árbevétel

Komoly ambíciók a Glosternél, akár duplájára is nőhet az árbevétel 2022 végéig

Komoly ambíciók a Glosternél, akár duplájára is nőhet az árbevétel 2022 végéig

Tavaly lépett a Budapesti Értéktőzsde közepes méretű vállalatok növekedési terveit támogató Xtend piacára a Gloster Infokommunikációs Nyrt. A tőzsdei jelenlét komoly lépés volt a cég életében, a vállalat jelentős fejlesztési és akvizíciós időszak előtt áll Szekeres Viktor, az igazgatóság elnökének elmondása szerint. Ami az előttünk álló évek stratégiáját és vállalati jövőképét illeti, a Gloster a BÉT oldalán osztotta meg befektetői prezentációját a témában.

Új piacokra fókuszál az InterTicket: de mikor lesznek ismét koncertek Magyarországon?

Új piacokra fókuszál az InterTicket: de mikor lesznek ismét koncertek Magyarországon?

A COVID-19 járvány okozta válság érzékenyen érintette az ország legnagyobb rendezvény-kezelő és jegyértékesítő cégét, az InterTicket Kft.-t, mégis, sok szempontból sikeres évet zárt a magyar vállalat. A kényszerhelyzet felpörgette a fejlesztéseket, és noha eddig is több lábon állt a cég, tavaly még inkább az új, felhő alapú platformon működő Smart City rendszer és az egyre inkább fókuszba kerülő Blockchain-technológiák fejlesztése felé fordultak. A vállalat átmeneti, nehezebb likviditási helyzetből való kilábalására a megoldást a Hiventures kockázati tőkealap-kezelő KKV Mentőterméke jelentette.

Videó: így készül a csúcsminőségű marhahús a Balaton déli partján

Videó: így készül a csúcsminőségű marhahús a Balaton déli partján

A Hubertus Agráripari Bt. eredetileg növénytermesztéssel foglalkozott, ezt a tevékenységet egészítették ki állattenyésztéssel. Ma a „termőföldtől az asztalig” koncepcióban működnek a Balaton délnyugati régiójában.

Kisvállalkozásokból is lehet sikeres céget építeni Magyarországon. Sok olyan vállalat van, amely egy műhelyből, egy garázsból, vagy egy kisüzemből indult, de mára már tőkeerős, piacán meghatározó, akár nemzetközi szinten is sikereket elérő céggé vált: nevezhetjük őket akár példaképeknek is. Közöttük bőven találunk olyanokat, amelyek nem feltétlenül vannak a gazdasági sajtó fókuszában, nem szólnak róluk a hírek minden nap, de mégis kiemelkedő teljesítményt nyújtanak nap, mint nap. A cikksorozat támogatója a Budapest Bank.

Sok cégnek nem elég a Zoom, ha videómítingre kerül a sor

Sok cégnek nem elég a Zoom, ha videómítingre kerül a sor

A home office, a vállalati rendszerek új igényekre szabása és a koronavírus miatti változások helyzetbe hozták a digitalizációs forradalom miatt egyébként is jó pozícióban lévő IT-cégeket. A Portfolio az egyre nagyobb szereplőnek számító, a Budapesti Értéktőzsdén is jelen lévő OTT-ONE elnök-vezérigazgatóját, Májer Bálintot kérdezte az online videóplatformok és az adatbiztonság területén folytatott fejlesztésekről, a társaság tőkepiaci jelenlétéről, illetve az egészségügyi beszállításokkal kapcsolatos tervekről.

Elárulták a magyar tőzsdei cégek, milyen lépésekre készülnek a koronavírus árnyékában

Elárulták a magyar tőzsdei cégek, milyen lépésekre készülnek a koronavírus árnyékában

A Portfolio Private Investor Day rendezvényének első szekciójában a magyar tőzsdei cégek árulták el, milyen kihívásokkal néznek szembe a mostani piacon, mik a fejlesztési tervek, irányok és miért lehet jó döntés magánbefektetőként beszállni egy-egy magyar sztoriba.  Az Alteo továbbra is kitart eddigi stratégiája mellett, az AutoWallis jobb értékesítési számokkal kalkulál az év második felében, az Opus Global a szervezeti-működési szinergiák kiaknázására koncentrál, az OTP pedig nem zárkózik el a további bankvásárlástól.

Ilyen a legnagyobb építőipari cégek jövedelmezősége Magyarországon

Ilyen a legnagyobb építőipari cégek jövedelmezősége Magyarországon

Átfogó listát tett közzé a Válasz Online a legnagyobb árbevételű hazai építőipari cégekről. Bár a koronavírus-járvány miatt a május végi mérlegleadási határidőket szeptemberre halasztották, a legnagyobb építőipari cégek többsége már elkésztette tavalyi bevallását. Íme a lista, az elmúlt 5 év átlagos profitrátája alapján.

Rekord nyereséget ért el a Wizz Air

Rekordszintű, 21,4 millió eurós adózott nyereséget könyvelt el a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság a december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévben.

Sokkal gyorsabban nőnek a cégek, ha K+F-támogatást kapnak

Sokkal gyorsabban nőnek a cégek, ha K+F-támogatást kapnak

A kutatás-fejlesztési célú támogatásban részesülő magyarországi cégek jelentősen nagyobb árbevétel- és EBITDA növekedést értek el a támogatást követő 5 évben, mint azok a cégek amelyek más típusú uniós, vagy magyar támogatáshoz jutottak, vagy egyáltalán nem kaptak támogatást – derült ki abból a nagy mintás magyar vállalati kutatásból, amelyet Via Credit  végzett el a 10 és 100 millió forint közötti támogatási tartományban.

Kilőtt a Facebook a jó eredményekre

A zárás utáni kereskedésben 4%-kal emelkedett a Facebook árfolyama miután a közösségi oldal a várakozásnál jobb harmadik negyedéves számokat tett közzé.

Több tucat magyar multi jöhet létre az új EU-pályázatok segítségével

A minap társadalmi egyeztetésre kitett két EU-s pályázat nyomán 2-4 éven belül várhatóan 30-40 új magyar multinacionális cég jöhet létre, azaz olyannyira megerősödhet, hogy már nem kell nyugat-európai cégek alá betagozódnia, hanem a nemzetközi piacokon terjeszkedve saját maga is multinacionális termelővé szolgáltatóvá válik - vázolta a Világgazdaságnak a kilátásokat Essősy Zsombor.

Rekord árbevételt ért el és többszörözte profitját az MVM

Rekord magasságba emelkedett az MVM-csoport árbevétele 2018-ban, és a társaság több mint megötszörözte nyereségét az előző évhez képest. Az eredmények után a társaságban 100 százalékos tulajdonos állam a megelőző három évitől elmaradó, 7,2 milliárd forintos osztaléktömeget vesz ki.

Rekord után részvénykibocsátásra készül az OTT-One

Eddigi legjobb eredményét érte el az OTT-One 2018-ban, árbevétele 1,7 milliárd forintra nőtt, adózott vállalkozási eredménye pedig elérte a 215,5 millió forintot - közölte a cég. Az OTT-One éves rendes közgyűlése kiemelt részvényesi érdeklődés mellett zajlott le, ahol elfogadták többek között a 2018-as üzleti évre vonatkozó jelentést, illetve döntöttek arról, hogy a vállalat bevételeit a növekedésére kívánják fordítani, így az idei évben nem fizet osztalékot a társaság. A közgyűlésen a menedzsment felvázolt egy a közeljövőben tervezett lehetséges tőkepiaci tranzakciót is, amely során a társaság akár közel 1 milliárd forint tőkét is bevonna.

Majdnem duplázta bevételeit az Appeninn

4,9-ről 7 millió euróra, azaz több mint 2,2 milliárd forintra nőttek az Appeninn Nyrt. ingatlan-bérbeadásból származó bevételei tavaly. A társaság kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye - EBITDA-ja - a ma közzétett éves beszámoló szerint meghaladta a 19 millió eurót (több mint 6 milliárd forint) - írja a társaság friss közleményében.

Feleződhet idén a Videoton árbevétel-növekedése

A korábbi évekhez képest felére csökkenhet idén a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, a Videoton árbevétel-növekedése, ami azt jelenti, hogy az elmúlt 6-7 évben rendre tíz százalék körüli növekedés után idén 5 százalék bővülés látszik reálisnak - mondta a cégcsoport társ-vezérigazgatója az MTI-nek.

Kiderült, melyik cégek igazán sikeresek 100 millió alatti K+F támogatással

Kiderült, melyik cégek igazán sikeresek 100 millió alatti K+F támogatással

A 10 és 100 millió forint közötti kutatás-fejlesztési támogatást elnyerő cégek csupán 38 százaléka tudta a nyerés utáni öt évben a támogatás minimum kétszeresével növelni az összesített EBITDA értékét - derült ki a Via Credit felméréséből. Ez azt is kihozta, hogy a közép-és nagyvállalati szektor cégei átlagon felül teljesítettek, míg a mikro- és kisvállalkozások harmadánál volt erre példa. Emiatt a felmérést készítő cég ügyvezetője úgy látja: az eredmények javulnának, ha a támogatás mértéke összhangban lenne az adott vállalkozás saját tőkéjével és dolgozói létszámával.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.