Tavalyelőtt ünnepelte 30. évfordulóját az Audi Hungária, teljesítményére pedig 2024-ben sem lehetett panasz. Novemberben legördült a 2 222 222-dik jármű is a gyártósorról, és bár néhány ikonikus modelltől, mint például az első, Győrben gyártott autótól, az Audi TT-től el kellett búcsúzni, mégsem lehet panaszra ok: az üzem történetében először egy nem Audi modell, a Cupra Terramar gyártása is megkezdődött.
Az évben elkészült a 45 milliomodik motor is,
amely egy 220 kW-os hajtásrendszer volt, amit egy Audi Q6 e-tronba szereltek be. 2018 óta gyártanak elektromos hajtásokat, Premium Platform Electric (PPE) villanymotorok következő generációja a MEBeco új e-hajtás teljes gyártása is Győrben történik majd. A szükséges berendezések telepítése és a közel 2000 munkatárs képzése folyamatos, így
minden adott ahhoz, hogy a győri gyár még nagyobb szerepet kapjon az elektromobilitás területén.
A kérdés, hogy milyen sikerrel tudják felvenni a versenyt az elektromos autók piacán az európai gyártók az ázsiai konkurensekkel szemben, és ebben milyen szerep hárulhat Győrre. A Portfolio – MAGE Járműipar 2025 konferencia egyik központi témája is az európai autóipar versenyképessége lesz, előadóként pedig többek között az Audi Hungaria tavaly kinevezett igazgatóságának elnöke, Michael Breme és a vállalat járműgyártásért felelős igazgatósági tagja, Les Zoltán is beszélni fog az Audi stratégiájáról és Győr további szerepéről.
A konferencia második napján, március 27-én az Audi gyárlátogatásán pedig élőben is meg lehet győződni az üzem versenyképes termeléséről.
Címlapkép forrása: Getty Images
Hiába akadtak ki a magyar bankok, változik az ingyenes készpénzfelvétel felső határa
Ezek után is fizetik a bankok a tranzakciós illetéket az államnak.
Putyin új részleteket árult el a maratoni béketárgyalásról: „Elegem van!”
Mindent meg kell beszélni.
Elszálltak az árak az IKEA-ban, elárulták, ki tehet róla
Egyre több terméket szereznek be amerikai gyárakból.
Trump bejelentette: Ukrajna lesz a következő, ahol Amerika békét teremt
Keményen dolgoznak rajta.
Ezzel az izgalmas részvénnyel hatszorozni lehetett egy nap alatt!
Mutatjuk a részleteket!
Megszólalt Trump jobbkeze: csalódás az ukrajnai helyzet, de hamarosan jöhet a fordulat
Rengeteg frusztráció forrása volt.
Olyan gazdasági elemzés érkezett Brüsszelből, ami megdöbbentő eredményre jutott a vámháborúról
Az Európai Bizottság lemodellezte az uniós gazdaságra gyakorolt hatásokat.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Portfólióméretek - te mekkorát szeretnél?
A magyar háztartások átlagos vagyona mára 50 millió felett van, a medián nyilván ennél valamivel alacsonyabb. Ez elsőre jól hangzik, azonban nagyon nagy része ingatlanban (főként a saját magu
Óriási metánkibocsátó a mezőgazdaság - pedig ez megakadályozható lenne
A mezőgazdaság a globális metánkibocsátás legnagyobb forrása, amely rövid távon is jelentősen hozzájárul a felmelegedéshez.
Számok
Gyors számítás.
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .




