Két év alatt 70 százalékkal emelkedett a használt autók átlagára Magyarországon, 17,5 százalékkal tavaly, míg 43 százalékkal egy évvel korábban – derül ki a Vezess.hu kérésére a legfontosabb piaci szereplők által összeállított statisztikákból.
4 százalékkal csökkent a sör, a bor és a szeszes italok értékesítése az európai kiskereskedelmi csatornákon belül tavaly - derül ki az IRI elemzőcég adataiból. A visszaesés egyértelműen az infláció következménye.
Németországban 18 százalékot tesz ki a nemek közötti bérrés, a nők csaknem ötödével keresnek kevesebbet, mint a férfiak - mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés.
Az inflációt akkor is fájdalmasnak érezhetjük, amikor csak 5-6%-kal nőnek az árak éves alapon. Amikor viszont 15%-os az áremelkedés éves átlagban, miközben az élelmiszerárak ennek többszörösével emelkednek, akkor bizony megélhetési válság zajlik a szemünk előtt. Az alacsonyabb jövedelműek fogyasztói kosarában olyan mértékben nőttek meg az élelmiszerekre fordított kiadások, hogy rengeteg dologról kellett lemondaniuk az elmúlt hónapokban. A magas jövedelműeket – akiknek az élelmiszerkiadása a kosaruk kisebb részét teszi ki – viszont kevésbé érinti az inflációs válság, mint az átlagembert. Van, akit 30-35%-os, és van, akit 20%-os infláció sújt jelenleg. És egy ideig még fent is marad a magas infláció.
Tavaly év végén visszaesést mutatott a német gazdaság, az elemzők stagnálásra számítottak. Az előző év azonos időszakához képest a növekedés sokkal kisebb volt a vártnál. Nagy dráma azért nincs, a GDP-adat csak kis mérétkben maradt el a várakozásoktól, a kilátások pedig messze nem olyan rosszak, mint azt tavaly ősszel gondoltuk.
Az Egyesült Államok súlyos korlátozásokat vezet be a Kínába irányuló technológiai exportra. Ezzel elvágják a világ második legnagyobb gazdaságát a korszerű gyártási technológiáktól is. Washington most új szövetségeseket talált a Peking elleni kereskedelmi háborúban.
Egy frissen kiszivárgott uniós törvénytervezet szerint az Európai Bizottság komoly korlátozásokat javasol a biodiverzitási védelme érdekében: a tagállamoknak csökkenteniük kell a halászat érzékeny fajokra és élőhelyeikre gyakorolt káros hatásait.
A január leghidegebb éjszakáját mérték a meteorológusok hétfőre virradóra, ami egyébként nem tér el a sok éves átlagtól, csak eddig aránylag enyhe volt az időjárás.
Januárban meglepő módon nőtt a spanyol éves infláció, de még ezzel is messze az európai átlag alatt van az áremelkedés mértéke. Spanyolország az első nagy európai gazdaság, ahol közzétették a januári inflációt.
Szerdától büntetnek, ha nincs megváltva 2023-as úthasználati jogosultság. Mivel kedden éjfélkor lejárnak a tavalyi éves országos és megyei autópálya matricák, szerdán nulla órától már csak 2023-as úthasználati jogosultság birtokában lehet a díjköteles utakon közlekedni, ellenkező esetben pótdíjat kell az autósnak fizetnie.
A végéhez közeledik Kínában a koronavírus-járvány jelenlegi hulláma, a kínai holdújév ünnepségei során sem emelkedett jelentősen a fertőzöttek száma - derült ki a kínai járványkutató és betegségmegelőző központ által a sajtóban hétfőn közzétett jelentéséből.
A pakisztáni jegybank volt elnöke szerint súlyos válság lesz abból, ha a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) hasonló nemzetközi szervezetek nem javítanak az államadósság-finanszírozási rendszerükön. Sorra dőlhetnek be az olyan országok, mint Srí Lanka, ahol már krízis lett a lassú eljárásból.
Januárban minimálisan mértékben, de harmadik hónapja emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A gazdaságkutató által végzett felmérés szerint a fogyasztói bizalmi index javulása e negyedév minimális, az üzleti bizalmi index emelkedése ennél kissé érzékelhetőbb.
A hozzátartozói nyugellátások leggyakrabban előforduló esete az özvegyi nyugdíj, mely a napi életben nagyon sok kérdést vet fel. Az egyik ilyen terület a megváltozott munkaképesség hatása erre a hozzátartozói nyugellátásra - hívja fel a figyelmet az adó.hu.
Itthon csendesnek ígérkeznek a következő napok, ezzel ellentétben külföldről folyamatosan jönnek majd az impulzusok. Lesznek kulcsfontosságú kamatdöntések és makrogazdasági adatok is, melyek a piaci hangulatot is alapjaiban változtathatják meg.
A magyar gazdasági folyamatok romlása miatt a Standard & Poor's hitelminősítő egy fokozattal rontotta péntek éjjel az ország adósságának besorolását. A magas infláció és a növekedési problémák mellett a hitelminősítő szerint a különféle indokokkal fenntartott rendkívüli jogrendben gyengék az intézményi fékek és ellensúlyok, és emiatt a döntéshozatal kiszámíthatatlan. Az S&P-nél már csak egyetlen fokozattal haladja meg az adósbesorolásunk a befektetésre nem ajánlott, úgynevezett bóvli kategóriát. Mit kell tenni ahhoz, hogy ne kapjunk újabb leminősítést?
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) honlapján tette közzé a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum (KÉF) pénteki ülésén történtekről szóló beszámolóját.
A kínai gyógyszerhatóság vasárnap engedélyt adott két otthoni fejlesztésű, szájon át szedhető koronavírus elleni gyógyszer forgalmazására – írja a Reuters.
Az orosz üzletemberek európai üzletkötései jóval nehezebbé váltak a háború kitörése óta. Viszont Magyarország sok vállalkozónak népszerű lett: az összes itthon bejegyzett, orosz érdekeltségbe tartozó cég több mint 10 százalékát tavaly jegyezték be.