Az orthodox unorthodox félsikere

Az unortodoxia első számú fegyvere az egykulcsos adó volt. Ez a jól ismert Laffer hatásra épít, amelyet már a nyolcvanas évek Amerikájában kidolgoztak, és a standard jobboldali gazdaságfilozófia része. Az élet, illetve empirikus elemzések sora aztán bebizonyította, hogy nem nagyon működik. Az egykulcsos adót pedig előttünk egy sor országban vezették be, majd vonták vissza. Magyarországon először az adót most támadó Bajnai Gordon kormánya iktatta törvénybe, de bevezetésére már nem jutott mandátuma. Sikerre csak ott vezetett, ahol az adóbeszedés hatékonysága előtte katasztrofális volt, és ez az egyszerű adóforma ezen javított (Bulgária, Oroszország). Magyarországon az alacsony és közepes jövedelműeknél enyhén negatív vagy semleges volt a hatása, a legfelsőbb három jövedelmi tizednek viszont emelte a keresetét. A középosztály munkakedvét nem nagyon növelhette, a gazdagabbak csak mérsékelten érezték meg, viszont a költségvetésben hatalmas finanszírozási szükségletet teremtett. A munka becsületét tehát aligha állíthatta vissza. Talán érdemi nyertesnek csak a többgyerekeseket tekinthetjük.

Matolcsy egyik kiemelkedő eredménye a relatív költségvetési stabilitás megteremtése a fiskális alkoholizmus évtizede után. (A GDP-arányos strukturális egyenleg így alakult: 2010: -3,3; 2011: -4,1; 2012: -0,9; 2013: -1,1.) Ez oly annyira orthodox megközelítés, hogy az Európai Bizottság a túlzott deficit eljárás megszüntetésével jutalmazta és az IMF is dicsérte. Orthodox kiadáscsökkentések sora kellett hozzá.
A restriktív foglalkoztatáspolitika szintén a nyugati jobboldal standard, egyenesen orthodox gazdaságfilozófiájára alapoz: aki nem dolgozik, attól el kell venni a károsan magas munkanélküli és egyéb szociális támogatást, és a munkapiacra kell szorítani. Függetlenül attól, hogy foglalkoztatható-e képzettsége alapján, vagy hogy van-e álláskínálat. A közmunka szintén közismert munkahely teremtési forma, a New Deal-t például mindenki ismeri. Az más kérdés, hogy azóta már a sikeres országokban csak olyan közmunkát finanszíroznak, amelynek van fenntartható kivezetése a munkapiacra, és amely érdemi megélhetést ad.

"Elmúlt4év" A Portfolio.hu az "Elmúlt4év" sorozatának keretében üzletembereket, egyetemi oktatókat, piaci elemzőket, gazdasági szereplőket kért fel, hogy mondják el, milyennek látták a mögöttünk hagyott kormányzati ciklus négy évét, illetve értékeljék a kilátásainkat. Mindezt műfaji megkötöttség és szorosabb témamegjelölés nélkül. Az írások ezen az oldalon olvashatók.

A Növekedési Hitelprogramhoz hasonló kedvezményes kamatpolitikát a francia, a görög, a spanyol és számos más jegybank sikerrel folytatott a neoliberalizmus hetvenes évektől kezdődő egyeduralmát megelőzően. A hírek szerint a jelenlegi magyar programot pedig egy hasonló brit kezdeményezés inspirálta. Az első fázisa még akkor is siker, ha inkább a meglévő hitelállomány alacsonyabb kamatozásúra cseréléséről szól, mint új hitelekről. Ez a magyar vállalati szektor számára létfontosságú. Aki a programot kritizálja, tegyen alternatív javaslatot a hazai vállalati kamatok leszorítására. A magas államadósság miatt ugyanis a közepes, illetve potenciálisan magas állampapír hozamok olyan benchmarkot képeznek a bankoknak, hogy a vállalati saját kockázattal, a banki költséggel és profittal együtt piaci alapon a vállalati kamatszint nem leszorítható oda, ahol a hazai szektor már versenyképes lehet eurozónás társaival. Alternatíva még a forint fixálása lehetne az euróhoz, ez azonban a várható EKB ellenkezés mellett költséges lenne. Amennyiben a Növekedési Hitelprogram második fázisa bebizonyítaná, hogy nincs megfelelő mennyiségű, új hitel felvételére képes magyar kkv, az tragédia lenne. Kiderülne ugyanis, hogy szerkezeti válságban van a magyar gazdaság. Ez azonban nem Matolcsy tragédiája, hanem a rendszerváltásé.

A magánnyugdíj-pénztárak állami rendszerbe történő átvezetése prudens lépés volt, tekintve azok gazdálkodását, illetve az állam folyamatos kipótlási kényszerét. Orthodox, prudens politika egy gazdasági miniszter részéről. A folyamat stílusa unorthodox volt, ez azonban jogi vagy kommunikációs, és nem pedig gazdaságpolitikai kérdés. A nyugdíjrendszer jövőjével kapcsolatos sajnálatos bizonytalanság szintén nem unorthodoxia, hanem szimpla kiszámíthatatlanság.

Végezetül a különadók kérdése. Ez talán a leginkább unorthodoxnak tekinthető elem. A különadókat először Gyurcsány Ferenc kormánya vezette be. Matolcsy György valóban sokszorosára emelte azok mértékét, azonban Magyarország ezt megelőzően aluladóztatta a tőkét a munkához képest. Az adórendszer semlegességének szükségessége az uniós jog értelmetlen eleme: semmi nem indokolja, hogy az elképesztően jövedelmező gyémántbányászatot ugyanúgy adóztassuk, mint a minimális margóval dolgozó sarki közérteket. Nem meglepő, hogy a szektorsemlegesség adópolitikai alapelve Európa szerte gyengül. Különösen indokolt ez az elmozdulás egy olyan országban, ahol pár éve még az ÁSZ jelentése szerint több támogatást adott az állam az itt megtelepedett multinacionális cégeknek, mint amennyit a tőke adóztatásán keresztül beszedett. Aki szerint pedig a különadók roppantják össze mondjuk a bankszektort, az nézze meg annak eredményeit: három bank nyereséges, három veszteséges, a többi nulla közeli eredményt produkál. Bár nyilván nem kedvező a bankadó a szektor számára, de önmagában ez nem képes azt összeroppantani.
Összegezve tehát: Matolcsy György félsikerekhez vezető gazdaságpolitikája sokkal kevésbé unorthodox, mint ahogy azt a magyar közviták láttatni szeretik.

NÉVJEGY Pogátsa Zoltán a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdasági Karának docense. Doktori disszertációját a Sussexi Egyetemen védte meg, azóta az európai integráció gazdaságtanát kutatja. Számos európai egyetemen volt vendégelőadó. Legfrissebb könyve (The Political Economy of the Greek Crisis, 2014) a görög válsággal foglalkozik, angol nyelven.

• Címkék:
• makrogazdaság,
• vélemény,
• pogátsa zoltán