Keresett kifejezés: prof | Találatok száma: 51369 Új keresés

2014. február 18. 07:15 | Palkó István

Először lett nyereséges a CIG Pannónia (3.)

Történetének első nyereséges évét zárta a CIG Pannónia - derült ki az életbiztosító ma reggel 7 óra tájban közzétett gyorsjelentéséből. Egészségesnek azonban semmiképp sem mondható folyamatok zajlanak a társaságnál: az értékesítés akadozik, a negyedik negyedéves díjbevételek 42%-kal maradtak el az egy évvel korábbi alacsony bázistól.

Fontosabb részletek:

  • 139 millió forintos (MSZSZ szerinti) nettó nyereséget ért el a biztosító a negyedik negyedévben, ezzel a menedzsment által korábban jelzettnél előbb, már 2013-ban nyereséges lett a biztosító 410 millió forintos éves eredménnyel.
  • A negyedik negyedéves 4,3 milliárd forintos díjbevétel 42%-os, a teljes évi 16,7 milliárd forint pedig 26%-os visszaesést jelent egy év alatt, az értékesítés továbbra is gyengén teljesít, pedig a negyedik negyedév szezonálisan jól szokott alakulni.
  • A fentiek közötti ellentmondás oka: az életbiztosító portfóliója (elsősorban unit-linked termékpaletta) sajátos költségszerkezettel rendelkezik: a működés hatodik évében tette nyereségessé először a társaságot, amihez szigorú költséggazdálkodás is kellett.
  • A biztosító igazgatósága új stratégiai irányvonal bevezetéséről döntött, amelyben stagnáló új szerzés és díjbevételi teljesítmény mellett is a hatékonyság növelése és a szervezeti működés optimalizálása mellett a stabilan javuló nyereségességre fókuszál.

2014. február 17. 15:30 | Portfolio

A sikerhez nem csak túlélni, újítani is tudni kell (x)

Miközben a hazai KKV-szektorban számos vállalkozás a fennmaradásáért küzd, előfordulnak olyanok is, amelyek a nehéz években is képesek voltak növekedni. Ki gondolná, hogy egy betonelemeket gyártó vállalkozás úgy képes megújulni, hogy magas minőségű sertés taposórács előállítására adja a fejét? Az eredeti ötletek és a merészség sem hiányzott a Göbész Kft. ügyvezetőjéből, Kottán Csabából, aki szokatlanul, de helyesen döntött. Szerinte a siker kulcsa, ha a magyar kis- és közepes vállalkozások nem a tömeggyártásra koncentrálnak, hanem a folyamatos fejlesztésre, innovációra, és az egyedi megoldásokra.

2014. február 17. 08:48 | Portfolio

Jól teljesítenek a vállalatok - Ez mégis rossz hír

Az amerikai vállalat gyorsjelentési szezon lényegében lezárult, az eredmények pedig azt mutatják, hogy összességében kedvező számokat publikáltak a cégek. Ez viszont a befektetőknek nem pozitív, hanem ellenkezőleg, negatív hír lehet - írja a Financial Times.

2014. február 17. 08:27 | Portfolio

Titkos találkozó volt a Tesla és az Apple között

Titkos találkozóra került sor még tavaly az Apple és a Tesla között - tudta meg a San Fransisco Chronicle. A hírek szerint a trendi elektromos autók megálmodója, Elon Musk az Apple felvásárlásokért felelős vezetőjével találkozott. Elemzők már korábban pedzegették, hogy lenne értelme annak, hogy a két cég egyesítse erőit, van aki szerint azonban erről szó sincs.

2014. február 17. 06:32 | Portfolio

A második internetlufi fenyeget?

Pénteken a hetedik olyan nap volt zsinórban, amikor a technológia-túlsúlyos Nasdaq index emelkedni tudott, ami azt mutatja, hogy a szektor még mindig jó erőben van. Idén felülteljesítette a szélesebb körű piacokat és új, 2000 nyara óta nem látott csúcsra emelkedett az index. A Facebooknak nagy szerepe lehetett az index emelkedésében, de több nagy technológiai részvény is új történelmi csúcsra szárnyalt idén: a Google, az Amazon, a Tesla és a Twitter is valóságos sikersztori lett. Az árazási szintek emelkednek, néhány részvénynél már lufi miatt aggódnak a befektetők.

2014. február 16. 12:59 | Portfolio

Felvásárlási spekuláció repítette a Magyar Telekomot

Úgy tűnik, enyhültek a feltörekvő piaci aggodalmak, így a fejlett részvénypiacok felett kiderült az ég, és a meghatározó részvényindexek értéke több százalékkal került feljebb. Bár a Magyar Telekom a felvásárlási spekulációk miatt a héten rendkívül jól teljesített, a többi blue chip a kedvező nemzetközi hangulat ellenére rosszul szerepelt. Így míg a nyugati tőzsdemutatók látványosan emelkedtek, addig a BUX csupán 0,8 százalékkal került feljebb.

2014. február 16. 10:08 | Portfolio

Ezekbe a vállalatokba fektetett Buffett cége

Átrendezte tavaly év végén a portfólióját a legendás befektető, Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway tavaly év végén, derül ki a cég jelentéséből.

2014. február 15. 14:45 | Portfolio

Nagyot hibázunk, ha beleszeretünk részvényeinkbe

A befektetők jóval több időt töltenek el azzal, hogy kiválasszák a megfelelő részvényeket, mint azzal, hogy mikor adják el azokat - hangsúlyozza legfrissebb írásában a Marketwatch publicistája, Mark Hulbert. Ez a hozzáállás költséges lehet, különösen egy olyan piacon, mint a jelenlegi, Amerikában lassan az ötödik éve tombol már a bika.

2014. február 14. 14:33 | Portfolio

Izgalmas időszak köszönt a Twitterre

Valóságos sikersztori volt eddig a Twitter tőzsdére lépése, de hamarosan jelentős részvénymennyiség kerülhet a piacra, ami akár nyomást gyakorolhat az árfolyamra is. Első körben holnap szabadulnak fel a tőzsdére lépés utáni értékesítési tilalom alól részvények, de májusban egy még nagyobb hullám jön.

2014. február 14. 14:21 | Portfolio

Már az INA eladásával számolnak a profik

Elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy ismét megkérdezzük a MOL-t szorosan követő alapkezelőket és elemzőket az INA-val kapcsolatos kilátásokról, a legutóbbi fejlemények alapján ugyanis úgy látjuk, megnőtt az esélye a kiszállásnak. A megkérdezett szakértők véleményéből is ez derült ki: a profik nagy többsége most már 50% feletti valószínűséget tulajdonít az INA eladásának. Ebben az esetben viszont a nagy kérdés a vételár, a szakértők 2,5 milliárd dollár feletti összeget értékelnének pozitívan, míg 2,4 milliárdnál alacsonyabb vételár negatív megítélést kapna.

2014. február 14. 13:55 | Portfolio

Bemutatkozik a T-modell

A 2013-ban nemzetközileg és hazai szinten is bemutatott Renault Trucks T járműcsalád szélesebb körű megismertetésére speciális programot indított a Renault Trucks Magyarországon. E program keretében vette át ADR-es felszereltségű, teszt-nyergesvontatóját az Éder Special Tank Transport vállalkozás. A következő hetekben további "egyedi demo járművek" kerülnek tartós tesztelésre ügyfelekhez.

2014. február 13. 21:10 | Portfolio

A Google és az Apple az okostelefonok királya

Mérföldkőhöz érkezett tavaly az okostelefonok piaca, az értékesítések volumene ugyanis először lépte át az 1 milliárd darabot. Az Android és az Apple operációs rendszere uralta a negyedik negyedévben is a piacot, a harmadik legnagyobb szereplő a Windows Phone volt, alig 3%-os részesedéssel az értékesítésekből - derül ki az IDC statisztikáiból.

2014. február 13. 18:29 | Portfolio

Kevesebb okostelefont vesznek a kínaiak

Meglepetésszerűen csökkentek a negyedik negyedévben Kínában az okostelefon-értékesítések a harmadik negyedévhez képest - derül ki az IDC legfrissebb statisztikáiból. Ez azt jelzi, hogy az elmúlt évek robbanásszerű növekedése megtorpanhat.

2014. február 13. 17:31 | Portfolio

Csupán az OTP tudott emelkedni

A kereskedés első szakaszában az európai befektetők a korábbi napok emelkedése után profitot realizáltak. Az amerikai piacok nyitásához közeledve azonban érdemben javult a hangulat a fejlett tőzsdéken, így a magyar tőzsdezárás idején már több európai benchmark emelkedett. A BUX nem tudott profitálni a növekvő nyugati optimizmusból, miután a hazai blue chipek közül csupán a tegnap alulteljesítő OTP emelkedett.

2014. február 13. 15:17 | Portfolio

Már nem menő a 3D-nyomtatás?

A 3D-nyomtatás mindent megváltoztathat: nem csak átalakíthatja a gyártási folyamatokat, decentralizálhatja a termelést, de hatással lesz az oktatásra, az urbanizáció alakulására, sokak szerint a világot jobban átformálja majd, mint az internet. A kérdés nem is az, hogy a 3D-nyomtatás forradalma lezajlik-e majd, hanem hogy milyen vállalatok vezérletével. Nem biztos, hogy a jelenlegi piacvezető cégek lesznek a technológia terjedésének nyertesei, elképzelhető, hogy olyan globális nagyvállalatok, mint a Google vagy a Microsoft mindenki mást bedarálnak majd. Megvizsgáltuk, mi történik az iparág vezetői közül a tőzsdén jegyzett nagy 3D-nyomtató cégekkel.

2014. február 13. 10:13 | Portfolio

Egy igazi sikersztori a Tripadvisor

Az elmúlt egy évben megduplázódott a Tripadvisor árfolyama, az emelkedés főként annak köszönhető, hogy az utazással kapcsolatos ajánlókat és kritikákat megjelentető honlapból származó bevételek dinamikusan emelkednek, úgy tűnik, a Tripadvisor üzleti modellje működőképes.

2014. február 13. 09:48 | Portfolio

Közel háromszorosa a Commerzbank nyeresége a vártnak

Tavaly a negyedik negyedévben nyereséges volt a Commerzbank, ráadásul a vállalat az elemzői konszenzust is jócskán felülteljesítette. A társaság a ma közzétett gyorsjelentésében arról is beszámolt, hogy a bank iránti befektetői bizalom helyreállítása érdekében a korábban tervezettnél gyorsabban csökkenti tőkeáttételét. A részvényesek örülnek a híreknek, ugyanis a papírok árfolyama a pesszimista európai hangulat ellenére, több százalékkal emelkedik.

2014. február 13. 07:23 | Portfolio

Váratlan lassulással rémisztget a Cisco

A bevétel és a nyereség csökkenéséről számolt be az amerikai hálózati óriás, a Cisco Systems a negyedik negyedévre. Ami különösen aggodalomra adhat okot, hogy a cégvezetés szerint váratlan lassulást tapasztaltak és a növekedés hajtóerejét jelentő fejlődő piacok kilátásai bizonytalanok. A részvények több mint 4%-ot estek a zárás utáni kereskedésben.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

  • A bevétel és a nettó eredmény szintjén is csökkenésről számolt be a Cisco Systems a január végén zárult negyedévre.
  • Megemelte a cég negyedéves osztalékát a menedzsment.
  • A fejlődő piaci kilátások bizonytalanok a vezetőség szerint.
  • A folyó negyedévre az elemzői várakozásoknak megfelelő bevételprognózist fogalmazott meg a menedzsment.

2014. február 12. 20:10 | MTI

Súlyos károkat okozhat Svájc és az EU konfliktusa

Svájc államadós-profiljának és növekedési kilátásainak is árthat, ha az ország konfliktusba keveredik az Európai Unióval az EU-állampolgárok bevándorlásának korlátozásáról megtartott svájci népszavazás nyomán - állapították meg szerdai értékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.

2014. február 12. 11:35 | Portfolio

Lépett a Moody's a Fiat kárára

A Moody's tegnap este lerontotta a Fiat adósságbesorolását, ami így négy fokozattal került lejjebb a befektetésre ajánlott kategóriánál. A hitelminősítő döntését a várakozásokat alulmúló éves eredménnyel és a kihívásokkal teli idei évvel indokolta - írja az Automotive News Europe.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd