A startupok ígéretes ötletekkel állnak elő, de a vállalkozásfejlesztés terén még általában egy nagyon kezdetleges fokon állnak. Milyen szerepet játszhatnak a hatékonyság javításában, mi kell ahhoz, hogy a jó megoldásaik átmenjenek a gyakorlatba és termőre forduljanak?
A startup vállalkozás egyik jellemzője, hogy gyorsan alkalmazkodik, a felmerülő kihívásokra rövid időn belül képest választ adni. Piaca, ügyfelei viszont sok esetben nincsenek, így a megoldása csak egy szűk kör részére látható. Ha viszont ezeket az ismereteket összekötjük a legkiterjedtebb kapcsolattal rendelkező nagyvállalatokkal, akkor gyorsan széles körben tudnak a megoldások elterjedni.
A NAK agrár startup programja – a NAK TechLab – negyedik éve támogat agrár területen fejlesztő startup cégeket.
Nem csupán a megoldásuk továbbfejlesztésében, de a nagyvállalati kapcsolatok kiaknázásában is segítünk, melyekkel a piaci terjeszkedés gyorsítható, így megoldásaik minél hamarabb a gazdálkodók rendelkezésére állhatnak.
Mit tud tenni a NAK TechLab program annak érdekében, hogy az innovatív ötletek időben és megfelelő módon eljussanak az agráriumhoz?
Mi abban segítünk, hogy a startupok világa és a nagyvállalatok, ez a két merőben eltérő entitás közös platformra kerüljön és az együttműködése mindkét fél számára gyümölcsöző legyen. Az a célunk, hogy elősegítsük a közös munkát, ami azt eredményezi, hogy egy új, a jelenlegi problémákra fókuszáló szolgáltatás került piacra, ami sok gazda segítségére lehet.
Szeptemberben már negyedik alkalommal indítottuk el a NAK TechLab nagyvállalati – startup programot.
A kezdetektől fogva fő célunk, hogy a legnagyobb agrárvállalatok fiatal magyar startupperekkel közösen olyan új és formabontó digitális megoldásokat fejlesszenek, amelyek gyorsan és széles körben jutnak el a magyar gazdák hétköznapjaiba és épülnek be a gyakorlatba.
A startupok nyilván hozzák az új megoldásaikat, de milyen szerep vár a nagyvállalatokra ebben a folyamatban? Egyszerűen pénzt adnak a fejlesztésekhez, vagy ennél azért többről van szó?
A nagyvállalatok piacismerete és tapasztalatai nélkül a startupok ebben a folyamatban nem tudnának előre lépni. A program során arra törekszünk, hogy mind a nagyvállalatok, mind a startupok számára előnyt jelentsen az együttműködés:
a startupok a gyakorlati szakmai tapasztalaton és kapcsolatrendszeren túl új ügyfeleket, a nagyvállalatok pedig új piacot tudnak szerezni.
Az idei évben először csatlakozott hazánk legnagyobb mezőgépgyártója, a CLAAS Hungária Kft. A cég kutatás-fejlesztési részlege folyamatosan keresi az új innovációs lehetőségeket, mely a pontosabb és gyorsabb döntésekben segítheti a vállalat és ügyfelei munkáját. Éppen ezért vágott bele a közös munkába több olyan startup és fejlesztői csapattal, amelyek képfelismerő módszerekkel, valamint mesterséges intelligencia segítségével megoldást képesek kínálni a kifejezetten célirányos szántóföldi vizsgálati eredmények létrehozására és feldolgozására.
Sokak számára talán a startupok világa és a mezőgazdaság távoli területnek tűnhetnek. A zömmel technológiai területen alkotó startupok ötletei hogyan találkoznak a valós agrárigényekkel?
Tény, hogy a programba alapvetően nem agrármérnöki, hanem inkább technológiai oldalról érkeznek a startup csapatok, akikkel együtt dolgozunk.
Éppen ezért a programunkban fejlesztő startupoknak unikális segítség, hogy a kamara munkatársainak kiterjedt szaktudását vehetik igénybe akár a szántóföldi növénytermesztéshez, akár az élelmiszeriparhoz vagy az állattenyésztéshez kapcsolódó fejlesztések során.
A NAK agrárszakértői által olyan tudásra tesznek szert, mellyel a saját fejlesztésüket a gazdálkodók valós igényeihez igazíthatják. Az eredmények ígéretesek és bárki által megismerhetők: az elindult együttműködéseket és a jövőbeni terveket 2022. november 24-én, az Agtech Summit konferencián mutatják be.
A cikk megjelenését a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatta.
Fotó: NAK
Orbán Viktor szövetségese lemond a cégbirodalmáról, így máris miniszterelnök lehet
Engedett a nyomásnak a cseh politikus.
Négy ország is bojkottálja a 2026-os Eurovíziót, még soha nem történt ilyen a verseny történetében
Izrael részvétele a problémájuk.
Újabb nagy leépítést jelentettek be Gattyán György cégbirodalmánál - a home office-nak is búcsút intenek
Folytatódik a elbocsátási hullám.
Drónok támadtak Zelenszkij elnökre? Ebből borzalmas tragédia is lehetett volna
Írországi útján célozták meg a drónok az elnök gépének útvonalát.
Oroszország kiborult London lépésén, kemény válaszlépések jöhetnek
Putyinhoz vezettek az angliai mérgezés nyomozásának szálai.
Kifakadt az uniós biztos: ezt kell tenni, ha Amerika cserben hagyja a NATO többi országát
Semmit nem ér a NATO kollektív védelme?
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Óriási metánkibocsátó a mezőgazdaság - pedig ez megakadályozható lenne
A mezőgazdaság a globális metánkibocsátás legnagyobb forrása, amely rövid távon is jelentősen hozzájárul a felmelegedéshez.
Számok
Gyors számítás.
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


