FONTOS Itt a válasz, megnéztük meddig tarthat a forint nagy futása

Keresett kifejezés: prof | Találatok száma: 51347 Új keresés

2009. november 03. 07:30 | Portfolio

Nem volt pánik, így roham sem

Bár a tavaly októberi kisbefektetői számlanyitási roham miatti lokális csúcsokat nem sikerült idén is elérni a BÉT azonnali részvényszekciójának forgalmában, a szeptemberi 1,010 milliárd forintnyi duplikált értéktől csak hajszálnyival maradtunk el. Az eddigi folyamatokat látva idén sikerülhet a 2008-as nyomott forgalmi statisztikát felülmúlnia a BÉT-nek. A nagyobb brókercégek rangsorában jelentős változás nem történt, bár ezúttal első helyre ugrott az Erste az általa lebonyolított 219 milliárd forintos forgalommal.

2009. november 02. 17:04 | Portfolio

Hiába a jókedv, a forint továbbra is szenved

A délutáni vártnál jobb amerikai makroadat jókedvre derítették világszerte a befektetőket, ez azonban lényegében meg sem látszott a forint árfolyamán, holott a zloty és a cseh korona is profitált a nagyobb kockázati étvágyból.

2009. november 02. 15:23 | Portfolio

"Ha letörnek, komoly árfolyameséseknek lehetünk szemtanúi" (QUAESTOR)

A részvényindexek nagyjából most érkeztek a március óta kibontakozó nagy rali emelkedő trendjének alsó széléhez, amelyet ha letörnek, akkor komoly árfolyameséseknek lehetünk ismét szemtanúi - vélik a QUAESTOR elemzői. A továbbiakban a QUAESTOR heti kitekintőjét változtatások nélkül közöljük.

2009. november 02. 10:44 | Portfolio

Nem találja az irányt Európa

A vezető nyugat-európai indexek többsége az amerikai határidőkhöz hasonlóan kisebb pluszban tartózkodik, a brit benchmark viszont kilóg a sorból 1% feletti esésével. Ez elsősorban a kedvezőtlen vállalati híreknek tudható be, a Royal Bank of Scotland és a Ryanair is kiábrándította a befektetőket. További iránymutatással a délutáni USA makroadatok szolgálhatnak majd, addig elsősorban kivárás jellemezheti a kereskedést.

2009. november 01. 13:06 | Portfolio

Válság: Az U vagy a W elmélet nyer?

Csak nagyon lassan térhet magához a román gazdaság, s az építőipari válság is inkább W-alakú lehet a korábban prognosztizált U-val szemben - írja a Ziarul Financiar.

2009. október 31. 11:05 | Portfolio

Durvul a válság: kilenc banknak feladták az utolsó kenetet

Hétről hétre egyre több bankcsődről kell beszámolnia az amerikai sajtónak, már-már jelezve, hogy az elemzők által jósolt közel ezres csődszám eléréshez több bankbezárásra "van szükség" a korábban megszokott heti egy-kettőnél. Ezúttal egyetlen Illinois állambeli pénzügyi holding különböző államokban meglévő kilenc leánybankjára vetett keresztet a Szövetségi Betétbiztosító, az FDIC. Az eheti bejelentéssel együtt immár 115 bank ment csődbe az USA-ban csak idén, ami 1992 óta a legnagyobb szám.

2009. október 30. 15:37 | Portfolio

Beborult az ég Európa felett

Vegyes makroadatok érkeztek ma a tengerentúlról, amire a piac az elmúlt napokhoz hasonlóan eséssel reagál, A Dow 0.7%-os mínuszban tartózkodik, míg Európában a DAX 1%-os csökkenést mutat. A pénzügyi szektorban is megérkeztek az eladók, úgy tűnik a befektetők a hétvége előtt a profitrealizálás mellet döntenek.

2009. október 30. 14:23 | Portfolio

A K&H-t méltatta a Fitch

Megerősítette ma a Fitch a magyar K&H-ra vonatkozó hitelminősítését, ismételten "A-" ill. "F2" besorolással értékelve a bank hosszú-illetve rövid távú fizetőképességét.

2009. október 30. 13:42 | Portfolio

Megfeleződött a Chevron profitja

1.72 dolláros egy részvényre jutó nyereségről számolt be a Chevron ma közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében, amely meghaladta az elemzői várakozásokat. Az olajtársaság részvényei a hírre kismértékű emelkedést mutattak, jelenleg 0.6%-os pluszban tartózkodnak a nyitás előtti kereskedésben.

2009. október 30. 13:37 | Portfolio

Mi lesz a sorsuk az MNB által megvásárolt kötvényeknek?

A Magyar Nemzeti Banknak megvan az opciója, hogy lejáratig megtartja a tavaly ősszel megvásárolt magyar államkötvényeket, de van lehetőség az eladásra is. Ilyen irányú döntés viszont nincs a kérdésről - mondta el egy mai háttérbeszélgetésen Kármán András, az MNB pénzügyi elemzések vezetője a Portfolio.hu kérdésére.

2009. október 30. 13:37 | Portfolio

Céget vett az Állami Nyomda!

Felvásárolta az Állami Nyomda a biometrián alapuló, speciális technológiai jogokkal rendelkező Techno-Progress Kft-t. A közleménye szerint a tranzakcióval olyan know-how-ra tett szert a társaság, amely tovább erősítheti pozícióit a személyazonosítás terén.

2009. október 30. 12:45 | Portfolio

Ma is hasítanak az osztrák bankok

A tegnapi látványos felpattanás után mára csillapodtak a kedélyek a részvénypiacokon, a befektetők várják a további impulzusokat. Határozott irány egyelőre nem alakult ki, Európa az amerikai futuresekhez hasonlóan enyhe mínuszt mutat, míg a régióban jellemzően emelkedés tapasztalható. A sor elején a csehek állnak (+1.8%), de nem sokkal marad le a bankszektor hátán emelkedő osztrák tőzsde sem. A BUX viszont alulteljesítő a térségben, ehhez azonban ma 0.5%-os csökkenés is elegendő. Izgalmak leginkább délután várhatók majd, mivel több amerikai makroadat is érkezik.

2009. október 30. 12:13 | Portfolio

Tovább száguldhat a fejlődő piaci rakéta

A fejlődő országok nagy valószínűséggel erőteljesebb gazdasági növekedést mutathatnak az elkövetkezendő negyedévekben, mint a fejlett gazdaságok és ennek fényében a részvénypiacok is felülteljesítők lehetnek. Paradox módon a negatív gazdasági kilátásokkal rendelkező kelet-európai országok részvényeinek esetén van a legnagyobb esély arra, hogy pozitív meglepetést okozzanak - írja a Capital Economics legfrissebb elemzésében.

2009. október 30. 09:37 | Portfolio

Az egészségügy válságának következményei

Az egészségügy elhúzódó, mély és összetett válságban van - jelentette ki Rácz Jenő, a Veszprémi Csolnoky Ferenc kórház főigazgatója, aki a Világgazdaság tegnapi konferenciáján az egészségügy, a gazdaság és a politika egymásra utaltságáról is beszélt. A Kórházszövetség leendő elnöke szerint ez a válság egyszerre pénzügyi, politikai, szakmai, morális és bizalmi. Prof. Dr. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtöki előadásában kiemelte, hogy az oktatás és az egészségügy fejlesztése nélkül nem lehet kilábalni a válságból. Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke pedig azt mondta, hogy az egészségügyi szolgáltató-hálózat nem tud mást tenni, csak a túlélésért küzdeni. A konferencia előadói egyetértettek abban, hogy szemléletváltásra van szükség a magyar egészségügyben.

2009. október 30. 09:07 | Portfolio

Erste: itt a jó eredmény, jön a tőkeemelés

A várakozásokat közel húsz százalékkal meghaladó nettó profitról számolt be gyorsjelentésében az Erste Csoport. A régiós banknak tovább csökkenő jutalékbevételek, ám erős kamatmarzs és jó kereskedési eredmény mellett sikerült így teljesítenie. Ez utóbbinak, és elsősorban a látványos költségcsökkentésnek köszönhetően tudta elérni a bank a 228 millió eurós nettó eredményt. Miközben a céltartalékképzés még mindig nagyobb, mint az előző negyedévben, a növekedés üteme már kisebb volt, és szintje más bankokhoz képest jó,"csak" két és félszer akkora, mint egy évvel korábban. Ezen kívül leginkább a tőkehelyzeten van mit javítani, ám a társaság bejelentése a tőkeemelés mikéntjéről és időzítéséről szintén megérkezett.

2009. október 30. 09:07 | Portfolio

Ismét van nyereség az ingatlanpiacon

A CB Richard Ellis és a Jones Lang LaSalle ismét nyereségessé vált az év harmadik negyedévében, az árbevételben bekövetkezett csökkenést ugyanis sikerült ellensúlyozniuk a megvalósított drasztikus költségcsökkentésekkel - írja a PropertyEU.

2009. október 30. 08:43 | Portfolio

Új vezető az Energia Központnál

Vezetőváltás történt az energetikai pályázatokon elnyert pénzek kiosztását végző Energia Központ Nonprofit Kft élén. A korábbi ügyvezető Rajnai Attilát Bús László váltja, aki korábban az NFÜ-nél foglalkozott környezetvédelmi és energiahatékonysági ügyekkel.

2009. október 30. 08:26 | Portfolio

Az ázsiai részvénypiacoknak is lendületet adott Amerika

Az amerikai tőzsdék tegnapi, mintegy 2%-os emelkedését követően az ázsiai indexek is többnyire a pozitív tartományban mozognak a ma reggeli kereskedésben. A Nikkei 225 1.5%-os pluszban zárt, a brazil Bovespa pedig az egy nappal korábbi 5%-os esés után tegnap közel 6%-kal értékelődött fel.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta