Csaknem két hétig tartó pusztítás után pénteken csillapodtak a görögországi erdőtüzek, a tűzoltók ugyanakkor még próbálják megfékezni az újra felcsapó lángokat az ország középső részén, ahol az előző nap egy lőszerraktárban történt robbanás elől menekültek az emberek.
A nagy hazai kiskereskedelmi láncokhoz hasonlóan a Tescónak is nehéz éve volt tavaly, forgalmának növekedése meg sem közelítette az élelmiszerinfláció szintjét, de az átlagos fogyasztói árindextől is elmaradt. A veszteségtől csak egy egyszeri tétel mentette meg – derült ki a friss pénzügyi jelentéséből, amelyet most pénteken tettek közzé, tekintve, hogy a vállalat pénzügyi éve március 1-én kezdődik.
Akár négy évig is eltarthat az amerikai bankóriásoknak, hogy elegendő nyereséget tegyenek félre az új tőkeszabályoknak való megfelelés érdekében – írja a Morgan Stanley jelentése alapján a Reuters.
Egy hónapja nem mutatkozott a nyilvánosság előtt Csin Kang kínai külügyminiszter, ami találgatások sorát indította el nemzetközi diplomáciai körökben. Ezeknek tett a végére most pontot Peking, leváltotta a külügyminisztert - írja a South China Morning Post.
Németország és Franciaország gazdasági helyzete jelentősen romlott a friss BMI-k szerint, az indexek közül több alindex a koronaválság mélypontja óta nem látott szintekre esett. Ez azt jelenti, hogy az európai gazdaság még nyáron is recesszióban lehet, a külső környezet romlása és az EKB kamatemelései már éreztethetik a hatásukat.
Múlt héten mondta fel Oroszország a fekete-tengeri gabonaalkut, ami eddig garantálta az ukrán gabonaszállítmányok biztonságát, míg az orosz mezőgazdasági termékek számára nyugati mentességet adott a szankciók alól. Vlagyimir Putyin orosz elnök most elmondta, hogy "már nem volt értelme az alkunak", de Moszkva kész pótolni a gabonamennyiséget - írja a Reuters.
Joe Biden amerikai elnök utasította tanácsadói csoportját, hogy vizsgáljon meg minden jogi és politikai alternatívát egy újabb adósságkorlátozással kapcsolatos patthelyzet elkerülése érdekében - derül ki a Fehér Ház közleményéből.
Azzal vádolta meg az ukrán kormány Oroszországot, hogy szándékosan élelmezéssel kapcsolatos létesítményeket bombáztak le tegnap Odesszában, azzal a céllal, hogy nemzetközi szinten destabilizáló élelmezési válságot idézzenek elő.
Várhatóan a jövő év végéig elhalaszthatják az amerikai bankok az üzletkötéseiket, mivel a szabályozók még nem tisztázták a pénzintézetek tőkéjére vonatkozó új követelményeket.
Csehországban az első fél évben 738 454 személygépkocsit gyártottak, 21,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte hétfőn a cseh autóipari szövetség.
A Bank of England (BoE) bejelentette, hogy mind a nyolc nagy brit hitelintézet megfelelt az éves stresszteszten, ami bizonyítja, hogy stresszes környezetben is képesek ellenállni a kamatemelkedésnek.
Azerbajdzsán kedden az Örmény Vöröskereszttel szemben felhozott csempészési vádak miatt lezárta a Lacini-folyosót, amely Hegyi-Karabah, az Azerbajdzsántól egyoldalúan elszakadt örmény többségű enklávé egyetlen közvetlen szárazföldi összeköttetése Örményországgal.
Recep Tayyip Erdoğan török elnök ma felvetette, hogy országa akkor hagyná jóvá a svéd NATO-csatlakozási kérelmet, ha cserébe beléphetne az Európai Unióba. A török uniós csatlakozás folyamata elég régre tekint vissza. Törökország 1999 decemberében kapott uniós tagjelölti státuszt és 2005-ben meg is kezdte a csatlakozási tárgyalásokat, azonban a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok terén tapasztalható folyamatos visszalépés miatt 2018 júniusa óta megrekedtek a tárgyalások. A fentiek tükrében azt is érdemes megvizsgálni, hogy milyen akadályai és előnyei lennének Ankara uniós csatlakozásának, és azt is megnézni, hogy miről is szólhat igazából a mostani kijelentés.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma hétfőn is kiadta szokásos, napi jelentését az orosz-ukrán háborúról. A jelentés az orosz egészségügyi nehézségekről számolt be.
Legkevesebb 22 szudáni civil meghalt, sok megsebesült szombaton a szudáni főváros, Kartúm közelében végrehajtott légicsapásokban - közölte a helyi egészségügyi minisztérium. A tájékoztatás szerint az ország legnagyobb városában, Omdurmánban történt a támadás.
Ukrajnában a lakosság közel egynegyede szegénységben él, ami a legsúlyosabb gazdasági nehézséget jelenti az ország számára a függetlenség elnyerése óta. A lakosság mintegy ötöde humanitárius segélyre szorul, és a háztartások 44%-a pénzhiány miatt küzd az alapvető szükségletek kielégítésével. Emellett a lakosság egyharmada, azaz 2,4 millió ember veszítette el a munkáját. A helyzet tovább romlik, a szegénység több ember halálát okozhatja majd, mint a fegyverek - derül ki a WSJ cikkéből.
Több mint egy évtizede nem mért ütemben csökkennek a brit lakóingatlanárak a pénteken ismertetett legfrissebb adatok szerint, folyamat elsődleges oka a jelzáloghitelek kamatainak jelentős emelkedése.
Európa a várakozásokhoz képest nagyon enyhe hatásokkal vészelte át a koronaválságot és az energiaválságot is (bár utóbbi hatásai még nem érződnek teljes egészében), sőt, az elmúlt három év alatt a kontinens gazdasága növekedni is tudott. Az egyik országcsoport viszont látványosan jól teljesített gazdaságilag a válságok alatt. Dánia, Norvégia és Svédország az EU átlaga felett nőtt, miközben fejlettségben az elsők között vannak. Sőt, bármilyen hihetetlen, ezek az országok a válságos három évben átlagosan gyorsabban nőttek, mint a válságok előtt. A siker okai nagyrészt ismertek: az adottságokon túl a helyes szakpolitikai döntések is kellettek ahhoz, hogy az északi országok ennyire válságállónak bizonyuljanak.