Donald Trump csütörtökön elnöki rendeletben szólított fel az amerikai közszolgálati médiumok, a PBS és az NPR szövetségi támogatásának leállítására, elfogultsággal vádolva a szervezeteket - tudósított a BBC.
Egy moszkvai bíróság egyenként 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte kedden a Reuters és az Associated Press hírügynökség, valamint a Sota Vision YouTube-csatorna újságíróit azzal a váddal, hogy együttműködtek a néhai Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által elindított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvánnyal (FBK).
Donald Trump amerikai elnök utasítására több mint 1300 alkalmazottat helyeztek fizetett szabadságra a Voice of America (Amerika Hangja) nevű médiaügynökségnél, továbbá a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió finanszírozását is megszüntették, amely 2020-ban tért vissza Magyarországra - írja a Reuters.
Elhunyt Lambert Gábor közgazdász, újságíró, aki 2017 óta töltötte be a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kommunikációs vezetői posztját - tájékoztatta a szervezet hétfőn az MTI-t.
Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója hétfőn elmondta, amerikai tisztviselők szíriai emberek segítségével próbálnak rábukkanni a 12 éve Szíriában eltűnt újságíróra, Austin Tice-ra – írja a Sky News.
Nagy port kavart a napokban, hogy egy lengyel rádióállomás először elbocsátotta újságíróit, majd ezen a héten mesterséges intelligenciával generált "műsorvezetőkkel" indította újra műsorát – számol be a hírről a CNN.
Egy orosz bíróság pénteken kémkedés vádjával 16 év börtönbüntetésre ítélte Evan Gershkovich amerikai riportert, aki a Wall Street Journal munkatársa. Az ítéletet munkaadója "szégyenletes szemfényvesztésnek" nevezte. A Reuters a tudósításában számos részlet bemutatásával azt érzékelteti, hogy Gershkovich ma sebtében meghozott bírósági ítélete akár egy közelgő amerikai-orosz fogvatartotti cserének is az előkészítése lehet.
Telefonon beszélt Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter Andrej Belouszov orosz védelmi miniszterrel. A két vezető az orosz-amerikai kommunikációs vonalak fenntartásáról egyeztetett.
Váratlan esemény zavarta meg a Fehér Ház szokásos sajtótájékoztatóját, amikor egy személy rosszul lett a teremben. Karine Jean-Pierre sajtótitkár éppen egy riporter kérdésére válaszolt, amikor hirtelen megszakította mondandóját és lesietett a pódiumról, hogy segítséget nyújtson.
Ismét engedélyezték a sajtó és a média képviselőinek a belépést az ukrán parlamentbe, a hadiállapot idejére szóló akkreditációjukról szóló rendeletet Ruszlan Sztefancsuk házelnök írta alá - tették közzé szerdán a parlament honlapján.
Irán nem küldött figyelmeztetést az Egyesült Államoknak az Izrael elleni katonai akció időkeretéről vagy lehetséges célpontjairól - közölte a Fehér Ház hétfőn.
Több, megbízható ukrán forrás is jelentős orosz előretörésről számol be Avgyijivka térségében, egyesek állítása szerint a város védelme válságosra fordult, napokon belül eldőlhet a csata.
Szlovákia már nem küld újabb fegyvereket Ukrajnának, de minden más eszközzel továbbra is támogatni fogja az orosz agresszió ellen védekező ukránokat - jelentette ki Peter Pellegrini, a szlovák parlament elnöke csütörtökön Prágában sajtótájékoztatón.
A Fehér Ház kedden fokozta a nyomást a vállalatokon, amelyek nem csökkentették a kiskereskedelmi áraikat, annak ellenére, hogy a gyártási költségek stabilizálódtak és az inflációs ráta lehűlt – írja a CNBC.
Csehországban szeptemberben 3,6 százalékos volt a munkanélküliség, az augusztusi értékhez képest nem változott - jelentette a cseh munkaügyi hivatal hétfőn Prágában.
Úgy néz ki, sikerült beleszaladnia egy újabb komoly botrányba Sarah Ashton-Cirillónak, az ukrán területvédelmi erők amerikai származású szóvivőjének. Pár hete kirúgták a TDF parancsnokai, amiért orosz újságírók meggyilkolásával fenyegetőzött, nemrég pedig orosz „telefonbetyárok” találták be, akiknek csúnya dolgokat mondott azokról az amerikai harcosokról, akik Ukrajna oldalán harcolnak.
Látványosan magasabb a halálozási kockázat.
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli háború legfontosabb híreivel.
Ezt nem Teherán, hanem Izrael állítja.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
A jobb energiahatékonyságú ingatlanok többet érnek a lakáspiacon.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!