Mesebeli munkahelyek - Így dolgoznak a szerencsések
Portfolio
Kábelmentes telefontöltő, minden irányba mozgatható ergonomikus dizájnbútorok és luxuslakosztályokat idéző hangulati elemek. Néhányak számára már ilyen a jelen, a többségnek pedig remélhetőleg ez a jövő irodai munkahelye. A Kinnarps svédországi gyárában megtudtuk, hogy milyen székekben ülnek az egészséges kényelemre vágyó alkalmazottak, és hogy hogyan dolgozunk majd állva, miközben vezetékek nélkül töltődik az asztalon az okostelefonunk.
Egyre többet hallani és látni, hogy az új generációk (Y, Z...) munkahellyel kapcsolatos igényei szinte teljesen szembe mennek a ma klasszikusnak számító irodai térrel, hangulattal. A mobileszközök és a vezeték nélküli hálózatok robbanásszerű fejlődésével egyszerűen kezdenek feleslegessé válni a hagyományos értelemben vett munkaállomások, és egészen újfajta munkaterek jönnek létre. Mint sok más területen, itt is elsősorban a kreatívnak mondott cégek számítanak úttörőnek. Az informatika, a marketing, vagy a dizájn területén tevékenykedő vállalkozások közül talán a Google az egyik legismertebb "élharcosa" a formabontó irodai munkakörnyzetnek, de hosszasan sorolhatnánk a mozgalomhoz csatlakozott hazai kisebb nagyobb cégek irodáit is.
A legújabbkori ingatlanfejlesztés, nagy mértékben köszönhetően a válságnak, rávilágította a fejlesztőket, hogy kizárólag minőségi ingatlanokban, gondosan kialakított és a legmodernebb igényeket kielégítő belső terekben, anyagokban érdemes gondolkodniuk ahhoz, hogy könnyen kiadható, illetve eladható legyen a termékük. Ezekhez az épületekhez pedig, amiknek milliónyi különféle környezetvédelmi, fenntarthatósági, műszaki, és egyéb szempontnak kell hogy megfeleljenek, sokkal inkább passzol az új időket idéző, műszakilag és miliőjében a XXI. századra szabott belső kialakítás, ami akár produktívabbá és hatékonyabbá is teheti az irodai munkavégézést.
Minden színben
Az Y-generáció
A nemzetközi trendekhez igazodva pár év csúszással a magyarországi ingatlanfejlesztés területén is a fenntarthatóság és a transzparencia került fókuszba, az irodai munkahelyek kialakításánál pedig egyre növekvő trendé vált az "Y-generáció" igényeinek kielégítésére való törekvés. Ez a generáció a korábbiaktól eltérően sokkal tudatosabb preferenciákkal rendelkezik munkahelyét és életvitelét tekintve. Kitűnően eligazodnak a legújabb trendek között, fontos a munka-magánélet egyensúly, a munkahelyen jól szeretnék érezni magukat és munkavégzésükhöz csupán egy okostelefon és egy laptop szükséges, tehát kevésbé helyhez kötöttek. Emellett fontos számukra a környezettudatosság és a karrierépítés lehetősége, ezért olyan környezetben szeretnek dolgozni, ahol kiélhetik kreativitásuk és az íróasztaltól elszakadva akár kávézóban, babzsák fotelben végezhetik munkájukat. A wikipedián található idevágó szócikk megfogalmazása szerint "Az Y generáció az 1976 és 1995 között született embereké, a Z nemzedék pedig 1996-tól napjainkig tart".
Főnökök egymás között
Az új generációkra és az új technológiai eszközökre reagáló irodák számára ma már külön családokat dolgoznak ki az irodabútor-gyártók is. Ilyen például a svéd Kinnarps "Next Office" névre keresztelt koncepciója is, amely ezekre a megváltozott igényekre igyekszik regálni és megoldást nyújtani azzal, hogy a manapság oly sokat hangoztatott és az ingatlanpiacon megkerülhetetlen fogalmakká vált LEED, illetve BREEAM követelményeinek eléréséhez is hozzájárulnak, továbbá például olyan tárgyaló- és dolgozóasztalokat kreálnak melyek képesek vezeték nélkül is a mobileszközünk feltöltésére. Sokan mondhatnák most, hogy ez mind felesleges luxus, de a CSR (vállalati felelősségvállalás) szempontokat és a technológia fejlettséget is előtérbe helyező cégek számára, ahol nemzetközi elvárás a standardok teljesítése, a környezetvédelem és sokszor az egységes összkép, ezek a szempontok komoly hangsúlyt kapnak.
Next Office
A kreatív munkát ösztönző és jól átgondolt munkahelyi terek azonban sokak szerint nem csak jó hangulatot teremtenek a szürke hétköznapokban, hanem a jobb munkateljesítményen keresztül mérhető bevételnövekedést is eredményeznek, valamint a gondosan megtervezett helykihasználásnak köszönhetően akár a kisebb irodaméretnek köszönhetően bérleti díj csökkenéssel is járnak. Soltész Tiberius, a Kinnarps Magyarország ügyvezető igazgatójának elmondása szerint, "Napjainkban megfigyelhető, hogy a cégek jelentős összegeket fordítanak irodaterületeikre és ezzel együtt a bútorozásra is, amelyeknek egy része a munkaidő nagy részében üresen áll. A terek szervezeti tevékenységhez, struktúrához hangolt újragondolásával az irodák "holt terei" és ezzel együtt e felesleges költségek is kiiktathatók. A megspórolt költségek aránya ebből adódóan cégenként változó, durva becsléssel az mondható, hogy területre vetítve megközelítheti a 20-30%-ot is".
Next Office - Retró stílusban
Az irodai belsőterek újragondolása, átstrukturálása, a kihasználatlan munkaállomások és terek megszüntetése rengeteg cég számára nem egyszerűen kényelmi vagy presztízs kérdés, hanem a válság okozta költséghatékonysági lépésekre, illetve a sok helyen szükségessé vált állományzsugorodásra adott válasz. A válság kirobbanása óta eltelt években cégek tucatjai költöztek alacsonyabb vagy azonos létszámmal kisebb irodákba. A Kinnarps elemzése szerint 2010 utolsó negyedévében elindult egy költözési hullám az alacsonyabb kategóriás irodaházakból a magasabb besorolású és ezzel együtt a modernebb, költséghatékonyabb területek felé. Ez a trend főként annak volt köszönhető, hogy a bérlők egyrészt költségcsökkentési megfontolásból hatékonyabb kialakítású irodaházakat kerestek, másrészről pedig erős pozícióban voltak az irodabérleti piacon, ezért előnyös feltételekkel bérelhettek maguknak területeket. Rövidtávon ezek a költözések, illetve a csekély mennyiségű újonnan betelepülő cég tette ki az irodabérleti tranzakciók 40-45 százalékát. Ez a folyamat igencsak jól jött a bútoros cégeknek. A válság előtt az 5 legnagyobb irodabútor-forgalmazó cég árbevétele egyenként 600 millió - 1 milliárd forint között mozgott, ami 2009-re átlagosan 32%-kal csökkent.
Az 5 legnagyobb hazai irodabútor-gyártó és -forgalmazó cég árbevétele a teljes piaci volumen közel 37%-át, a kizárólag forgalmazó vállalatoké a piac 16%-át fedi le. A piaci részesedés előbbi csoport esetén 5-10% körül mozog, utóbbi csoportnál 2-6% között. A piaci volumen maradék 47%-át az 1%-nál kisebb piaci részesedésű cégek fedik le hazánkban a 2011-es adatok szerint.
Next Office - Szélesvászon
Hogy milyen irányba fog fejlődni az ingatlan és vele együtt a bútorpiac? Nehéz megjósolni. - állítják a Kinnarps szakértői. Tapasztalataik szerint az elmúlt évben a cég legtöbb ügyfele a BPO/SSC (Business Process Outsourcing / Shared Service Center), az információtechnológia, a gyógyszergyártó és a szolgáltató szektorból került ki, emellett kisebb részben ugyan a gyártó vállalatok és a pénzügyi szférában tevékenykedő cégek domináltak. Ezekre a tapasztalatokra alapozva rendkívül markáns lesz a shared service centerek továbbterjedése és a gyártó cégek uniós pályázati pénzekből finanszírozott fejlesztései.
Ha bekövetkezik egy világgazdasági válság 5-6 éves távon, akkor a magyar gazdaság nem fog évi 1 százaléknál nagyobb mértékben nőni a következő években - mondta...
The post Zsiday Viktor:
Nyugat-Európához hasonlóan mára a hazai befektetők körében is nagyon népszerűvé váltak a certifikátok, amelyek jó átmenetet kínálnak az alacsony kockázatú eszközök és a tőzsdézés k
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Az osztalékról szóló döntést évente egyszer a beszámoló elfogadásakor lehet meghozni, amikor a társaság legfőbb szerve dönt az osztalék mértékéről, és az osztalék kifizetéséről. A h
Az After Hours podcast házigazdája, a HOLD Alapkezelő portfóliókezelője volt az ATV vendége, Balásy Zsolt az elszálló hazai hiányszámokról beszélt. Tőle idézünk fontos gondolatokat. 
Az Energiaügyi Minisztérium adott ki egy új grafikát a május végén startoló felújítási programról, amiről sok részlet leolvasható. (Egyébként érdekes, hogy nálunk mindennek van külön m
Itt az osztalékszezon, az okos befektető pedig forgatja a pénzt. Milyen stratégiák merülhetnek fel, amikor az osztalék helyét keressük a tőkepiacokon? Ahogy megérkezik a vállalkozásból...
The
A berlini szövetségi kormány célul tűzte, hogy az évtized végére 15 millió darab elektromos meghajtású autó közlekedjen Németország útjain. Ahogy halad az idő, egyre valószínűtlenebbé