Alig látható, hogy az elmúlt évtizedben javult volna a hazai női vállalkozók helyzete, az Opten adatai alapján a nemek szerint egyértelműen elkülöníthető a vállalkozások aránya: 169 856:70 319 a férfiak javára, azaz 2,4-szer kevesebb nő vállalkozik. Egy évtizeddel ezelőtt ugyanez a mutató 2,7 volt, tehát a javulás csak minimális. A kontraszt még erősebb, ha a tulajdonosok életkorát és nemét egyszerre vizsgáljuk: minél fiatalabbak a nők, annál kevésbé valószínű, hogy vállalkozásba fogjanak, ezáltal a férfiak túlsúlya a fiatal vállalkozók körében még hangsúlyosabb; az idősebb korosztályok felé haladva már növekszik a nők aránya.
Ráadásul mintha az akadályok is megkövültek volna. A Visa nemrégiben készült tanulmánya szerint a magyar női vállalkozók üzleti növekedésében továbbra is
a nehéz pénzhez jutás, az IT és pénzügyi ismeretek, a családi- és munkakötelezettségek összeegyeztetése, valamint a túlhajszoltság jelentik a legnagyobb akadályokat.
Mivel a kereskedelem növekvő mértékű digitalizálása óriási előnyökkel járhat a kisvállalkozások számára, a Visa 2020-ban többéves kötelezettségvállalást tett 50 millió kis- és középvállalkozás digitalizálására, egyben összpontosítva a nők gazdasági fejlődésének elősegítésére. A Visa She's Next program a női vállalkozások fejlődését támogatások és mentorálás, valamint innovatív eszközök és fizetési megoldások révén segíti. A program 2020-as indulása óta a vállalat világszerte 2,8 millió dollárt meghaladó összeget fordított több mint 260 női vállalkozó támogatására. A kezdeményezéshez Magyarország idén tavasszal csatlakozott.
A márciusban meghirdetett pályázatra a legkülönbözőbb iparágakból jelentkeztek, túlnyomórészt - 87%-ban - mikrovállalkozások, többek között az egészség/életmód, a kiskereskedelem, a divat és a művészet területéről. “A beérkezett 383 pályázat is rávilágít arra, hogy mekkora szükség van az ilyen programokra. A digitális jelenlét a Visa She’s Next egyik kiemelt értékelési szempontja volt. A nyerteseink is fontos eszközként tekintenek a közösségimédia-jelenlétre, sokan webshopot is működtetnek digitális fizetési lehetőséget is kínálva” – mondta el a Portfolio-nak Sármay Bence zsűritag, a Visa Magyarországért felelős területi vezetője.
Június közepén egy szakértőkből és vállalkozókból álló csapat hallgatta meg a tíz döntős pályázó koncepcióját és üzleti tervét, a zsűri ezután választotta ki az öt győztest. A pontozásnál számított az üzleti szemlélet és az üzleti terv megjelenítése, illetve az is, hogy az elnyerhető támogatást és a mentoring-lehetőséget mire kívánták fordítani. "Figyelembe vettük, hogy a pályázók mennyi újszerű és életképes üzleti ötlettel álltak elő, és azokat mennyire tudják a digitális térben is elérhetővé tenni" – emelte ki Ginzer Ildikó zsűritag, az MBH Bank standard kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.
“A legtöbben saját sztorikat, egy-egy élettörténetet mutattak be a vállalkozásuk kapcsán – és jól tették. Ettől vált életszagúvá a bemutatkozás, néha keserű helyzetekből indult egy új ötlet, néha a lelkesedés vagy egy hobbi nyitott meg üzleti lehetőségeket” – hangsúlyozta Sütő Ágnes zsűritag, a Magyar Bankszövetség főtitkárhelyettese.
A magányosság alapélménye minden vállalkozónak, ami a nőknél még inkább jellemző. "A pályázók között is jelentős volt annak igénye, hiánya, hogy valaki külső fülként meghallgassa őket, külső szemként tanácsokat, visszacsatolásokat adjon. Jellemzően mikro- és kisvállalkozásokról van szó, ahol a cégvezető a sales-es, marketinges, gyártó és szolgáltató egyben, vagyis egyszerre nagyon sok területet fednek le, ami komoly kihívás” – tette hozzá Sütő Ágnes.
Az általános vállalkozói szemléletben a nők azonban új nézőpontokat is megjelenítenek, ezek többek között az életszerűség, a végtelen kitartás és a nagyon erős belső motiváció. “A pályázók mindegyike mögött egy-egy olyan élettörténet húzódik, ami sajátos lendületet és kreativitást vitt az elképzelésekbe. Banki üzleti vezetőként is akadt bőven inspiráció és együttműködési lehetőség” – mondta Ginzer Ildikó.
Nemcsak pénzügyi támogatással, hanem személyre szabott szakmai tanácsadással is segítik a vállalkozókat.
“A mentorálás a program kulcsfontosságú eleme. A mentorok széleskörű tapasztalattal rendelkeznek nemcsak vállalkozási és befektetési területen, hanem az üzleti oktatásban és a pénzügyi fenntarthatóságban is” – hangsúlyozta Sármay Bence.

A Visa She’s Next program első magyarországi pályázatának nyertesei:
- A Fajszi Paprika Manufaktúra már 1990 óta foglalkozik magyar gazdaságból származó kézműves fűszerpaprika termesztésével és feldolgozásával, közel 30 hektáron. Céljuk, hogy a nagyközönség számára elérhetővé tegyék díjnyertes termékeiket, amely a magyar konyha alappillére. A pályázati támogatást elsősorban eszközfejlesztésre, az üzemméret növelésére és egy üvegház kialakítására szeretnék felhasználni.
- A Fatipli Műhely egyedi bútorok készítésével foglalkozik. A pályaelhagyó alapító elkötelezett amellett, hogy minőségi és egyedi bútorokat készítsen, és a régi bútorokat új életre keltse, ezért kiemelt figyelmet fordít a felújításra és a keletkezett fahulladék újbóli kreatív felhasználására. Elsődleges célja a műhely gépparkjának fejlesztése, valamint egy elsősorban nőknek szóló famegmunkáló és bútorkészítő workshopprogram elindítása.
- A Kitec Educations vállalkozás magába foglalja a Kids and Teens English Clubot és az EnglishLab nyelviskolát. Küldetése, hogy megszerettesse és megtanítsa az angol nyelvet. Anyanyelvi tanárok alkotta nemzetközi csapattal a projekt alapú oktatást népszerűsítik. A támogatást legújabb kezdeményezésük, a ‘Green Farm’ Oktatási Központ megteremtésére szeretnék fordítani. Ez az öko szemléletű oktatókert lehetővé teszi, hogy a gyerekek a nyelvi ismeretek mellett kézzel fogható tapasztalatokat szerezzenek a fenntarthatóság és környezetvédelem témájában.
- A PregHello mobilapplikáció célja, hogy megkönnyítse a kismamák mindennapi életét és segítse a felkészülést a baba érkezésére. Az alkalmazás felhasználói hétről hétre követhetik várandósságukat és közérthető módon hasznos információkat kaphatnak a szükséges vizsgálatokról, előkészületekről. A pályázati támogatást arra szeretnék felhasználni, hogy bővítsék a felhasználói felületet és továbbfejlesszék a vállalkozásuk működését.
- A Seed Bonbon Handmade irodai papír újrahasznosításával készít ültethető magbonbonokat és magpapírokat. Ezek a termékek környezetbarát ajándékként használhatók fel, hiszen növénymagokat tartalmaznak. Az esztétikus meglepetések hűen tükrözik az alapító elkötelezettségét a fenntarthatóság iránt. A támogatást a nemzetközi piacra lépéshez és az ezzel járó logisztikai kihívások leküzdéséhez szeretné felhasználni.
Fotók: Visa, Egyed Péter
A cikk megjelenését a Visa támogatta.
Kirúgások jönnek az Amazon egyik legfontosabb AI-részlegénél
Azt nem közölték, hány főt érint.
Csak romok állnak a tervezett magyar sportközpont helyén, nyomoz a rendőrség
25 milliárd forint helye kérdéses.
Holnap új bejelentésekkel érkezik a kormány
A gazdasági és energetikai tárcát érintő ügyek is lesznek napirenden.
Sorsdöntő intézkedést jelentett be Trump, amely egy egész szektort szakíthat el az EU-ban épülő jövőjétől
Két év türelmi időt kaptak a cégek, de rövid időn belül meg kell tenniük a tétjeiket.
Elmondták a szakértők, mikorra állhat helyre az olajpiac
A közel-keleti konfliktus hiányt okozott.
Új Závecz-felmérés: "ez már nem is győzteshez húzás, hanem a vesztestől való menekülés"
A Fidesz azokban a csoportokban is térvesztésben van, amik a legbiztosabb támaszai voltak.
Európai klímaboom: egy német óriás felvenné a versenyt az ázsiai gyártókkal
Az európai klímapiac gyors bővülés előtt áll: 2030-ra több mint 100 millió készülék működhet az EU-ban, miközben az értékesítést jelenleg ázsiai gyártók uralják. Duha Bence azt vizsg
A gyógyszeres önfegyelem lesz a fogyasztószerek új generációja
Az Ozempic és rokonai már rég nem egyszerű fogyasztószerek. A legújabb kutatások szerint az agy jutalmazó rendszerére is hatással lehetnek, és lehalkíthatják a "kell még... The post A gyógy
Szeptember 30-án lejárhat a kamatstop: ezt tedd meg most, hogy ne érjen hidegzuhanyként az új törlesztő
Csaknem öt év után véget érhet az intézkedés, amely több mint 200 ezer lakáshiteles törlesztőrészletének emelkedését akadályozta meg. Az érintettek többsége csak akkor szembesülhet igaz
MARA Holdings - kereskedés
Megvisel ez a hosszú trade a MARA-ban, már többször majdnem eladtam, amikor egy-egy lokális csúcson volt, aztán meg vertem a fejem a falba, hogy miért nem adtam el, amikor nagyokat korrigált. Most
Közösségen belüli adómentes termékértékesítés: milyen dokumentumokkal kerülhető el az adóbírság?
A magyar vállalkozások számára az Európai Unió egységes piaca jelentős értékesítési lehetőségeket kínál. Az EU-n belüli termékértékesítés adómentessége azonban nem automatikus: az
Magyarországon még mindig túl sokan halnak meg elkerülhető okokból
Egy ország egészségügyének minőségét nemcsak az mutatja meg, meddig élnek az emberek, hanem az is, hányan halnak meg túl korán úgy, hogy azt meg lehetett... The post Magyarországon még mindi
A CHIPS Act paradoxona: hogyan lettek a gyár nélküli chipcégek a technológiai háború nyertesei?
A CHIPS Act az amerikai chipgyártást akarta megerősíteni, a piac mégis a saját gyár nélkül működő Nvidiát, AMD-t és Qualcommot jutalmazta. The post A CHIPS Act paradoxona: hogyan lettek a gy
A Squid Game tőzsdézés után senki sem rinyálhat a pesti ingatlanárak miatt
Szegény dél-koreaiakat alaposan lehülyegyerekeztük a hétfői adásunkban. Mondjuk okkal, itt egy ízelítő adat hozzá: a koreai lakosság három százaléka kapott margin call-t (azaz kellett bevinn
Nincs vége a magyar kamatvágásoknak, de Trump még keresztbe tehet
Ki tudja, meddig mehetnek a dolgok a tervek szerint.
Nagyot gurított az OTP: ez még az elemzőket is meglepte
Idén is terjeszkedik a magyar bankcsoport.
Újabb végtelen háború? Trump nem találja a kiutat Iránból
Nem látszik a fény az alagút végén.
Nyárközepi tőzsdeparty
Csatlakozz a nyár egyik legizgalmasabb online tőzsdei eseményéhez, ahol a piaci aktualitások és a stratégiai gondolkodás kerülnek fókuszba. Friss nézőpontokkal, inspiráló ötletekkel töltődünk fel – és megnézzük, merre érdemes most figyelni a befektetőknek
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.


