A tányérunk geopolitikája: az „európai stratégiai autonómia” a mezőgazdaságban
Globál

A tányérunk geopolitikája: az „európai stratégiai autonómia” a mezőgazdaságban

A német, francia, holland, belga, lengyel, román (és a sort folytathatnánk) gazdák elmúlt hónapokbeli elégedetlenkedése a júniusban esedékes európai parlamenti választások sokatmondó felvezetése. A tavalyi év során EU-s berkekben szinte minden területen hangoztatták, hogy megértették az új idők hívó szavát: ezentúl a tisztán piaci megfontolások elé helyezik a biztonsági szempontokat, s vele a geopolitikát. Az uniós „stratégiai autonómia” törekvéseknek immár hivatalosan elismert részét képezi, sőt főszereplőjévé vált a „gazdasági biztonság”. Épp csak kimaradni látszik belőle a mezőgazdaság. Feledékenység, elefántcsonttorony-politizálás vagy ideológiai korlát?
Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Enni vagy nem enni

Amióta világ a világ az élelmezés-biztonság a stratégiai kalkulációk egyik alaptényzője: a saját lakosságot etetni kell, az ellenfelet pedig kiéheztetni, ha lehet. Az ukrajnai háború maga is egyfajta emlékeztető, hogy a mezőgazdaság és az élelmezés-szuverenitás továbbra is elsőrendű szempont, akár a gabonaexport körüli huzavonáról legyen szó, melynek globális (különösen Afrikát és a Közel-Keletet érintő) lecsapódása egészen távoli országokat is érdekeltté tesz a konfliktus alakulásában, akár Mariopul és Herszon ostrománál a lakosságot sújtó élelmiszerhiányról, akár a francia külügyminiszter nemrég tett megjegyzéséről, miszerint „ha Ukrajna veszít, azzal Moszkva a világ gabonatermelésének 30 százalékát az ellenőrzése alatt tarthatja, a nemzetközi piacokon a francia búza helyzetét is veszélybe sodorva ezáltal”.

Már a második világháborúban a náci Németország részéről a Szovjetunió lerohanását célzó Barbarossa-terv is részben a térség kiemelkedő gabonatermelő kapacitásait célozta. A hidegháború során az erőszakos kollektivista gazdasági modell alatt viszont megroggyantak szovjet mezőgazdasági pozíciók, s ezt Amerika a maga stratégiai javára fordította. A kommunizmus további terjedését megakadályozni hivatott úgynevezett feltartóztatási politika egyik kulcseleme volt a külön stratégiai eszközzé előlépő élelmiszer-segélyezés. A Business Week 1975. decemberi számának egyik cikke egyenesen ezt a címet viselte: „Az USA élemiszertermelő ereje: a mindent eldöntő világpolitikai fegyver”. Annál is inkább, mert addigra már nem hogy exportálni nem tudott Moszkva, de ő maga is rászorult az amerikai gabona behozatalára. A másik nagy ellenség, Irán, a függőségtől tartva megalapította a „Mezőgazdasági Dzsihád Minisztériumát”.

Az élelmiszer-politika nemzetközi szinten a finom befolyásolásnak és a nyers nyomásgyakorlásnak egyaránt kiváló eszköze. Nem véletlen, hogy még a mezőgazdasági nagyhatalmak szövetségesei is kiszolgáltatottságuk mérséklésére törekszenek. Így tett például Szaúd-Arábia vagy Marokkó a hatvanas-hetvenes években, és részben ez állt az európai Közös Mezőgazdasági Politikának is az eredőjében. A szovjet katonai fenyegetés árnyékában élő, védelmét az USA-tól remélő Európa és Washington között ez nem kevés ütközéshez vezetett: a hidegháború csúcspontján az Egyesült Államok egyenesen csapatai kivonását helyezte kilátásba, ha az európaiak nem engedik be piacukra az amerikai „csirkéket”. A közös mezőgazdasági politikának köszönhetően viszont Európa a nyolcvanas évekre komoly vetélytárssá nőtte ki magát. Az USA ekkor azon igyekezett, hogy a világkereskedelmi tárgyalásokon lebontsa az állami beavatkozásoknak teret adó „mezőgazdasági kivételt”.

Azóta jócskán változott a helyzet. Valóban bekerült a globális szabadkereskedelem véráramába a mezőgazdaság, ám a geopolitikai vetélkedés fokozódásával párhuzamosan a nagyhatalmak ismét jobban az ellenőrzésük alá vonnák. Ki-ki saját adottságai szerint. Kína számára például komoly fejtörést okoz, hogy a termőföldek zsugorodása miatt egyre több élelmiszerimportra szorul. Az ezzel járó stratégiai sebezhetőséget minimalizálandó kezdett területek bérlésébe-felvásárlásába szerte a világon. India versenyt fut az idővel, hogy mezőgazdasági függetlenségét garantálni tudja: 1,4 milliárd főre gyarapodott lakosságának szinte teljes ellátását igyekszik biztosítani a fél évszázad alatt megnégyszereződött termelőkapacitásával. Mindeközben az EU más utat választ. A legnagyobb európai mezőgazdasági ország, Franciaország Szenátusának jelentése szerint:

az Unió – példa nélkül álló módon – a gazdasági szuverenitást garantáló eszközök tárházában a többi mögé sorolta a mezőgazdaságot, sőt, az európai mezőgazdasági termelés hanyatlását célzó stratégiákat választott.

Tükröm, tükröm

Védőpajzs avagy a globalizáció trójai falova? A politikai vitákban hagyományosan ez a két kép ütközik az EU szerepére vonatkozóan. Előbbit használta például Martin Bangemann német biztos, amikor a Bizottságnak a Boeinggel szemben az Airbus melletti kiállásáról szólt, és főleg ez áll a Közös Mezőgazdasági Politika létrehozása mögött, melyet Franciaország csak a „préférence communautaire” (az európai Közösség saját termelői számára biztosított prioritás) alapelvként elfogadtatása után támogatott. Nem utolsó sorban stratégiai önellátási okokból. A kilencvenes évek folyamán azonban valamennyi területen felgyorsult a másik funkció: a korlátlebontási lázban – amit ma már többek között Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter is egyértelmű hibaként értékel – végül élen járt az Európai Unió.

Ekkortájt azonban úgy tűnt, hogy a stratégiainak ítélt ágazatok számára lesz kiskapu. A Világkereskedelmi Szervezeten belül mindig is elfogadott, a nagyhatalmak által előszeretettel alkalmazott „nemzetbiztonsági kivétel” mellett új lehetőség körvonalazódott. A környezetvédelmi szempont beépítése a kereskedelmi politikákba elméletileg az európai mezőgazdaság számára (is) lehetővé tenné, hogy kiegyensúlyozottabb játéktérben versenyezzen a világ másik felén sokkal olcsóbban, ám szennyezőbben, termelt árukkal. Ám ennek pont az ellenkezője zajlik. Miközben ugyanis az EU az európai gazdáknál maradéktalanul betartatja a „zöld” előírásokat, a végletekig ellenőrizve, hogy mit, mikor s hogyan alkalmaznak, addig az Unión kívülről akadálytalanul beengedi a közös piacra a belső szabályozásoknak gyakran még csak megfelelni sem próbáló árukat. Ennek pedig a verseny – saját rovásunkra – torzításán túl súlyos stratégiai következménye is van.

Hiába exportál több mezőgazdasági terméket az EU, mint amennyit behoz, élelmezés-biztonsága a fentiek miatt mégis egyre bizonytalanabbul alakul. Decemberben a spanyol elnökség egy munkaanyaga összesen 323 terméket sorolt fel, melyek terén az Unió külső szereplőktől „függőségben van”, legnagyobb arányban, 37 százalékkal, a mezőgazdaságban. Ráadásul az egyébként sok tekintetben üdvözlendő Zöld Paktum (Green Deal) és Termőföldtől a Tányérig (Farm to Fork) program a Bizottság saját elemzése szerint is jelentős termelés-visszaeséshez vezet majd.

Mindez igencsak rosszkor, a globális geopolitikai vetélkedés eldurvulásával egyidejűleg gyengítené az Uniót.

A gazdák – és az ügyüket felkaroló politikusok – követeléseinek élén nem véletlenül szerepel két dolog: egyrészt „tükörzáradékok” illesztése a szabadkereskedelmi megállapodásokba (csak olyan termék érkezzen vámmentesen, amely megfelel az uniós gazdák felé támasztott elvárásoknak), másrészt a „zöld” EU-politikák feszes ütemének szuverenitási szempontokkal tompítása.

Stratégiai autonómia?

Az ukrán mezőgazdasági termékek korlátlan beengedése az EU-ba az utolsó csepp volt a pohárban. Az uniós gazdák szemében az abszurdum netovábbja, hogy az ukrajnai mega-gazdaságokban termelt áruk akadálytalanul szoríthatják őket ki saját piacukról, mivel azokra nem vonatkoznak a költségeket sokszorozó európai adminisztrációs és környezetvédelmi előírások. Ugyanaz történik tehát, mint amit a világ számos részével kötött szabadkereskedelmi megállapodásokban is kifogásolnak – csak itt azonnal, a szomszédból, és a „háborús támogatás” jelszavával. A helyzet visszássága oly szembetűnő, hogy még a Bizottságon belül is parázs viták folynak. A mezőgazdasági biztos azt nyilatkozza, hogy az uniós termékeket védő záradékok biztosítását tekinti fő feladatának, miközben a brüsszeli testület elnöke és a kereskedelmi biztos minden akadály lebontása mellett száll síkra – hol a szabadkereskedelmi elvek szent és sérthetetlenségére, hol a Kijev melletti kiállásra mint geopolitikai megfontolásra hivatkozva.

Mindez kiválóan példázza a magát „geopolitikai”-ként fémjelző Bizottság, és rajta keresztül a közös uniós fellépés előtt álló legkomolyabb akadályt. Az elmúlt pár év felemás próbálkozásai és szónoki bravúrjai dacára továbbra is idegen tőle, az integráció DNS-ével megy szembe a valódi stratégiai – erőviszonyokban, hosszú távon, hatalmi logikában – gondolkodás. Pechjére, pechünkre viszont a nemzetközi rendszer többi szereplője az utóbbi időben már nyíltan is erre állt át. Az EU tehát tessék-lássék alkalmazkodni próbál: ennek jegyében immár úton-útfélen hangoztatja a francia ihletésű „stratégiai autonómia” jelszavát. Ami eredetileg a politikai döntési és cselekvési szabadság feltételeinek megteremtését jelenti: az ilyen-olyan külső nyomásgyakorlásnak való kiszolgáltatottság felszámolását.

Párizs először a katonai téren igyekezett volna ezt becsempészni az uniós gondolkodásba, ám ott a NATO-hoz/amerikai védőernyőhöz való ragaszkodás miatt túl nagy volt az ellenállás. A globális nagyhatalmi feszültségek kereskedelmi, technológiai folyományaiból azonban az Unió sem vonhatta ki magát. Az utóbbi pár évben tehát hozott jó pár, korábban „protekcionista” bélyeggel félresöpört intézkedést – a maga felemás, „elmondhatom, hogy stratégiailag felelősebben gondolkozom, de a nyitottság bajnoka címről sem kell lemondanom” módján. Akárhogy is, a Bizottság figyelmének a homlokterébe került immár a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés, a külföldi befektetések ellenőrzése, a kényes technológiák exportjának korlátozása, a mikrochipgyártás, s úgy általában az új varázsigévé avanzsáló „gazdasági biztonság”.

A mezőgazdaság viszont a körvonalazódni látszó – vagy legalábbis akként hirdetett – szemléletváltás elhanyagolt mostohagyereke.

Pedig a szektor stratégiai szerepe a XXI. században pont olyan nyilvánvaló, mint korábban volt. Emmanuel Macron francia elnök például 2022-ben egyenesen átnevezte a vonatkozó tárcát, mely azután Mezőgazdasági és Élelmezés-szuverenitási Minisztérium lett. Csakhogy a lényegi döntések nem ott, nem tagállami szinten, hanem „Brüsszelben” születnek. A francia államfő most a tüntető traktorok árnyékában váltig állította: ráeszmélt a rendszer anomáliáira. Fogadkozik, hogy nem engedi feláldozni a mezőgazdasági szuverenitást az EU szabadkereskedelmi hevületének és „zöld” túlbuzgóságának oltárán. Csupán az nem világos, hogy pontosan miként fogna hozzá.

EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.
Az írás a szerző saját szakmai véleményét tartalmazza, s nem feltétlenül tükrözi a Foreign Policy Research Institute, valamint a Portfolio szerkesztőségének álláspontját. Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait avelemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Címlapkép forrása: Adri Salido/Getty Images

RSM Blog

Mikor érdemes HR tanácsadóhoz fordulni?

Napjainkban az üzleti eredményesség egyik legfontosabb támogatója a stratégiához közvetlenül hozzájáruló, gyors változásokra képes, emberközpontú HR menedzsment. Biztosítja a szervezet n

Holdblog

Mágikus évkezdés

Az eredetileg a HOLD-hírlevélben bevetett ábránkon a \"mágikus hetes\" amerikai tech(hez kötött) papír YTD árfolyamváltozása - a február 22-i kereskedési nap zárása utáni értékek szerint.

KonyhaKontrolling

Sabbatical - ne így ne dolgozz!

Korábban ígértem, hogy beszámoljak a sabbaticalról, ezért most megteszem. Sajnos a bejegyzés írásának napján már 3 hónapja dolgozom, de igyekszem hűen visszaadni a részleteket. Pihenés Az e

Holdblog

Miért kellett a Mol-nak az UTE?!

HOLD After Hours. Horváth Ágnessel, a Mol vezető közgazdászával vitatkoztunk olajról, UTE-ról, Molról, meg Ryan Goslingról.  Jó szórakozást! 00:45    Miért kellett a Mol-nak a

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Rég nem voltak ekkora bajban az ukrán erők – Itt van három frontszakasz, ahol beüthet a katasztrófa
Interaktív online előadás

Vételi és eladási zónák - Részvénypiaci panoráma

Mire számíthatunk a következő napokban a részvénypiacokon? Milyen fontos szintekre kell figyelni a főbb indexek esetén? Melyek lesznek a jól és rosszul teljesítő régiók, országok, szektorok és ágazatok?

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Retail Day 2024
2024. április 11.
EU Források 2024
2024. március 6.
Agrárium 2024
2024. március 19.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!