
Jelenleg átlagosan közel 1,1 millió forintos négyzetméteráron kínálják az új építésű lakásokat Budapesten, ami több mint 8 százalékkal magasabb, mint az előző negyedévben mért érték. Az átlagos árszintekben még magasabb volt az emelkedés, egy új építésű lakás átlagos ára ma már eléri a 76 millió forintot a fővárosban. A szórás meglehetősen nagy, a legdrágább budai és belsőpesti kerületekben 1,9-2 millió forint az átlagos fajlagos ár, Külső-Pesten viszont éppen csak meghaladja, vagy el sem éri a 800 ezer forintot.

Ahogy a fenti ábra mutatja, a korábbi években éllovas V. kerület visszacsúszott a dobogó harmadik fokára, 1,905 millió forint/négyzetméterrel. A második legdrágább a XII. kerület lett, 1,936 millióval, míg
a legdrágábban jelenleg a II. kerületben lehet új lakáshoz jutni, ott 2,042 millió forint az átlagos négyzetméterár.
A budapesti átlagnál drágább még a VI., a VII., a XI. és a VIII. kerület, míg a III. kerületben éppen az 1,099 millió forintos fővárosi átlaggal egyezik meg az átlagos négyzetméterár. Szintén elérte az 1 millió forintot a IX., a XIII. és a XIV. kerületi árszint, majd a külső kerületek felé fokozatosan csökkennek a számok. A legolcsóbban ezúttal is a XXIII. kerületben tudunk vásárolni, ott 727 ezer forint az átlag, és további négy kerületben XIX., XXI., X., IV. nem éri el a 800 ezer forintot.
A legtöbb szabad lakás ezúttal is a XIII. kerületben található, a budai oldalon pedig a XI. kerület a fejlesztők kedvence. A 23 kerületből ugyanakkor 9-ben mindössze 10-50 között van a most elérhető szabad lakások száma.
Mi hajtja a drágulást?
Az áremelkedés mögött olyan tényezők állnak, mint az erős kereslet, (2021 augusztusa és novembere között több mint 2500 lakást adtak el a fejlesztők, ami az elmúlt hat év során a legmagasabb értéket jelenti), az 5 százalékos áfa visszatérése, az új családtámogatási kedvezmények, valamint a magas áfa és a pandémia miatt elhalasztott kereslet együttes megjelenése. Az utolsó negyedévet viszont leginkább a zöld hitel megjelenése pörgette fel, de sokakat a minél előbbi vásárlásra ösztönözte az emelkedő kamatlábaktól való félelem is. A szabad lakások száma utoljára 5 éve volt ilyen alacsony, jelenleg nem éri el a 6 ezer darabot.
Címlapkép forrása: Getty Images
Diplomáciai vezércsel? A First Lady közvetlen üzenetet küldött Putyinnak
Különleges pillanat.
Öt forduló után szakadtak meg a tárgyalások, brutális vámok a láthatáron
A világ egyik legnagyobb gazdaságáról van szó.
Halálos baleset miatt jelentős fennakadások a balatoni vasúti közlekedésben
Késésekre kell számítani.
Hurrikán van születőben az Atlanti-óceánon, ez pedig az internetes kereséseken is meglátszik
Menéztük a Google számait.
Olyan biztonsági malőr történt Amerikában, ami a Trump–Putyin-csúcs minden részletét kiadta
Államtitkokat szórtak el az amerikaik egy nyilvános helyen.
Új izraeli offenzíva előtt menedékfelszereléseket szállítanak egymillió ember számára Gázába
Utána megkezdődik a palesztin területen a totális offenzíva.
Előkerült a kormány 10 ezer milliárdos beruházáslistája – durva terveket lepleztek le
Lázár János leleplezte, hogyan költik el az ezermilliárdokat a következő években.
Követett részvények - 2025. augusztus
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Mi történik, ha kifogyunk a talajvízből?
A talajvíz túlzott kitermelése világszerte súlyos következményekkel jár, de az Egyesült Államokban már a nagyvárosok épületeinek szerkezetén is jól mérhető hatása
Most van csak igazán csúcson a piaci koncentráció
Az elmúlt évek már bőven arról szóltak az amerikai részvénypiacon, hogy pár nagy techcég dominálja az S&P500-at. De igazából az index koncentrációja csak most ért... The post Most van c

Aggasztó vélemény az Otthon Start programról
Ritkán szoktam hírekről írni, mert őszintén szólva a napi változásokról írnak eleget a híroldalak. Viszont az Otthon Start hitelprogrammal kapcsolatban szeretnék reagálni pár véleményre, a
Így bukhatod el a támogatást: a projekt jelenléti ív rejtélyei
A támogatott kutatás-fejlesztési projektek egyik legfontosabb, mégis gyakran alábecsült dokumentuma a projekt jelenléti ív, pedig ezen is múlhat a sikeres elszámolás.

A külföldi beruházások és a klímacélok kapcsolata
A zöld-FDI-t vizsgálva már több kutatás megállapította a korrelációt a megújuló energiahordozókba történő befektetések és a klímaváltozás elleni hatékony fellépés között.
Tényleg a mohóság és lobbi miatt ilyen drága egy-egy gyógyszer?
Nehéz megdönteni azt a vélekedést, hogy a gyógyszergyártók mohósága miatt nagyon drága egy-egy gyógyszer ára. A valóság ennél bonyolultabb: a gyártók ugyanis még így kisebb... The post T


Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
