Grandiózus projektek: így alakul át Budapest

2018 már a kivitelezésekről és az átadásokról szól a Városligetnél. Megváltoztak az elvárások a közösségi terekben, minél többféle igényt kell kielégíteni, és ez a célunk a Liget projektnél is, hogy minél többféle közösségi teret tudjunk létrehozni. Ma már egy múzeumtól azt várjuk, hogy interaktív legyen.
Hol tart most a projekt?
Átadásra került a Szépművészeti Múzeum, ami speciálisan a gyerekeknek, az ő igényeiknek megfelelően lett átalakítva. 2019-ben átadják az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központot, ahol egy restaurátor műhely és egy 13 ezer négyzetméternyi közpark is kialakításra kerül. A biodóm kivitelezése is folyamatban van, a volt vidámparki területen, ami az állatkertet lényegében négy évszakossá teszi, és a hidegebb időben is lehetővé válik, hogy látogatókat fogadjon.

Central Park
A grandiózus projektek közül szintén nem maradhatott ki a Westend mellett, mintegy 9 hektáros területen épülő Central Park, amit Ágházi Gyula MRICS, vezérigazgató, Gránit Pólus mutatott be a nagyközönség számára.Egy évvel ezelőtt azt jelentettem be, hogy jóváhagyásra került a költségtervezet és elindulhat a koncepció terv kidolgozása, amit azóta el is kezdtünk, így várhatóan 2023-ban átadhatjuk a projekt első részeit.
A Nyugatiból kiinduló sínek erősen elválasztják a város egyes részeit, így szeretnék, hogy erre megoldást találjanak és a sínek eltűnjenek erről a területről. A Central Park több kerületen át húzódik, sok mindenkit érint. Cél, hogy egy élményközpontot alakítsanak ki, ahol többek között megfelelő mennyiségű a zöldterület, és bár jelen van a technológia, az mégsem árasztja el túl sok információval a látogatókat, az ott lakókat és dolgozókat.
Mi lesz itt?
- 2 hektáros közpark
- bevásárlóközpont
- 1000 lakás
- irodák
- hotel,
- rendezvényközpont
- park oló.
Budapest One - Etele tengely
A konferencia következő előadásában a Kelenföldön épülő 65 ezer négyzetméter bérbe adható területtel rendelkező Budapest ONE projektről számolt be Tatár Tibor MRICS, vezérigazgató, Futureal.

Éjszakai tűz a Mol olajfinomítójában: több vármegye tűzoltói vonultak ki
A társaság már vizsgálja a baleset okát.
Közmunka: gyökeres változásokról döntött a kormány
Csak az maradhat a programban a limit után, aki külön engedélyt kap.
Dunaferr: gyakorlatilag jön az államosítás a felszámolásnál
Három rendeletet is hozott a kormány a dunaújvárosi vasmű ügyében.
Donald Trump buldózerrel esett a Fehér Háznak, teljesen átépíti az egyik szárnyat
A történelmi épület 100 éve nem látott ekkora átalakítást.
A legmegbízhatóbb titkosszolgálati szövetséges is elfordul az Egyesült Államoktól
Egyre kevesebbszer adnak át adatokat a szövetséges ország kémszervezetei.
CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?
Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések sze
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10
Az új világrend játékszabályai kezdenek kirajzolódni
A globalizáció évtizedeit a szuverenitás kora válthatja fel világ vezető think tankjeinek elemzései szerint. A nagy kérdés az, hogy a mindennapjainkat átalakító radikális változás előtt á
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Szerdán eladtam a csomagom felét 23 dolláron, ez kb. 60% hozamot jelent. Azóta esik, a maradék hozama már 40% alá ment. Volt előtte pár hír, miszerint már több mint 50 ezer bitcoinja van a
Zsiday Afrikában (HOLD After Hours)
Az e heti vendég Zsiday Viktor, jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod

Bértranszparencia: mit jelent a HR számára, és miért kell most lépni?
A bértranszparencia már nem jövőbeli kihívás, hanem a jelen egyik legfontosabb HR-témája. Az EU 2023/970 számú irányelve új korszakot nyit a munkáltatók és a munkavállalók közötti bizalo

Maradt a befektetési fokozat: az S&P nem változtatta Magyarország besorolását
Az S&P péntek este (2025.10.10.) nem változtatott Magyarország szuverén adósbesorolásán: maradt a BBB-, negatív kilátással. Külön részletes értékelést ezúttal nem adtak ki. Regős Gá


Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
A garantált veszteség
Feltörhetetlen pénztárcák, elvesztett tízmilliók, fiktív kriptodevizák – új évaddal folytatódik a Préda
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!