Keresett kifejezés: 06/2024= | Találatok száma: 3296 Új keresés

Steiner Attila: ellenezzük a gázársapkát, támogatjuk a geotermiát és fontolgatjuk a szélenergia fordulatot

2022. szeptember 26. 10:45 | Weinhardt Attila

Steiner Attila: ellenezzük a gázársapkát, támogatjuk a geotermiát és fontolgatjuk a szélenergia fordulatot

„A magyar kormány nem támogatja a gázársapka bevezetését” az európai importra, mert az a gázhiányt és így az árakat is növelné – hangsúlyozta a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban Steiner Attila. A Technológiai és Ipari Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára a holland TTF gáztőzsdei árakra húzott esetleges ársapkáról – ami a magyar-orosz gázszerződés keretében vett gázra is ársapkát húzna – azt mondta, hogy elsődlegesen az ellátásbiztonsági szempontokat kell mérlegelni. Az, hogy hogyan alakul a TTF tőzsdei gázár a következő időszakban, egyrészt azért nem mindegy, mert a januártól érvényes lakossági nem-rezsicsökkentett tarifa kapcsán kijelentette: „a piaci ár függvénye lesz majd, hogy mennyi lesz a gázár”, másrészt a távhőtermelésben 70%-os a gáz súlya. A most induló fűtési szezon kapcsán viszont ezzel együtt is leszögezte, hogy „a távhő árak a lakossági fogyasztók számára nem fognak változni”, a geotermia alapú fűtést pedig egyre több városban el akarják terjeszteni. Elárulta, hogy a jelenlegi energiapiaci helyzetben a szélenergia felé történő kormányzati fordulat kérdése „megfontolás tárgyát képezi”. Az interjúban szó volt még például a magyar gáztárolók feltöltésének kedvező alakulásáról, az áram- és gázspórolásról, a KÁT-kasszából való kilépés megállításáról, illetve az orosz gázról való teljes leválás időigényéről is, amit a reális forgatókönyvek alapján csak 2030 utánra tett az államtitkár.

Mégsem kényszerül térdre Európa az energiaválságtól? Mutatjuk, kiknek köszönhetjük

2022. szeptember 23. 10:00 | Mohos Kristóf

Mégsem kényszerül térdre Európa az energiaválságtól? Mutatjuk, kiknek köszönhetjük

Már látóhatáron vannak az EU-s szankciók az orosz energiatermékekre, ezért az orosz gáz helyettesítése egyre égetőbb feladat az európai országok számára. Az egyik legversenyképesebb alternatíva a cseppfolyósított földgáz technológia lehet, a legfrissebb adatok alapján úgy néz ki, hogy elsősorban az LNG-szállításoknak köszönhetően egy jelentős részét pótolni is tudja a kontinens az orosz gáznak. Persze az ellátásbiztonság elérése érdekében a továbbiakban is egyre nagyobb hangsúly fog kerülni az energiaforrásra, az iparág kilátásai kifejezetten pozitív jövőt vetítenek előre, mindezek tudatában az a logikus kérdés maradt, hogy hogyan lehet profitálni a Putyin háborúját potenciálisan megbuktató technológiából? Elemzésünkben a tőzsdén jegyzett, LNG kitermeléssel, szállítással és értékesítéssel foglalkozó vállalatokra fókuszáló befektetési alapokkal és az egyéni vállalatok értékeléseivel, árazásával és kilátásaival foglalkozunk.

Egy ügyért küzd DiCaprio, Matt Damon és Jay-Z - Hogy lehet beszállni a harcba?

2022. szeptember 22. 09:00 | Mohos Kristóf

Egy ügyért küzd DiCaprio, Matt Damon és Jay-Z - Hogy lehet beszállni a harcba?

Az orosz háború, a világszerte egekbe szökő infláció és az energiaválság mellett szembe kell néznie az emberiségnek egy másik, egyre égetőbb problémával, ez nem más, mint a globális vízhiány. A közeljövőben élesen el fog válni egymástól a vízkereslet és a kínálat, mintegy 3000 milliárd köbméter víz fog hiányozni a rendszerből 2030-ra az előrejelzések szerint. A vészharangot nem csak az elemzők és az iparági szakemberek kongatják, de a legnagyobb hírességek, például Matt Damon és Leonardo DiCaprio is időt, energiát és pénzt nem kímélve küzd a súlyos probléma megoldásáért. Ha valaki úgy dönt, hogy a sztárok nyomdokaiba lépve be szeretne szállni a globális vízhiány elleni harcba, akkor ezt befektetőként minden további nélkül megteheti, ennek a lehetőségeit tárgyaljuk elemzésünkben.

Afrikából érkezhet az Európa számára szükséges zöld hidrogén

2022. szeptember 08. 11:17 | Portfolio

Afrikából érkezhet az Európa számára szükséges zöld hidrogén

Fontos megállapodást írt alá Marokkó és Hollandia zöld hidrogén előállításával kapcsolatban. A megállapodás keretében létrejött projektek közül kiemelkedik egy új zöld ammóniagyártó üzem építésére vonatkozó terv a marokkói Jorf Lasfarban, számol be róla a Hespress.

Putyin négy erős üzenettel igyekezett sokkolni a világot és Oroszország ellenfeleit

2022. szeptember 07. 17:02 | Király-Gál Gábor

Putyin négy erős üzenettel igyekezett sokkolni a világot és Oroszország ellenfeleit

Szerdán reggel Vlagyivosztokban, a Keleti Gazdasági Fórumon mondott beszédet Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin. Az elnök hosszasan beszélt közönségének, ami során több fontos és aktuális témát is érintett, kijelentéseivel pedig igyekezett az oroszok által rendszeresen hangoztatott narratíva szerint tálalni az Ukrajnában és a világpolitikában zajló eseményeket, a közvéleményt érdeklő témákat, illetve azok várható hatásait. A konferencián elhangzott beszédből gyűjtöttük össze most a legfontosabb üzeneteket, amit az orosz elnök a saját és a világ közvéleményének szánt.

Dunavecsén épít gyárat a Schneider Electric

2022. szeptember 07. 08:04 | Portfolio

Dunavecsén épít gyárat a Schneider Electric

16 milliárd forintból épít okosgyárat Dunavecsén a Schneider Electric, amelyben várhatóan 2024-ben indulhat meg a termelés. Az üzemben elektromos elosztóberendezésekhez szükséges középfeszültségű termékeket állítanak majd elő – közölte a vállalat.

Ilyen egy optimista forgatókönyv az orosz gazdaságról

2022. szeptember 07. 07:31 | MTI

Ilyen egy optimista forgatókönyv az orosz gazdaságról

A VTB, a második legnagyobb orosz bank vezetője arra számít, hogy az orosz gazdaság az idén 4 százalék körüli mértékben, jövőre pedig 1,5 százalékkal gyengül, 2024-ben ugyanakkor már nőhet a gazdaság teljesítménye.

Palkovics László: drasztikusan csökkenteni kell az ország gázfogyasztását, jelentős beruházásokra van szükség

2022. szeptember 06. 10:39 | Portfolio

Palkovics László: drasztikusan csökkenteni kell az ország gázfogyasztását, jelentős beruházásokra van szükség

A rezsicsökkentés megvalósítása úgy tűnik, hogy az ország gázfelhasználásának jelentős változását fogja elhozni – derült ki Dr. Palkovics László, a Technológiai és Ipari Minisztérium miniszterének a Portfolio Sustainable World 2022 konferenciáján tartott előadásából. A miniszter a Kárpát-medence klíma kihívásai mellett a kormány klíma és energiapolitikájának fenntarthatósági céljairól és az ország energiaátmeneti stratégiájáról beszélt. A kormány hamarosan el fogja fogadni az energiastratégiát és ez egyben új támogatási formák megjelenését is jelentheti. Palkovics előadása során többször is jelezte, hogy részt fog venni a Portfolio október 4-i Energy Investment Forum konferenciáján is, amelynek keretében majd az energiaszektorban tervezett kormányzati lépéseket fogja bővebben bemutatni egy újabb előadásában.

Horváth Péter János: máris csökken a magyar gázfogyasztás, de nem lesz gyors az orosz leválás

2022. szeptember 02. 06:10 | Weinhardt Attila, Major András

Horváth Péter János: máris csökken a magyar gázfogyasztás, de nem lesz gyors az orosz leválás

Fontos, hogy Magyarország ellátásbiztonsága minél szilárdabb lábakon álljon, és a magyar gazdaság ne veszítse el versenyképességét a régióban – mondta el a Portfolio-nak adott nagyinterjúban Horváth Péter János. A Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke hangsúlyozta, hogy az orosz-magyar gázszerződések mindenképpen növelik a magyar lakossági gázellátás biztonságát, de közben nagyobb hangsúlyt kell helyezni az energiahatékonyságra, valamint az energiafüggetlenség fokozására, ezért az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer újbóli élesítésére van szükség, valamint a hazai áramtermelő kapacitások megőrzése, megújítása és bővítése a következő évek egyik kulcskérdése. Azt is kiemelte, hogy Magyarország mellett a régiós országok, illetve Németország és Olaszország is erősen építettek eddig az olcsó orosz vezetékes gázra, amelyről egyszerűen nem lehet gyorsan leválni kellő egyéb alternatíva hiányában, maga a leválás pedig nagyobb gazdasági áldozatokkal járhat. Közben az máris látszik a heti gázfogyasztási adatokon, hogy mind a lakosság, mind az ipar elkezdett spórolni. Az interjúban szó volt többek között a dekarbonizáció folytatásáról, és a naperőművek hálózati csatlakozási stopjáról is. Az is kiderült, hogy a MEKH elnök szerint a németek kezében van az eszköz az extrém gázárak leszorítására, mégpedig az Északi Áramlat 2 engedélyezésével, az áramárak mérséklésére pedig javasolt lenne uniós szinten a fosszilis erőművek átmeneti mentesítése a kötelező karbonkvóta vásárlás alól.

Beütött a koronavírus, sosem látott számok az óriáscégeknél

2022. augusztus 29. 16:45 | Mohos Kristóf

Beütött a koronavírus, sosem látott számok az óriáscégeknél

A legjelentősebb kínai technológiai óriáscégek fennállásuk óta a legrosszabb negyedévükön vannak túl, már ami a növekedés ütemét illeti. A világ második legnagyobb gazdaságában ismét erőteljesen felütötte a fejét a koronavírus-járvány, az ország a szigorú zéró-covid politikájának köszönhetően pedig jelentősen lelassult a gazdasági növekedés, ezt alaposan megsínylették az olyan nagyágyúk, mint például az Alibaba, a JD vagy a Tencent. Pontosan hogyan hatottak a sorozatos lezárások az ország gazdaságára és az óriáscégekre, és mire lehet számítani a jövőben? Mit mondanak a guruk, hogyan vélekednek a vállalatokat követő elemzők? Többek között ezeknek a kérdéseknek jártunk utána.

Indul a 2022/2023-as tanév: ezeket a dátumokat minden szülőnek és diáknak ismernie kell

2022. augusztus 25. 17:30 | Portfolio

Indul a 2022/2023-as tanév: ezeket a dátumokat minden szülőnek és diáknak ismernie kell

Bár a tanárok már ezen a héten visszatértek az iskolákba, a diákok és a szülők számára 2022. szeptember 1-jén kezdődik meg a 2022/2023-as tanév. Mutatjuk, mikor lesz az első és az utolsó tanítási nap; mikor lesz az őszi, a téli és a tavaszi szünet, valamint összeszedtük az országos mérések és a középiskolai érettségik legfontosabb dátumait. Cikkünkben elolvashatod emellett, mikor lesznek a különféle témahetek, és mikor kerül sor a következő tanévre való beiratkozásokra. Továbbá olvashatsz a magyar oktatással kapcsolatos legfontosabb aktualitásokról, így a tanárhiányról, a tanártüntetésről, az iskolákat érintő potenciális gázválságról, és arról, mennyibe kerül átlagosan gyermekenként a tanévkezdés.

Warren Buffett, Soros György és Ray Dalio  – Hova megy ezen a piacon az „okos pénz”?

2022. augusztus 24. 16:00 | Mohos Kristóf

Warren Buffett, Soros György és Ray Dalio – Hova megy ezen a piacon az „okos pénz”?

Orosz-ukrán háború, energiaválság, koronavírus, elszálló infláció és sorozatos kamatemelések - a számos globális kokázati tényező miatt nem volt idén eddig egyszerű dolguk a részvénypiaci befektetőknek. Az ilyen bizonytalan időkben felértékelődhet a profik, a több medvepiacot is megélt veterán guruk iánymutatása, ennek apropóján legfrissebb elemzésünkben megnézzük, hogy melyik vállalatokban láttak fantáziát a nagyágyúk, illetve annak is utánajárunk, hogy az elemzői közösség jelenleg hogy látja ezeknek a cégeknek a kilátásait.

Brutálisan felgyorsulhat a lakossági napelemek terjedése Magyarországon

2022. augusztus 14. 10:00 | Major András

Brutálisan felgyorsulhat a lakossági napelemek terjedése Magyarországon

Az év első három hónapjához képest jóval több új háztartási méretű napelemes rendszert telepítettek a második negyedévben Magyarországon. Bár a közel 125 MW-os bővülés gyengébb, mint a 2021 hasonló időszakában regisztrált 167 MW-os rekord növekedés, a rezsicsökkentés részleges kivezetése következtében többszörösére ugró kereslet miatt 2022 valószínűleg minden korábbinál erősebb éve lehet a szegmensnek.

Beragadt az új lakások piaca: csökkenő keresletre visszaeső kínálat lett a válasz

2022. augusztus 01. 10:14 | Portfolio

Beragadt az új lakások piaca: csökkenő keresletre visszaeső kínálat lett a válasz

Ellentétes irányú piaci hatások eredőjeként, az idei első félévben a megelőző időszakhoz képest lassult a fővárosi újlakás kereslet, amire a beruházók igen visszafogott új kínálattal reagáltak. Élénkülés jelen helyzetben egyelőre nem várható, az árak ugyanakkor folyamatosan kúsznak felfelé – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.