éhezés

Bill Gates figyelmeztet: súlyos hatásai lehetnek az ukrajnai háborúnak

Bill Gates figyelmeztet: súlyos hatásai lehetnek az ukrajnai háborúnak

A Bill és Melinda Gates Alapítvány csütörtökön közölte, hogy a következő négy évben 7 milliárd dollárt ajánl fel Afrikának, miután Bill Gates arra figyelmeztetett, hogy az ukrán válság miatt csökken a kontinensre érkező segélyek összege – számol be a hírről a Reuters.

Drámai jóslatot mondott, lépéseket sürget az ENSZ-vezető

Drámai jóslatot mondott, lépéseket sürget az ENSZ-vezető

Sürgős lépéseket sürgetett helyi idő szerint csütörtökön New Yorkban David Beasley, az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) vezetője, aki szerint éhínség kopogtat a világ ajtaján, amely "tökéletes viharral tetézett tökéletes viharral néz szembe".

Megszólalt az IMF a globális recesszióról

Megszólalt az IMF a globális recesszióról

A világgazdasági kilátásokat továbbra is a lefelé mutató kockázatok uralják, egyes országok várhatóan 2023-ban recesszióba süllyednek, de azt még túl korai lenne megmondani, hogy lesz-e széles körű globális recesszió – írja a Reuters az IMF sajtótájékoztatójára hivatkozva.

Élelmiszer-katasztrófa: aggasztóan nő az éhezők száma a világon

Élelmiszer-katasztrófa: aggasztóan nő az éhezők száma a világon

Rendkívüli aggodalmának adott hangot a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) az éhező emberek világszerte növekvő száma miatt; csak Afrikában 346 millió embernek nincs elegendő élelme, ami a kontinens lakosságának mintegy negyedét jelenti - figyelmeztetett kedden Genfben Robert Mardini, az ICRC főigazgatója.

Nagyot ugrott az éhezők száma a világban, és erre most még egy jó nagy lapáttal rátesz a háború

Nagyot ugrott az éhezők száma a világban, és erre most még egy jó nagy lapáttal rátesz a háború

Az éhezők száma tavaly 25 százalékkal nőtt, és a helyzet egyre rosszabbra fordul, miután az ukrajnai háború miatt az élelmiszerárak egyre magasabra emelkednek. Az olyan országokban, mint Etiópia és Afganisztán, a konfliktusok még inkább súlyosbítják a válságot, ráadásul a Covid-19 világjárvány okozta gazdasági sokk csaknem két tucat országban csökkentette az élelmiszerekhez való hozzáférést - közölte az Élelmiszer-válságok Elleni Globális Hálózat. A szélsőséges időjárás, mint például a súlyos aszály Madagaszkáron, szintén súlyosbítja a problémát.

UNICEF: tragédiát okozhatnak az elszálló élelmiszerárak

UNICEF: tragédiát okozhatnak az elszálló élelmiszerárak

Az  ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szakértői szerint az ukrajnai háború miatt tovább emelkedhetnek az élelmiszerárak a helyi konfliktusok, gazdasági válság és éhínség sújtotta közel-keleti, illetve észak-afrikai térségekben, így gyerekek millióit is fenyegeti az éhezés.

Itt az idő, hogy segítsünk: a lehető legnagyobb társadalmi haszonnal kell adakoznunk

Itt az idő, hogy segítsünk: a lehető legnagyobb társadalmi haszonnal kell adakoznunk

Karácsony az az időszak, amikor sokan nemcsak a szeretteikkel való ünneplésre összpontosítanak, hanem egyben arra is, hogy visszaadjanak valamit a közösségüknek, a társadalomnak. Az adakozás eszméje a karácsony szellemiségének lényege. A jótékonysági szervezetek arra törekszenek, hogy kihasználják ezt az ünnepi adakozási hangulatot olyan lehetőségek kihangsúlyozásával, amelyekkel a rászorulóknak segíthetünk. Ez egy nagyszerű időszak arra, hogy olyan dolgokra fókuszáljunk, amivel jót tehetünk a világban. Egyben arra is kiváló időszak a mostani, hogy jobban átgondoljuk, mivel tudunk a legtöbb jót tenni nemcsak helyi, hanem globális szinten.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.