Szabálytalanságok százait fedezték fel a Nagykörút épületein
A Nagykörút kialakítása
A Nagykörút nyomvonalának kijelölése a Duna egykori mellékága mentén történt, az eredeti elképzelések között a folyó mellékágának megtartása is szerepelt, velence mintájára meghagyva a házak közti vízi közlekedést. A túl magas költségek miatt azonban a mellékágat végül feltöltötték és 1872-ben megkezdték a körút menti házak felépítését.Az építkezések kezdetben lassan haladtak, évente mindössze 2-3 házat tudtak felépíteni, 1885-től azonban készülve az 1896-os millenniumra nagyobb lendületet vettek, évente közel 20 ház felépítésével az eseményre szinte teljesen elkészült a körút mai képe.
-20170519.jpg)
Kaotikus hirdetőtáblák
A Nagykörúton halad ma Európa legforgalmasabb villamosvonala, ami napi 200 ezer utasával folyamatos forgalmat generál az épületek földszintjein található üzlethelyiségeknek. Az egykori egységes utcaképet azonban mostanra a legkülönbözőbb üzletek reklámtáblái foglalják el, sok esetben eltakarva vagy teljesen megváltoztatva a homlokzatot. Erre kínál megoldási javaslatot a Nagykörút Portálprogram, aminek keretében feltérképezték a teljes útszakaszt, fotókon jelölve a problémás részeket.A honlapon a Nagykörút a Jászai Mari tér és a Boráros tér között öt szakaszra van bontva. Az 553 méter hosszú Szent István körút, az 1054 méter hosszú Teréz körút, a 764 méter hosszú Erzsébet körút, az 1223 méter hosszú József körút és az 556 méter hosszú Ferenc körút egységeire. A képeken az egyes körutakat további alegységekre bontották, amelyek mindegyikéről fotók is készültek. Az "elemzés" fülre kattintva pedig a fotókon megjelennek a kifogásolható vagy szabálytalan elemek. Ilyenek például a kereszttel körberajzolt részek, amelyek szabálytalanul elhelyezett hirdetési elemeket tartalmaznak, így azok eltávolítása kötelező. A téglalappal körberajzolt hirdetések is módosításra szorulnak, de azok eltávolítása nem, csak átalakítása kötelező. A szaggatott vonallal körberajzolt elemekre nincs kötelezettség, de az egységesebb utcakép miatt azok módosítása vagy eltávolítása ugyancsak ajánlott.


Megoldási javaslat
A program honlapján az egyes épületek üzletsávjainak a hatályos jogszabályoknak való megfelelősége az adott épület, majd az "elemzés" nézet kiválasztásával érhető el, a területre vonatkozó jogszabályokról pedig az "általános információk" menüpontban olvashatunk bővebben.A visszatérő, jellegzetes szabálytalanságokat megismerve az alábbiakra kellene odafigyelni, hogy elkerülhető legyen a szankció:
- A reklámfelületek száma, mérete színe nem dominálhat az épület látványában, számuk, méretük a lehetőségekhez képest minimálisra csökkentendő
- Az üzlethelyiséget kiegészítő minden berendezési tárgy (pl. riasztó fény és hangjelző, valamint a légkondicionáló berendezés kültéri egysége, árnyékoló szerkezetek) egységes terv alapján, lehetőleg egyszerre, rejtetten helyezendő el
- A kialakításhoz az épület eredeti logikáját kell alapul venni: a nyílástengelyek helyét, az üvegezés síkját, a szín és anyaghasználatot
- Törekedni kell a meglévő, építéskori szerkezetek megtartására, restaurálására, esetleges újraépítésére
- A legegyszerűbb homlokzatot érintő beavatkozás során is javasolt építész tervező bevonása, aki értelmezi a területre vonatkozó összetett szabályokat, és segít az adott feladat esztétikailag megfelelő megoldásának kialakításában
A Portfolio Ingatlan már korábban is foglalkozott a Nagykörút üzleteinek kérdésével, néhány évvel ezelőtt, a válság közepén még az üresen álló helyiségek jelentették a fő problémát. Mostanra az üzletek megteltek bérlőkkel, de az egységesebb utcaképnek továbbra sincs nyoma.
Új lakást vásárolnál? Találd meg a a Portfolio Ingatlan adatbázisában álmaid otthonát, ami átláthatóan könnyen összehasonlító formában ad információt az egyes projektekben lévő lakások méreteiről, árairól és elhelyezkedéséről.
Megszólalt Trump a közel-keleti konfliktusról: senki nem tudja, mire készülök
Az amerikai elnök szerint Irán teljesen védtelen.
Bejelentette a kormány: meghosszabbítják a kamatstopot
Kormányinfót tart Vitályos Eszter és Gulyás Gergely.
Itt a friss adat: a magyar fogyasztás a legkisebb az EU-ban
Nem változott a helyünk az európai rangsorban.
Irán nem hajlandó kapitulálni, Amerika bármikor beszállhat a háborúba - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli háború legfontosabb híreivel.
Közel-keleti konfliktus: veszélyhelyzeti gázellátásra kapcsolt Egyiptom
Csütörtökön jöhet az enyhülés.
Ukrajna számára rosszul zárult a G7-csúcs, magas rangú orosz vezető látogatott Phenjanba – Ukrajnai háborús híreink szerdán
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Gyűlnek a bizonyítékok: folyamatosan érkeznek az orosz katonák a NATO határára
Páncélosokat is telepítenek.
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi lépés a valódi intelligencia felé. Csakhogy ezen még sokat kell dolgozni. The
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.