit általánosságban a recesszió előjeleként értelmeznek. A magyar piac sem kerülhette el az esést, az OTP volt a leggyengébb ma a blue chipek között.

Örömködtek a részvénypiacok, kilőtt az Apple

Örömködtek a részvénypiacok, kilőtt az Apple

Bizonyos termékköröket lehúznak a szeptember elsején 10%-ra emelendő kínai importvám listájáról, más termékeknél pedig december 15-ig elhalasztják a döntést - derült ki ma, ennek hatására máris nagyot ugrottak a keddi kereskedésben az amerikai részvénypiacok.

Végre kiderül, száguld-e még a magyar gazdaság

Végre kiderül, száguld-e még a magyar gazdaság

A hét legfontosabb adata egyértelműen a második negyedéves előzetes növekedési statisztika lesz, melyből kiderülhet, lassul-e már a magyar gazdaság, vagy továbbra is ellenállunk a nemzetközi környezetnek. Emellett egyszerre két hitelminősítő is közzéteheti Magyarországgal kapcsolatos véleményét várhatóan péntek este.

Akkora vihar készül, amibe beleremeghet a világgazdaság

"Ez lehet a kötvénypiac dotkom-pillanata" - a Bloomberg csütörtöki véleménycikkének címe kiválóan adja vissza, mi zajlik most a piacon. A hozamok szinte mindenhol új mélypontra estek vissza, a befektetők szinte megőrülnek a negatív hozamú állampapírokért is. Ez azonban két szempontból sem biztos, hogy jó hír: akkor szokott ilyen történni, ha közeleg a recesszió, ha pedig kipukkad a lufi és fordul a piac, akkor sokan megégethetik magukat.

Öngyilkos lett a börtönében Jeffrey Epstein amerikai milliárdos

Öngyilkosságot követett el manhattani börtöncellájában helyi idő szerint péntek éjjel Jeffrey Epstein, az emberkereskedelem és kiskorúak megrontásának vádjával előzetes letartóztatásban lévő amerikai milliárdos - jelentette az amerikai média szombaton.

Félelmetes szupertankok lepik majd el a harcmezőket - így néznek ki a jövő páncélosai

Félelmetes szupertankok lepik majd el a harcmezőket - így néznek ki a jövő páncélosai

Képzelj el egy tankot, melyet 3-5 fős személyzet helyett csak egy ember irányít több kilométerre a harcmezőtől, védett helyen és bármikor át tudja adni a vezérlést egy fejlett mesterséges intelligenciának is, amely automatikusan beazonosítja, és egy gombnyomással megsemmisíti a célpontot. Nagyjából így néz majd ki a jövő páncélozott harcjárműve, amely a következő évtizedben már tömegével jelenhet meg a harcmezőkön. Az újfajta páncélosok ráadásul többnyire kisebbek és mozgékonyabban is lesznek elődjeiknél, nem is beszélve arról, hogy a legtöbb nagyhatalom általános harckocsik helyett inkább szállító harcjárművek fejlesztésére feküdt rá. Megnéztünk öt következő generációs páncélozott harcjármű-projektet a nagyvilágból.

Egyre nő az amerikai recesszió esélye

Egyre nő az amerikai recesszió esélye

A Kínával folytatott kereskedelmi háború növelte az amerikai gazdasággal kapcsolatos aggodalmakat, ezért a Reuters által megkérdezett elemzők úgy vélik, hogy a Fed szeptemberben, illetve az év során még egyszer kamatot fog csökkenteni. Ám egyre többen gondolják úgy, hogy még a jegybanki lazítás sem segít eleget: a felmérés szerint ugyanis 45% az esélye annak, hogy a következő két évben az Egyesült Államok recesszióba süllyed. A július pollban még csak 35% volt ez az esély, vagyis érezhetően erősödik a recessziós félelem.

Amerika kezet nyújt a Brexit-mocsárba süllyedt briteknek

Washington szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik Londonnal a Brexit után - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán, miután megbeszélést folytatott az új brit kormány külügyminiszterével, Dominic Raabbal Washingtonban.

Kína már egy válságba is belemenne, csak, hogy megbuktassa Trumpot?

Kína már egy válságba is belemenne, csak, hogy megbuktassa Trumpot?

Egyre erősebbek azok a vélemények, melyek szerint a kínai vezetés akár egy komolyabb gazdasági visszaesést is elfogadna, hogy azzal megelőzze Donald Trump újraválasztását - véli a Nomura elemzője. Az ázsiai ország célja, hogy egy demokrata elnökkel könnyebben meg tudjon majd állapodni a kereskedelmi kérdésekről.

További jüangyengülést kaphat a nyakába Trump

A hét elején felbolydultak a piacok, amikor Kína a lélektani 7-es szint fölé engedte gyengülni a jüant a dollárral szemben. Az elemzők szerint azonban ez csak a kezdet, még gyengébb árfolyamot láthatunk, ha Donald Trump komolyabb vámokat vet ki.

Kína ellenlépéseket tesz, ha Trump rakétákat telepít Ázsiában

Kína ellenlépéseket tesz, ha Trump rakétákat telepít Ázsiában

Kína ellenlépéseket fog tenni abban az esetben, ha az Egyesült Államok közepes hatótávolságú rakétákat telepít Ázsiában - jelentette ki Fu Cung, a kínai külügyminisztérium fegyverfelügyeleti osztályának vezetője kedden egy pekingi sajtótájékoztatón.

Az év legrosszabb napja az amerikai tőzsdéken

Az év legrosszabb napja az amerikai tőzsdéken

Az USA és Kína közötti kereskedelempolitikai adok-kapok hatására a válságot idéző hangulat lett úrrá az amerikai tőzsdéken a hét első kereskedési napján. 2019 eddigi legrosszabb napját produkálták a vezető részvényindexek, miközben a kötvénypiac, az arany és a svájci frank viszont remekelt.

Itt a kínai válaszcsapás Trump bejelentésére

Itt a kínai válaszcsapás Trump bejelentésére

Kína leállította az amerikai agrártermékek importját annak nyomán, hogy Donald Trump amerikai elnök a múlt héten váratlanul újabb kínai termékekre rendelte el pótvámok kivetését.

Kína új frontot nyitott a kereskedelmi háborúban

Egy veszélyes, új front nyílik meg az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háborúban az elemzők szerint azt követően, hogy Kína a devizájának leértékeléséről döntött, amelynek hatására a jüan a világgazdasági válság óta nem látott szintre esett.

Estek az amerikai részvényindexek

Csakúgy, mint Európában, rossz volt a hangulat az amerikai tőzsdéken is a hét utolsó kereskedési napján.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.