Keresett kifejezés: makrogazdaság | Találatok száma: 13761 Új keresés

Ennek az összeomlásnak sokan örülhetnek

Jelentős mértékben, 15 dollárral csökkentette a Goldman Sachs 2015 első negyedévére vonatkozóan olajár-várakozását, ezzel a leginkább pesszimistának számít a nagy pénzügyi intézmények között, akik a közelmúltban módosították előrejelzéseiket. Az olaj árfolyama a közelmúltban látott korrekciót követően ismét esik, a Brent jelenleg 86 dollár alatt jár. Az olaj piacán a fundamentumok hosszabb távon sem adnak okot sok bizakodásra, ezek alapján a jelenleginél akár jelentősen alacsonyabb árfolyamok is kialakulhatnak. Nagy figyelmet mindezek miatt az OPEC november végi ülése, melyen a jövő év első felének kitermelési kvótáiról döntenek majd a tagok. Az alacsony olajárnak persze vannak pozitívumai is, egyes becslések szerint a mostani árak mellett éves szinten több mint 1000 milliárd dolláros megtakarítás jöhet létre.

Tovább szenvednek a színesfémek

Tovább esik a réz és a nikkel világpiaci ára döntően annak hatására, hogy a kínai gazdaság a vártnál lassabb ütemben növekedett, illetve a jövőre vonatkozó várakozások is elmaradnak a korábban jelzett értékektől.

Több mint 20 éve nem volt ilyen Kínában

Kína gazdasága várhatóan 24 éve legkisebb ütemben nő az idén és a bővülés jövőre tovább lassulhat - vélték a Reuters által megkérdezett elemzők. Egy vezető kínai gazdasági szakértő a jövő évet tekintve borúlátóbb.

Brazil választások: hogy tudod megjátszani?

Nagy izgalmakat tartogatnak az elkövetkező napok, illetve hetek, de akár hónapok is, hétvégén ugyanis lezajlik a brazil elnökválasztások második fordulója. Az eredményen nagyon sok múlik, a következő évi makrogazdasági kilátásokat nagyban befolyásolja, hogy a jelenlegi elnök, Dilma Rousseff marad-e hatalmon, vagy a piacbarát politika mellett elkötelezett kihívója, Aécio Neves. Azoknak, akik arra számítanak, hogy befektetői szempontból kedvező kimenetel valósul meg a választásokon (hiteles gazdaságpolitika, felzárkózás), rövid távon a rubel dollárral szembeni vásárlásán érdemes leginkább gondolkodni a Morgan Stanley szerint, míg hosszabb távon a brazil állampapírokban és részvényekben lehet ebben az esetben komoly érték.

Eséssel zárt Amerika

Az amerikai részvénypiacokon az elmúlt napok menetelését követően eséssel zárták a szerdai kereskedést. Fontos, piacbefolyásoló makrogazdasági adat nem látott napvilágot és a vállalati hírek sem ösztönözték vásárlásra a befektetőket.

Maradhat a turbulencia a piacokon (QUAESTOR)

A növekedéssel kapcsolatos aggodalmak, mint láthattuk a múlt héten, erőteljes turbulenciákat okoztak a pénzpiacokon. A befektetők kiemelten figyelik a jegybankok reakciót, közeleg a Fed kamatdöntő ülése is. A héten az Egyesült Államokból az inflációs számokat (szerda) és a lakáspiaci adatokat (kedd, péntek) érdemes figyelni. Míg idehaza rövidebb hét elé nézünk, az uniós vezetők a hét második felében kétnapos tanácskozást tartanak, a gazdasági kilátásokról és az energiapolitikáról. Az eurózóna kiemelt adatai a csütörtöki ágazati mutatók lesznek. Kínában kedden a harmadik negyedéves GDP-adat emelhető ki. A héten Kanadában és Törökországban tartanak kamatdöntő üléseket.

Mi lesz, ha az ázsiai óriás megbotlik?

Ezen a rövid héten szerencsére a nemzetközi színtéren sem lesz túl sok olyan esemény, amiről lemaradnánk az október 23-i megemlékezésünk miatt. A leginkább meghatározó adatközlés kedden lesz: ekkor teszik ugyanis közzé Kína harmadik negyedéves növekedési adatát. A világ második legnagyobb gazdaságának hanyatló teljesítménye a részvénypiacok számára is rossz hír volna, így érdemes lesz rajta tartanunk a szemünket. A piac az eddigi botladozó kínai adatok tükrében lassuló növekedésre számít.

Most elmondja az MNB, hogy miként látja a magyar inflációt

Az elmúlt hónapban számottevően mérséklődött a hazai infláció. A fogyasztói árak 0,5 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az árindex negatív tartományba süllyedése ugyan nem jelentett meglepetést, annak mértéke azonban már igen. Az éves ráta, mind az elemzői konszenzusnál, mind a jegybanki várakozásnál alacsonyabbnak bizonyult. Alábbi cikkünkben jegybanki szempontból értékeljük, milyen tényezők okozhatták a vártnál alacsonyabb szeptemberi inflációs adatot, valamint az európai adatokat is áttekintve röviden kitérünk ismételten felerősödő deflációs félelmek megalapozatlanságának okaira.

Tényleg növekedési csoda van Magyarországon?

Az elmúlt két negyedév impozáns gazdasági növekedése kapcsán sokan úgy vélik, hogy Magyarország rátalált a helyes útra, leckét adunk Európának a növekedés gazdaságpolitikájából, mi több, amit látunk az nyilvánvalóan az elmúlt évek gazdaság- átalakító lépéseinek a gyümölcse. Sőt vannak, akik az EU elhúzódó válságát és a "sajátos magyar gazdasági modell" eredményeit szem előtt tartva egyenesen arra jutnak, hogy gyökeresen más közgazdasági oktatásra, új közgazdasági iskolákra van szükség. A cikk szerzője azonban mindezt egészen másképp gondolja.

Igazából örülnünk kellene ennek a pániknak!

Négy éve nem volt olyan alacsonyan az olaj ára, mint most: egy hordó Brentért alig több mint 80 dollárt kérnek a piacon. Ez természetesen jövedelemkiesést jelent az olajtermelő vállalatoknak, illetve az ilyen bevételre támaszkodó országoknak, de ha a mérleg másik oldaláról nézzük a makrogazdasági következményeket, akkor már komoly pénzügyi stimulusnak is vehetjük a jelenséget. A Citigroup becslése szerint a mostani árszint - és annak tovagyűrűző hatásai - akár évi 1100 milliárd dolláros stimulust is jelenthet, ami igencsak jól jönne a lassuló világgazdaságnak.

Az amerikai feldolgozóipari teljesítmény is csillapíthatja a kedélyeket

A mai lényeges makrogazdasági adatok közül a harmadik is jobban alakult a vártnál, így az amerikai részvénypiacon látott rossz hangulatot ezek a tényezők legalább kissé hűtik. A feldolgozóiparuk állapotát tükröző philadelphiai Fed-index ugyanis 20,7 pontot mutat, míg a piac csak 20 pontot várt volna.

Legalább ez nem okozott csalódást

A tegnapi rossz makrogazdasági statisztikák sorát most zárja a szeptemberi ipari termelési adat. Az Egyesült Államokban ugyanis havi alapon 1,0 százalékos bővülés látszik, míg a piac csak 0,4 százalékra számított volna a múlt havi 0,2 százalékos visszaesést követően.

Egyre-másra veszik a pesti épületeket - Újra szexi az ingatlan

Az idei év első kilenc hónapjában a hazai ingatlanszakma a befektetési piac újjáéledésétől volt hangos, sorra követték egymást a jelentős tranzakciók mind az irodai, mind a kiskereskedelmi szegmensben. Egyre inkább úgy tűnik, hosszú távon is van okunk az optimizmusra, a Portfolio által megkérdezett szakértők ugyanis úgy vélik, egy tartós folyamat kezdődött el 2014-ben.

Mikor jön el a plázázók Kánaánja?

A plázastop hivatalosan 2014 végén véget ér, de jelenleg is több fejlesztő rendelkezik alóla felmentéssel. Mindeközben a fogyasztók ugyan lassan, de újra elkezdtek költekezni, tehát látszólag minden adott a kiskereskedelem fellendüléséhez és ahhoz, hogy új bevásárlóközpontok nőjenek ki a földből. De mi kell ahhoz, hogy eljöjjön a plázázók Kánaánja és mi vár a jövőben a vásárlókra? A bérlői oldal fejtette ki véleményét a retail szektor hazai és régiós jövőjéről az RICS Tea&Talk kerekasztal-beszélgetésén.

Az amerikai bankszektorra figyelünk a héten (QUAESTOR)

Nagy eséssel zárták a múlt hetet a vezető részvényindexek szerte a világon, kisebb pánikhangulat alakult ki a világgazdasági teljesítmény romlásával kapcsolatos félelmek miatt, melyet a Fed, valamint az IMF borús előrejelzése is támogatott. Jelenleg még nehéz megállapítani, hogy ebben a rossz hangulatban folytatódhat-e a kereskedés ezen a héten is, az azonban valószínű, hogy megállíthatja az esést a kedden beinduló amerikai gyorsjelentési szezon, amennyiben a vállalatok kedvező számokat publikálnak.

Nem fogja tovább vágni a kamatokat az MNB

A harmadik negyedéves inflációs adat megerősítette, hogy a jelenlegi kamatszintet akár 2015 végéig is szükséges lehet fenntartani az inflációs cél teljesüléséhez - mondta Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke. Ebből pedig arra következtethetünk, hogy a jegybank a fejlemények ellenére nem számol a további kamatvágás lehetőségével.

Bejelentették: vasárnap délben tudnak meg mindent a bankok

Október 26-án, vasárnap délben teszi közzé az EU 123 nagybankján elvégzett átfogó stresszteszt eredményét az Európai Bankhatóság (EBA) - közölte pénteken az intézmény. A magyar irányítású bankok közül egyedül az OTP, a többi nagybanknál pedig az anyabankok érintettek közvetlenül.

Megtudtuk, miért változott a fontos büdzsédátum

Tavaly december óta élt már az a szabály, hogy a következő év költségvetését október 15-ig kell beterjeszteni a Parlamentnek, a korábbi szeptember 30-i határidő helyett. Ez az idei évben a parlamenti választások miatt ugyan október 31-re módosult, de megkérdeztük a Nemzetgazdasági Minisztériumot a költségvetés benyújtási határidejének tavalyi módosításának okáról.

Már megint óriási szerencséje lehet Matolcsyéknak!

Ha az eurózóna tovább hanyatlik, akkor nagyon valószínű, hogy a Magyar Nemzeti Bank döntéshozóinak sikerülhet akár jövő év végéig is rekord alacsonyan tartani a hazai kamatokat - pont ameddig szeretnék. A piac ezzel szemben máig nagyon szkeptikus, de mi most azt látjuk, hogy az öreg kontinens lassulása és a dezinflációs nyomása nagyon hosszan kitarthat, az eurózónás jegybank pedig még évekig nulla közelében tartja majd az övezetben a kamatokat. Pontosan ennek a folyamatnak a tovagyűrűző hatása az, hogy Magyarországon - a régiós társainkkal egyetemben - elképesztően alacsonyra süllyedtek az állampapírpiaci hozamok. Nagy szerencsénkre így nem tűnt el a forinteszközök nyújtotta kockázati felár sem, a lengyelek kamatvágásai pedig tovább javítják a relatív vonzerőnket a régióban. Ha pedig enyhülne, vagy netán megszűnne a feltörekvő piacokra nehezedő nyomás, akkor még inkább fellélegezhetnének a monetáris tanácsunkban, sőt akár újra terítékre kerülhetne a kamatok csökkentése.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.