Ingatlan

Képeken a Dél-Pesti Centrumkórház

Portfolio
Miután nemrég kihirdették az Egészséges Budapest Programban (EBP) felépülő három budapesti centrumkórház tervpályázatának győzteseit, december végén megjelent a Közbeszerzési Értesítőben is két győztes szerződés - írja a Magyarépítők.hu.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) óriásprojektjeiben zöldmezős beruházásban a XI. kerületi Dobogón felépülő Dél-Budai Centrumkórházat az M-Teampannon Kft. és Rutkai Pál András tervezi meg, a többek között korábbi Egyesített Szent István-Szent László Kórházból jelentős bővítéssel átalakuló Nagyvárad téri Dél-Pesti Centrumkórház pedig a ZDA-Zoboki Építésziroda Kft. elképzelései alapján készülhet el.


Az EBP keretein belül korábban 188 milliárd forintot különítettek el a fejlesztés előkészítésére és kivitelezésére, illetve 190 ezer négyzetméternyi új egészségügyi tér kialakítását jelentették be.

RSM Blog

Fókuszban a KKV-k

A mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k) gazdasági szerepe kiemelten fontos, ezért nem véletlen, hogy a társasági adó rendszerében is számos adóalap- és adókedvezmény érhető el kimon

SZOMBATHELY - Finanszírozás a gyakorlatban

SZOMBATHELY - Finanszírozás a gyakorlatban

2025. október 13.

Portfolio Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2025

2025. október 14.

EGER - Finanszírozás a gyakorlatban

2025. október 15.

SZEKSZÁRD - Finanszírozás a gyakorlatban

2025. október 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet