Felpörgőben a magyar bér-ár spirál

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Az árak és bérek szoros együttmozgása nem feltétlen jelent oksági kapcsolatot. Az infláció magas bérnövekedési ütem nélkül is lehet magas, illetve a keresetek magas infláció nélkül is emelkedhetnek gyorsan. És valóban: a hazai infláció megemelkedésében fontos szerepet játszott - a 2022 tavasza, illetve 2021 nyara előtti - keresletbővítő monetáris és fiskális politika, ezek mellékhatásaként a forint árfolyamgyengülése, a Covid-válság és az ukrajnai háborús helyzet miatti kínálati szűk keresztmetszetek, a Covid-válság alatt elhalasztott kereslet hirtelen pótlása, a nemzetközi energiaárak megemelkedése. A bérek gyorsuló emelkedése pedig már az infláció megugrása előtt megkezdődött, és elsősorban a munkaerőpiac egyensúlyának - a munkakínálat elégtelensége miatti - megbomlásával állt összefüggésben.

Ebből az következne, hogy a kínálati alkalmazkodás előrehaladásával, a koronavírus-válság és az ukrán válság egyszer majd bekövetkező lecsengésével, költségvetési korrekció és a munkaerőkínálat növekedését segítő gazdaságpolitikai intézkedések megvalósításával az árak és bérek dinamikája érdemlegesen mérséklődik. Létezik azonban egy másik forgatókönyv. Eszerint szinte mindegy, hogy mi volt a magas dinamika kialakulásának kiváltó oka,

ha a bérek és árak gyors növekedése már létrejött, akkor növekedésük egymást táplálja, a bérek és az árak egymást üldözik, olyan önfenntartó folyamat alakul ki, amiből csak nagy nehézségekkel, többnyire csak súlyos áldozatok árán lehet kikerülni.

Az ördögi kör kialakulásának a kulcsát a várakozások jelentik. A munkavállalók mindenkor az általuk várt infláció figyelembe vételével határozzák meg bérelvárásaikat. Akkor is, ha az infláció alacsony, és akkor is, ha magas. Ezért nem meglepő, hogy az elmúlt 20 évben a keresetek és a fogyasztói árak közötti korrelációs együttható értéke 0,64 volt. Amíg a munkavállalók az infláció megugrását átmeneti kilengésnek tekintik, hajlandók lehetnek reálkeresetük átmeneti mérséklődését tudomásul venni. Amennyiben viszont a magas infláció tartós fennmaradására számítanak, vásárlóerejük védelme érdekében bérnövekedési igényeiket is ehhez a magas inflációhoz igazítják. Ezt pedig annál könnyebben tudják kikényszeríteni, minél erősebb érdekérvényesítési képességekkel rendelkeznek. A meglehetősen feszes hazai munkaerőpiac nagyban elősegítette a magas bérdinamika kialakulását. (Az elmúlt 10 évben az üres álláshelyek aránya megkétszereződött, a munkanélküliségi ráta pedig a harmadára esett vissza.)

Nem csak arról van szó, hogy a magas inflációs várakozások hozzájárulnak a magas infláció fennmaradásához. A kapcsolat fordítva is érvényes: a magas infláció könnyen vezet a várakozások romlásához. A pillanatnyilag megélt tapasztalatokat hajlamosak vagyunk a jövőbe is kivetíteni. Lehet, hogy az infláció megemelkedését valamilyen sokk okozza, de ha az inflációs ugrás bekövetkezett, az könnyen vezet a jövőbeli áralakulással kapcsolatos kilátások romlásához, és ezáltal a magas infláció tartós fennmaradásához. Ebben a tekintetben a rendelkezésre álló információk erősen nyugtalanítóak.

Az MNB által számított lakossági inflációs várakozások a tényinflációval szoros összhangban látványosan emelkednek. A várakozások sávjának teteje pillanatnyilag 11% körül áll. A GKI mérése szerint a lakosság által érzékelt infláció egy év alatt mintegy 6 százalékponttal emelkedett. A hosszú lejáratú hozamok év eleje óta bekövetkezett 2 százalékpontos emelkedése is arra utal, hogy a befektetők tartósan magas kamatszintre, illetve e mögött tartósan magas inflációra számítanak. Munkavállalói oldalról felmerült a bérek év közbeni korrekciójának igénye, amit az árak korábban vártnál gyorsabb emelkedésével magyaráznak.

Ez pedig azt jelzi, hogy a bér-ár spirál nem fenyegető veszély, hanem maga a tényleges valóság.

A korábbi ultra laza monetáris politika egy idő óta szigorító ciklusban van, a korábbi költségvetési pénzosztogatást követően ma korrekció van napirenden, talán már az energiaárak emelkedése is valamilyen tetőponthoz közelít. Az infláció mégsem csökken, és ezért egyre inkább a magas bérdinamika a felelős, a magas bérdinamikát pedig a gyors áremelkedések okozzák.

A folyamat megtörésének fájdalommentes módját a termelékenység béreket meghaladó növekedése jelentené. Ez esetben az árbevétel kellő fedezetet nyújt a bérköltségek növekedésére, és emiatt a vállalkozások a bérek gyors növekedésekor sem kényszerülnek áraik korrekciójára. Sajnos az elmúlt 10 évben Magyarországon éppen a fordított kapcsolat érvényesült: a bérek növekedése látványosan meghaladta a termelékenységét. A termékegységre eső bérköltség növekedése az adatok tanúsága szerint évek óta csendes nyomást gyakorol az árakra, amit a robusztusabb, könnyebben beazonosítható árfelhajtó tényezők eddig a láthatatlanság árnyékában tartottak. A bér – termelékenységi fordulat hiányában - most válik domináns árfelhajtó tényezővé.

A bér-ár spirál megtörésének két másik útja a restriktív jövedelmi politika, illetve a jegybanki monetáris szigorítás. A költségvetési szektor béreinek, a minimálbérnek inflációtól elmaradó emelése csökkenti a költségoldali inflációs nyomást, javítja a bér/termelékenység mutatót. E közgazdasági haszon társadalmi költségei azonban rendkívül magasak, és próbára teszik a társadalom tűrőképességét. Mit mondjon az a pedagógus, aki a 2022-re ígért 10%-os (a várható nemzetgazdasági átlag alatti) béremeléssel szemben az újabb nyilatkozatok szerint már csak minimális mértékű emeléssel számolhat?

A jegybank dilemmája nem kisebb. Nehezen mondható meg előre, hogy milyen mértékű monetáris szigorítás szükséges ahhoz, hogy a várakozások a jegybanki célokkal összhangba kerüljenek. Az eddig megvalósított kamatemeléseket a várakozások további romlása kísérte. A mérsékeltebb emelésre való áttérést nem feltétlen úgy interpretálja a piac, hogy javult a jegybank jövőképe, mostantól kisebb kamatemelésekkel is elérhetők a jegybank céljai. Félő, hogy inkább a cél elengedéseként értelmezi a piac az emelések mérséklését, ami a jegybank iránti bizalom további gyengülésével és a várakozások további romlásával párosulhat. Az agresszív szigorítás fenntartása viszont esetleg még a várakozások kedvező fordulatának eljövetele előtt idézhet elő a gazdasági teljesítmény visszaesésével járó keresleti sokkot. Nem törvényszerű, hogy ez így legyen, ám más országok tapasztalatai (USA 1945-46, Európa 70-es évek) arra utalnak, hogy

a kialakult bér-ár spirál kamatemelésekkel történő megtörése csak recesszió árán volt lehetséges.

De akar e egyáltalán a kormány kitörni ebből a körforgásból? Nem volna meglepő, ha a bér-ár spirál megszüntetésével járó magas társadalmi és reálgazdasági költségek miatt inkább tűrné a folyamat folytatódását. Ráadásul a magas ár- és bérnövekedés miatti bevételi többlet, az adósságszolgálat reálterheinek mérséklődése következtében a költségvetés inkább haszonélvezője, mint kárvallottja a magas inflációnak. A rövid távú érdekek pedig általában magasabb prioritást élveznek a kormányzati döntéshozatalban mint a hosszú távúak. Ennek alapján azt valószínűsíthetjük, hogy az áremelkedések magas növekedési üteme huzamosabban fennmarad Magyarországon. Ha az infláció ló volna a lóversenyen, akkor a vágtaszámokban bizonyára az élmezőnyben végezne.

A szerző közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának egykori tagja.

Címlapkép: Getty Images