A Trade Magazin és a CPS GfK által publikált Loyalty 2023 ugyan nem mai kutatás, de a tendenciák azóta alig változhattak: az adatok szerint Magyarországon a háztartások 98 százaléka tagja legalább egy hűségprogramnak, ami európai összevetésben is rendkívül magas arányt jelent. Az elemzés szerint a magyar vásárlók 85 százaléka minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60 százalékuk több programot is aktívan igénybe vesz.
Ez azt mutatja, hogy a hűségprogramok nem „elfelejtett plasztikkártyák”, hanem valóban beépültek a vásárlási rutinba.
Egy elektronikai termékeket forgalmazó áruházlánc és az Opinio közös, szintén 2023-as reprezentatív kutatása megerősíti a felhasználási arányokat. A megkérdezettek közel fele kifejezetten azért regisztrál egy adott programba, mert az kézzelfogható kedvezményt kínál, míg további 51 százalék esetében az dönti el a csatlakozást, hogy az adott üzlet milyen előnyöket biztosít a tagok számára. Minden második vásárlás során valamilyen kedvezménykártya vagy applikáció aktiválásra kerül, ami jól mutatja, hogy a kedvezmények és pontgyűjtések közvetlenül befolyásolják a vásárlási döntéseket.
A Lidl Plus a legnépszerűbbek között
A különböző hűségprogramok közül is kiemelkedik a Lidl Plus, a kiskereskedelmi lánc vásárlóinak több, mint fele használja a digitális hűségprogramot, amelynek segítségével a tavalyi évben 22,7 milliárd forint maradt a magyar háztartásoknál. Az adatokból jól látható, hogy azon felhasználók, akik rendszeresen használták vásárlásaik során a Lidl Plus applikációt,
2025-ben éves szinten akár egy-két bevásárlás árát is megspórolhatták.
A Lidl Magyarország 2021-ben vezette be a digitális hűségprogramját, a Lidl Plus-t, hogy olyan felhasználóbarát szolgáltatást nyújtson vásárlóinak, ami megkönnyíti és leegyszerűsíti a bevásárlást, miközben segít a spórolásban is. A vállalat tapasztalatai azt mutatják, hogy a hazai vásárlók rendkívül árérzékenyek, és az is látható, hogy a vevők egyre inkább pénzügyi segítségként tekintenek a digitális kedvezményekre.
„Az adatok azt igazolják, hogy a Lidl Plus ma már a családi költségvetés tervezésének alapvető része, hiszen a 2025-ös év során 22,7 milliárd forint közvetlenül a magyar embereknél maradt. Az eredmények pedig egyértelműen rávilágítanak arra, hogy a rendszeres Lidl Plus felhasználók, jelentős összeget takaríthattak meg: a megtakarítások felső 10 százalékát elérő vásárlók az elmúlt évben átlagosan 50 000 forintot spórolhattak meg az applikáció használatával” – mondta Kovács Tibor, a Lidl Magyarország marketing- és ügyfélélmény igazgatója a Portfolio-nak.
Következő lépcsőfok: a perszonalizáció és a személyre szabott kedvezmények
Az applikáció népszerűségét mutatja, hogy a vásárlók fele már rendszeresen használja, ugyanakkor még maradtak kiaknázatlan lehetőségek a személyre szabott kuponok aktiválásban és a költési célok után járó jutalmak figyelemmel követésében. Ezek olyan plusz forrást jelenthetnek, amelyek segítik a vevőket abban, hogy például kedvenc termékeikhez kedvezőbb áron juthassanak hozzá, valamilyen ajándéktermékben vagy éppen számlavégi kedvezményben részesüljenek.
Ez különösen fontos a fiatalabb vásárlóknak, a Deloitte amerikai fogyasztói viselkedését és a hűségprogramokhoz való viszonyát elemző 2025-ös kutatása szerint, az Y és Z generáció hajlandó megosztani személyes adatait a személyre szabottabb ajánlatok vagy élmények érdekében, kétharmaduk pedig hiper-személyre szabott hűségprogramokat is preferálna újfajta, még hangsúlyosabb kedvezmények érdekében.
Érdemes lehet ezért beállítani a kedvenc áruházat is, mert így az egyedi, helyi akciókról is értesülhetnek a felhasználók.
Apróságnak tűnő funkciók a mindennapok kényelmét szolgálják
A kedvezményeken túl az alkalmazás praktikus funkciókkal is segíti a mindennapokat. A digitális nyugták révén nincs szükség a papír alapú blokkok őrizgetésére, a rendszerben visszakereshető nyugtákat visszáruzáshoz és garanciális ügyintézéshez is elfogadják. A felületen elérhető a digitális szórólap, a bevásárlólista és a Lidl konyha receptjei is. Emellett az elektromos autóval közlekedők is az applikáción keresztül tölthetik járműveiket az áruházak parkolóiban, méghozzá kedvező áron.
Címlapkép és fotók: Lidl
A cikk megjelenését a Lidl Magyarország támogatta
Itt a legfrissebb Medián-felmérés - Szétnyílt az olló a Tisza és a Fidesz között
Brutális előnyben a Tisza.
Drasztikus beavatkozásra készül az EU, ha beüt a kerozinhiány
Budapesten 4-5 napnyi tartalékot tudnak tárolni.
Számlázás céges környezetben: Hol rejtőznek az ÁFA kockázatok?
Előfordult már, hogy egy teljesítési időpont meghatározása kapcsán több szervezeti egység eltérő álláspontra jutott, mégsem született minden szempontbl megnyugtató válasz? Vagy hogy az ER
Egyedülálló szülők a szakadék szélén: Őszinte beszélgetés a konyhaasztalnál
A választási időszak után természetes, hogy a figyelem az új kormány gazdasági programjára, a családtámogatásokra és összességében arra irányul, hogy könnyebb lesz-e a helyzetünk. Egy k
A memória lett az AI-korszak egyik legfontosabb csatatere
Az AI-boom falba ütközhet: a memória lett az új szűk keresztmetszet, amely visszafogja a legdrágább rendszerek teljesítményét is. A memória kilépett a ciklikus tömegtermék szerepéből,... Th
Láthatatlan korlát: az önbizalom tart távol a befektetésektől
Jelentős, eddig kihasználatlan potenciál van a nőkben a befektetések terén. A számok azt mutatják, hogy jó, sőt, a férfiaknál jobb döntéseket hoznak, ha befektetéshez nyúlnak,... The post L
A sótalanított víz szerepe az öböl menti arab államok ellátásbiztonságában
A sótalanító üzemek nemcsak létfontosságúak, hanem egyben sérülékeny, stratégiai célpontok is.
Mennyi értéket termel egy dolgozó kéz? - BB Tengely
Magyarország lemaradt a termelékenységi versenyben, a Balkán-Baltikum régió országainak többsége lehagyott minket az elmúlt 15 évben. Egy gazdaság hosszú távú sikerességét nem feltétlenü
Vagyontervezés bizonytalan környezetben - találkozzunk Szegeden!
Milyen makropálya várható Magyarországon, milyen előnyei és hátrányai lehetnek az eurócsatlakozásnak? Milyen elvek mentén lehet tervezni a vagyonnal, és milyen reális hozammal lehet számolni
Birodalmi alkony vagy amerikai erődemonstráció? - Szuez és Hormuz párhuzamai
Úgy tűnik, most nagyobb lehetőség kínálkozik az iráni konfliktus megoldására, az ideiglenes tűzszünet alatti megegyezéssel, ellenkező esetben nem marad más, mint a katonai erő fokozása a Fo
Tabut döntene a Tisza, de lesz erre költségvetési fedezet?
Komoly ígéretek vannak a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban.
Erre nagyon kell figyelni a cégeknek a zöld finanszírozásnál: az MFB szakértőjét kérdeztük
Kozma Norbert, a stratégiai és fenntarthatósági osztály vezetője volt a vendégünk.
Surányi György, Szabó László: a rossz gazdaságpolitika ellen az euró sem véd meg
Illúzió megváltást várni a bevezetéstől?
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


