Mi lenne, ha mégis?
Sokszor gondoljuk az időjárás-előrejelzéseket figyelemmel kísérve, hogy “ugyan, csak nem lesz olyan nagy eső”, “reméljük minket elkerül a jég”, “egy kis széltől nem fogunk megijedni”. Aztán rácáfol egy-egy tomboló vihar, hogy mire is képes a természet.
2024 az egyik legszélsőségesebb év volt időjárás szempontjából Európa-szerte – és minden jel arra utal, hogy egyre inkább ez lesz a norma. A családi házak tulajdonosai közül sokan csak akkor kezdenek el a tetőre figyelni, amikor már látható a baj. Pedig a jó tető – és a jó döntés – nem krízishelyzetben születik, hanem évekkel korábban.
Egy tető ma már nem csak fed, hanem véd
A tetőcserepek és a komplett tetőrendszerek szerepe ma sokkal fontosabb, mint évtizedekkel ezelőtt. Nemcsak az eső ellen kell védeniük, hanem bírniuk kell a gyakori jégverést, a hőingadozást, a szélterhelést és a szerkezeti igénybevételt – például karbantartások vagy napelemes rendszerek telepítése során.
Mára már nem kérdés, tetőrendszerben kell gondolkozni. Hiszen nemcsak a tetőcserép számít, hanem az alátétfólia, a rögzítési technológia, a szellőzés, a hófogók és még sok más - főleg beépített tetőterek esetében.
Ráadásul egy jól megválasztott tetőrendszer hosszú távon nemcsak biztonságot, de anyagi megtérülést is jelenthet – például kevesebb karbantartási költséggel, kisebb hőveszteséggel vagy egyszerűbb javíthatósággal.

Gondolkodj előre – még mielőtt megtörténne
Egy jó tető nem csak esztétikai kérdés.
Aki hosszú távra tervez – gyerekekkel, unokákkal, értékálló otthonnal – annak a biztonság, tartósság és megbízhatóság már nem plusz opció, hanem alapelv.
És ha már új tető kerül szóba, érdemes olyan rendszert választani, ami nemcsak a szép napokra van felkészítve.
A Bramac tetőrendszerrel nem kell a szerencsében bízni
A Bramac tetőcserepek évtizedek óta a megbízhatóságot és a tartósságot képviselik, hiszen a komplett tetőrendszer minden eleme összehangoltan védi az otthonokat. És nem csak az időjárás viszontagságaival szemben vannak felkészítve, hanem hosszú távon is kiszámítható megoldást nyújtanak. 30 év új-érték garanciával a megbízhatóság nem ígéret, hanem komoly vállalás. Ráadásul rendszerként vásárolva a termékekre kedvezőbb garanciális feltételek és probléma esetén egyszerűbb ügyintézés jár.
Az időjárás kiszámíthatatlan – de a tető legyen stabil
A tetőcsere ma már egy komoly döntés. A jó választás nem csak technikai kérdés – hanem nyugalom kérdése is. Mert lehet, hogy nem esik. De mi van, ha mégis?
Tudj meg többet - ajanlat.bramac.hu
(x)
A stablecoinok így válnak majd a pénzügyi rendszer belső részeivé
A központi bankoknak reagálniuk kell majd a kialakult helyzetre.
Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”
Egyre nagyobb figyelmet kapnak a korábbi tabutémák.
Kellemetlen meglepetés: itt a Fitch döntése Magyarországról
Megvolt az idei utolsó felülvizsgálat.
"Civilizációs eltörlés" fenyegeti Európát - Ez lehet Trump nagy stratégiája
Európának sürgősen változnia kell.
Évszázados hagyományt törne meg Donald Trump, ezen sokan kiakadnak majd
A legfelsőbb bíróság döntésén múlik.
Trump felfegyverezné a szövetségeseit, hogy megakadályozza a fenyegető konfliktust
Kiszivárgott a terv.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
