Ugrás előtt a lakásárak a pesti kerületben?
A városoknak tehát fejlődni kell, amelynek legnagyobb és egyben leglátványosabb megvalósulási formái a városfejlesztési projektek. Egy-egy ilyen beruházás képes teljesen átformálni az adott környék arculatát, a korábban leromlott és pusztuló városrészeket élettel megtölteni. A városrészeket érintő gyökeres átalakításokra külföldön is több példát látunk, elég csak a Londoni Olimpia kapcsán megvalósult beruházásra gondolni, mikor egy rozsdaövezeti területet alakítottak át vonzó városrésszé. De nem is kell ilyen messzire mennünk, hogy nagyléptékű környezet-átalakulásokat lássunk, Budapesten a IX. kerület középső része, valamint a Corvin negyed is óriási változáson ment keresztül az elmúlt évtizedekben.
A IX. kerület és a Corvin negyed megújulásának nyomán nem csak a lakásállomány cserélődött le, de a környezet is átalakult, köztük a közterületek is - Ferencvárosban például 7 százalékról 27 százalékra nőtt a zöldfelületek aránya - ami egy élhetőbb városrészt hozott létre, ráadásul helyet kapott számos kikapcsolódási és szórakozási lehetőség is. Az átalakult környezet pedig a korábban agglomerációt választó középosztályt is a visszacsábította a belvárosibb területekre, így a lakosság összetétele jelentősen átalakult. A területek vonzerejének növekedése pedig lakáskereslet élénkülésén keresztül a lakások árában is megmutatkozott. A területeket tehát összességében felértékelték a megvalósult beruházások.
Mennyivel értékelődött fel a terület?
A 90-es évek elején a főváros legrosszabb fizikai állapotú területei közé tartozó Ferencváros középső részének megújulása 1992-től kezdődött el, azonban lakáspiaci adataink csak 1998-ig nyúlnak vissza, így vélhetően sokkal alacsonyabb felértékelődést mérhetünk a számokkal, mint ami valójában bekövetkezett. A Ferencváros rehabilitált területének lakásárai 1998 - 2015 között 0,5 százalékkal nagyobb mértékben növekedtek, mint a budapesti átlagos lakásár-változás volt a Zillowsztorik című könyv magyar viszonyokat bemutató melléklete, a Lakáspiaci Mozaik adatai szerint. Vagyis a felértékelődés valóban tetten érhető Budapest más részeihez képest, ráadásul mint korábban felhívtuk a figyelmet a projekt kezdetéhez képest ennél sokkal magasabb érték valószínűsíthető.A Corvin-negyed átalakulása hosszas előkészítő munkát követően 2006 végén indult el, ezután kezdődhetett el a városrész jelentős relatív drágulása. A negyed esetében még szembetűnőbb a városfejlesztési projektek hatása, 1998-tól a városrész a budapesti átlagos lakásár-változáshoz képest 23 százalékkal jobban növekedett, vagyis értékelődött fel a Lakáspiaci Mozaik adatai szerint.
Felértékelődhet a Városliget környéke is
A sornak azonban vélhetően még nincs vége, ráadásul akad is bőven olyan városrész, melynek szüksége van a megújulásra. A közeljövő egyik legnagyobb köztereket is érintő városfejlesztési beruházása a Liget Projekt, aminek köszönhetően jelentősen átalakul a park és ezzel a beruházás hozzájárul egy még élhetőbb környezet létrejöttéhez. A parkok ugyanis többféle funkciót is betöltenek a városokban, esztétikai, rekreációs célokat, de emellett hozzájárulnak a légszennyezettség mérsékléséhez, a zajszint csökkentéséhez is, ezáltal fokozva az adott terület vagy környék vonzerejét.


A cikk megjelenését a Városliget Zrt. támogatta.
Katonai lépésekről egyeztet az Egyesült Államok Európával, asztalhoz ültetnék Oroszországot
Nagy kérdés, mit érnek el ezzel Putyinnál.
Készülhet valamire Kína: így függetlenednének még inkább az USA-tól
Bejelentést tett az ország egyik nagy AI-fejlesztője.
Ismét bevetette Putyin csodafegyverét Oroszország – Úgy tűnik, súlyos kudarc lett a vége
Pár éve még rettegésben tartotta a világot.
Emelkedik az egyik legelterjedtebb streaming-szolgáltatás ára
Ennyibe kerül innentől a havi előfizetés.
Jelentett a hírszerzés: akkora a probléma Oroszországban, hogy kényszerintézkedéseket vezetett be Moszkva
Limitálták a lakossági felhasználást.
Győzelmet ünnepelt az orosz védelmi minisztérium – Kiderült, valamit nagyon elnéztek a térképen
Nem sikerült a pontos meghatározás
Megszólalt Orbán Viktor a Munkácsot ért orosz légitámadásról
Felajánlotta a magyar kormány segítségét.
Elmondta Donald Trump, mi hiányzott eddig az ukrán győzelemhez - Ígéretet is tett
Felkavarta az állóvizet.
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok

Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr



Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.